whiteline

 
Ön inkább vásárolja a könyvet, vagy könyvtárból kölcsönzi?

   Vásárolom
   Kölcsönzöm
 
 
Szavazás
Hírdetés
blog
Móra Kiadó webáruháza
kiki
observe2
MTI
Könyvhét folyóirat

Interjú Vámos Miklóssal

Felmorzsolódtak és beépültek
Beszélgetés Vámos Miklóssal



Vámos Miklós a legolvasottabb magyar kortárs szépírók egyike. Az Európa Kiadó a közelmúltban hozzákezdett életmű kiadásához. A sorozat első kötete a Könyvfesztiválra megjelenő, legendás Félnóta c. regény.

- Az Európa Kiadóval – mely fölvállalta életműsorozatának kiadást - 10 évre szóló szerződést írt alá. Mi indokolta a kiadó-váltást?
Nézze, időnként váltani kell, életünk minden területén. Én tizennyolc vagy tizenkilenc éve ugyanannál a kiadónál jelentem meg. Amely számomra nemcsak egy kiadó volt, hanem valamiképpen a gyermekem is, az Ab Ovo-t tizenkilenc évvel ezelőtt másokkal egyetemben én alapítottam, mert az akkori két kiadó, amely magyar élő szerzőket publikált, vagyis az Európa és a Magvető, épp csődszerű helyzetben volt. A Magvető később feltámadt halottaiból, a Szépirodalmi megszűnt. Mindenesetre négy évig voltam az Ab Ovo vezetője, aztán abbahagytam, túl sokat kellett kínlódnom a terjesztőkkel, s bevallom, a szerzőkkel is. Még két évig tulajdonos maradtam, de 1997 óta ugyan nincs sem jogi, sem tulajdonosi közöm az Ab Ovo-hoz. Szerzőjük maradtam. De nekem eszembe se jutott, hogy életmű-sorozatom legyen. A Kalligram kiadó vezetője javasolta, mondván, az Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?)című regény neki nagyon tetszett, viszont olvasott bizonyos kritikákat, amelyekben az NKA-s kurátori tevékenységem is tárgy volt, amit ő szemtelenségnek érzett, ezért válaszul ajánlatot tesz az életmű-kiadásomra. Nem vagyok én ehhez túl fiatal? - kérdeztem. Azt mondta, nem. Amíg ízlelgettem az ötletet, egy-két kalligramos szerző ’beszólt, hogy csak azért szerződtet a Kalligram, hogy hozzam nekik a pénzt! Elkedvetlenedtem. Nekem talán olyan kiadóhoz kéne mennem, ahol nemigen van kortárs szerző, mert a magas példányszámaimról legendák szállongtak, de senki nem ismerte a pontos adatokat...

Az interjú teljes terjedelmében idekattintva olvasható

2009-04-07,