Utazó kalandregényíró
Beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval

 Leslie L. Lawrence, alias (vagyis magyar fordításban) Lőrincz L. László hihetetlen munkabírással dolgozik. Mostanában kalandregényei látnak napvilágot, évente általában kettő, olykor három is. A nyolcvanas évek előtt ifjúsági regényekkel és tudományos-fantasztikus művekkel jelentkezett. Az egyetemen mongol szakos volt, s eredeti foglalkozása szerint a keleti nyelvtudományok kandidátusa.
Megrögzött szokása szerint zsinórnyakkendőt viselt találkozásunkkor, s bár sejtelmes mintázatú medál fogja a sajátos kiegészítő kelléket, megtudom, e dizájnhoz való ragaszkodás csakis praktikus okokra vezethető vissza: ehhez nem kell begombolni az ing gallérját. Meg a nyakkendőkötéssel sem kell bíbelődni. De ezt már magam teszem hozzá.
Mindenekelőtt az írói névválasztásról faggattam, mert azt gyanítottam, hogy mivel kalandregényírói pályája kezdetén itthon ezt a könnyed műfajt épphogy megtűrték, ő távol akarta tartani tudományos munkák révén ismert személyiségétől a kommersz kategóriába száműzött regényeit.
– Sokkal egyszerűbb a magyarázat: Lőrincz L. Lászlóként írtam az ifjúsági és a tudományos-fantasztikus könyveimet. Amikor aztán új világként bejött e képbe a kalandregény, az írói névvel akartam megkülönböztetni a tartalmakat, nehogy megtévesszem az olvasókat, s olyanok vegyék meg a könyvet, akik másra számítanak. Egyébként még ma is élesen elkülönül a „magas kultúra” és a szórakoztató művek megítélése. Azt gondolom erről, hogy az irodalom két szereplőn múlik: az író megírja, az olvasó elolvassa a könyvet, s vagy tetszik neki, vagy sem. Az nemigen érdekes, hogy mit mondanak azok, akik hivatalos véleménynyilvánítónak kiáltották ki magukat.

Az interjú teljes terjedelmében idekattintva olvasható