Képek, hitek és kétségek

Kinek jutna ma eszébe a nyilvános képrombolás tömegével vagy tömegesen? Képek folyamatos termelése és fogyasztása közegében élünk. Nem látjuk az előállításukat, a velük és az általuk történő hamisítást. A tömegek elvesztették hatalmukat a nyilvános képek felett, a közhatalom mellett viszont harmadik erőtényezőként megjelent a média. Így, esetleg forradalmi időkben, a televíziók vagy a szerkesztőségek elfoglalásával lehetne tiltakozni a képek hatalma ellen. A képekben pedig még mindig hiszünk, információkat várunk tőlük, miközben a bizonyítékot nem tudjuk megkülönböztetni a valóságtól. Várjuk, hogy talán felismerjük a hiteles képeket és vonzanak minket a tiltott, pl. a pornográf képek is. De tanulékonyak is vagyunk, az új technikai tünemények, a speciális effektusok hoznak minket izgalomba, s könnyen lemondunk arról, hogy a képektől az igazság közvetítését várjuk. Hans Belting, a világhírű német művészettörténész szerint az utóbbi magatartást felvilágosult idiolátriának, de talán inkább felvilágosult ikonoklazmusnak is nevezhetnénk. Magyarul nemrég megjelent, A hiteles kép című könyvében az európai képkultúra vallási gyökereit és örökölt problémáit tekinti át. Úgy látja, hogy minden szekularizáció ellenére is „olyan képfogalmak, képi vágyak és képi félelmek igézetében élünk, amelyek a vallásban születtek meg.” A hiteles kép problémája is innen ered, a korai keresztény időkből. Nem jelentett mást, mint abban az értelemben hitelesnek minősített képeket, hogy hitelesen tanúskodtak Krisztus valóságos testéről. A könyv második mintaként vett korszaka a reformáció, az egyházszakadáshoz vezető vallási válság korszaka, amely képügyben is törést okozott. A reformátorok ugyanis megtagadták az üdvösséget ígérő és az egyháznak arculatot kölcsönző képeket. A Gutenberg-korban kép és szó szembe került egymással, ugyanakkor az egyháziak hagyták, hogy a képek a művészettel kerüljenek kapcsolatba, s kibontakozzon a művészetelmélet monopóliuma. A két korszak elemzése azt mutatja, hogy vallás és kultúra egymás szövetségeseként és ellenségeként sohasem függetlenedett egymástól. „A vallás valódi gyakorlóteret kínált a médiumok számára, és hol áldotta, hol átkozta őket”. (14. o.) Belting egyébként eleve tisztában van a hiteles kép paradoxonával. Mint mondja, a hiteles kép önellentmondás, hiszen olyasmit helyettesít, amit valóságosnak tartunk. Elemzésén végigvonul a kép kettős, labilis státuszának bemutatása is, hiszen hol valamilyen kultusz, hol pedig képrombolás tárgya. Belting munkája azt bizonyítja, hogy korunk médiumok által közvetített képiségének tapasztalata eddig megválaszolatlan, újszerű kérdések feltételét teszi lehetővé a történelem korábbi képalkotásaira vonatkozóan.

Hudra Árpád

Hans Belting: A hiteles kép – Képviták mint hitviták
Atlantisz Könyvkiadó, 320 oldal, 3995 Ft