Távoli tájakon Immáron elmúlott 2010 első fele – ha június közepét alig elhagyva matematikailag ez nem is teljesen igaz, könyves szemmel bízvást mondhatjuk. Túl vagyunk az első félév „szezonzáró” nagy rendezvényén, az Ünnepi Könyvhéten, és beköszöntött a nyár, a naptári s mindjárt a csillagászati is, egy-két melegebb napot leszámítva sok-sok esővel, hűvös idővel, soha nem látott árvizekkel. Beköszöntött a könyves nyár is, az ünnepi könyvheti Vörösmarty téri nagy nyüzsgés után jönnek a csendes napok, egészen az őszi – szeptemberi – újrakezdésig. Nagyobb időszakot határoló pillanatként az első félév vége, a nyárkezdet csábít arra, hogy a könyves világban megmutatkozó első félévi tendenciákat fölemlegessem, de most nem teszem, lesz erre idő, alkalom máskor, és mégiscsak jobb lesz majd az egész évet szemügyre venni, hiszen a második fele még előttünk áll, kiszámítható fejleményeivel és váratlanul bekövetkező meglepetéseivel együtt.
A könyvszakma hagyományai szerint a nyári időszak a könyvpiac minden évben bekövetkező mélypontjának minősül, miközben – s ennek a véleményemnek nem először adok hangot – úgy gondolom, hogy ez inkább önmagát beteljesítő jóslatként működik, hiszen a könyvesboltok nyitva tartanak és kereskednek, könyvek is jelennek meg és az olvasók – feltehetőleg – olvasnak, vízparton és szobák hűvösében, ki-ki ízlése és kedve szerint. Azt a véleményemet, hogy a nyár könyves szemmel sem reménytelen időszak, a korábbi évek tapasztalatai alapján erősíti az is, hogy néhány könyves szakember, akinek a véleménye egybeesett az enyémmel, arról számolt be, érdemes volt kijönniük új könyvekkel a nyáron is. Hogy idén mit mondanak majd a szakmabeliek a nyárról, azt legkorábban ősszel tudhatom meg, de hogy a nyárnak mi is adózzunk egy csöppet, e számunkat kicsit nyáriasabb megközelítésben készítettük el. Olyan szerzőket is megszólaltattunk, olyan könyvekről is beszélünk, akik – és amelyek – vélhetőleg a kellemes nyári olvasmányt kereső olvasók figyelmére számot tarthatnak. Kezdjük mindjárt Lőrincz L. Lászlóval, akinek népszerűségét szükségtelen külön bizonygatnunk, hiszen megjelenő könyveit rendre megvásárolják annyian, hogy a könyves sikerlistákra biztosan felkerülnek. Igazolja ezt az is, hogy új kötete, a Hannahanna méhei, az e számunkban olvasható sikerlistákon is megtalálható. Lőrincz L. László elmondta a vele készült interjúban, mi az oka annak, hogy Leslie L. Lawrence néven publikálja izgalmas műveit és bepillantást enged a művek megszületésének módszereibe is. A nyár az utazások évszaka is, Kiss Angéla beszél arról a London, csak oda című kötetéről szólva, hogyan is volt az az utazás, amelynek eredményeképpen már évek óta Angliában él. Ha már a külhoni városok kerültek szóba, itt említem meg a Kalász Mártonnal készített interjút, amelyben a szerző Berlin – zárt övezet című memoárkötetéről beszél. A kötet több, évtizedekkel ezelőtti, hosszasabb berlini tartózkodásnak állít emléket, fölemlítve a berlini fal fölállítását, a német íróbarátokat, az esszébe hajló szépirodalom eszközeivel a kor hangulatát is fölidézve. Tőlünk igen távol eső országban, Nepálban töltött hosszabb időt Sipos Erzsébet, a hazai olvasóknak egy képekkel gazdagon illusztrált kötetben számolt be e nekünk egzotikusnak feltűnő országról és személyes élményeiről. S hogy tovább kalandozzanak velünk olvasóink a világ tájain, bemutatjuk Toszkánát – és a világ más vonzó helyeit –, ahogyan Frances Mayes látja. Az utazás mint a világ újkori „népvándorlásának” jellemző formája, sokakat ihletett arra, hogy megörökítsék élményeiket, benyomásaikat egy-egy tájról, vidékről, Frances Mayes népszerű kötetei Olaszország legszebb vidékeit mutatják be. Utazás és könyv összefüggése persze nem korlátozódik arra, hogy utazunk, aztán könyvet írunk élményeinkről, fordítva is összefüggenek: a legizgalmasabb tájakon járva is, a pihenés idején élményt nyújt az olvasmány, amit magunkkal vittünk. Vigyenek magukkal egy jó könyvet, és jó nyaralást… (A Szerk.)
