whiteline

 
Ön inkább vásárolja a könyvet, vagy könyvtárból kölcsönzi?

   Vásárolom
   Kölcsönzöm
 
 
Szavazás
Hírdetés
blog
Móra Kiadó webáruháza
kiki
observe2
MTI
Könyvhét folyóirat

Életet adó szolidaritás

Merjük szeretni egymást!
Böjte Csaba az életet adó szolidaritásról

 

 

 

Csaba Testvérként ismeri az ország, mióta Déván létrehozott egy alapítványt a nehéz sorsú gyerekek megsegítésére. Manapság közel kétezer kisgyerekről és fiatalról gondoskodik. Böjte atya végtelen szeretettel beszél róluk, talpal és gyűjti az adományokat az intézmény fenntartására. Olyan ember, aki a hitről nemcsak prédikál, hanem meg is éli. Gondolatait írásban is közreadta, a könyvfesztiválra napvilágot látott második, a szentségekkel foglalkozó könyve, melyet Karikó Éva – az Oázis elnevezésű, a magyar Schönstatt családmozgalom lapjának vezetője – szerkesztett.

- Olvastam valahol, hogy az előző kötetét (Ablak a végtelenbe) tulajdonképpen hittankönyvnek szánta, az Ön által működtetett otthonokban nevelkedő gyerekeknek. Úgy fogalmazott: az istenkeresők számára íródott a könyv.
- A szerkesztő, Karikó Éva is felnőtt korában tért meg. Mesélte, hogy nagyon sok kérdésben kétely maradt benne. Vágyott arra, hogy egyszerűen és hétköznapi nyelven kapjon válaszokat a teológiai kérdésekre. Így kezdtünk el beszélgetni. Próbáltam olyan kényes kérdésekre is őszintén, alázattal a legjobb tudásom szerint megfelelni, amiket a mai fiatalok feltesznek. A gyerekeknek nem lehet okoskodni, ha nem beszélünk érthetően, könnyen elkezdenek sms-t írni az asztal alatt. Nem teológusoknak készült ez a könyv, hanem egyszerű, kereső embereknek.

Az interjú teljes terjedelmében idekattintva olvasható

2010-07-06,