Tartalom KÖNYVKIADÓI, KÖNYVKERESKEDŐI AJÁNLATOK
CÍMLAP 330 Utazó kalandregényíró Beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval „Lőrincz L. Lászlóként írtam az ifjúsági és a tudományos-fantasztikus könyveimet. Amikor aztán új világként bejött e képbe a kalandregény, az írói névvel akartam megkülönböztetni a tartalmakat, nehogy megtévesszem az olvasókat, s olyanok vegyék meg a könyvet, akik másra számítanak. […] A történet az írói fantázia szüleménye, a körítés azonban hiteles. Soha nem teszem olyan helyszínre a cselekményt, ahol még nem fordultam meg, s nem írok olyan kultúráról, amelyet nem ismerek, vagy ha mégis, akkor olyan szakemberekkel konzultálok, akik jártasak abban a világban, műveltségi körben.” (Mátraházi Zsuzsa)
332 Ez a világ nem csupán besúgókat nevelt Beszélgetés Kalász Mártonnal „A Berlinben élt hat esztendő olyan meghatározó volt, mint kevés időszaka életemnek – mondhatnám szinte, felnőtté érésem esztendei voltak. Életre szóló barátságokat kötöttem, lehet, furcsán hangzik. De néha úgy érzem, szellemi, morális magatartásom ott vált azzá, ami ma vagyok. […] …mégis csak elmondani, amiről mi annak idején nem voltunk kellően tájékozottak, úgy hiszem – ez a világ nem csupán besúgókat nevelt, hanem mindent kockáztató egyéniségek sorát, az emberi s politikai tisztesség példáit.” (Illényi Mária)
335 Te lány, egyszer könyvet fogsz írni! Beszélgetés Kiss Angélával „…amikor az állásinterjún megkérdezték, hogy szeretnék-e itt dolgozni, azt hittem azt kérdezik, hogy dolgoztam-e már hasonló helyen, így nemet válaszoltam. Erre egy jót röhögtek, hogy milyen vicces lány vagyok, és felvettek. […] Legújabb kedvencem pedig Elizabeth Gilbert. Amikor nemrégiben olvastam, rájöttem, hogy ugyanarról írtunk: egy nap rájöttünk hogy változtatni akarunk az életünkön, így nekivágtunk a nagyvilágnak, hogy felfedezzük azt, és nem utolsó sorban önmagunkat is.” (Szepesi Dóra)
336 GYERMEK, IFJÚSÁGI Olvasnivaló különböző műnemben (Cs. A.) A repülő kastély Bálint Ágnes: Labdarózsa Buda Ferenc: Színre szín Első Larousse atlaszom Fodor Ákos-Rózsa Edit: Képtelenkönyv Gyárfás Endre: Víziló a Vidámparkban Kérdések könyve Majtényi Zoltán: Istennő szépséges fia! McCaffrey, Kate: Behálózva Nieländer, Peter: A foci Faust Stephan: Scolar Mindentudó – foci Zsolnay Judit–Szentpétery Melitta: Repeta
338 KÖNYV ÉS FILM …Fejeden egy nagy koppanás Matilda McPhee újra rendet tesz, ezúttal Emma Thompsonnak köszönhetően olvashatjuk a dadus újabb, elképesztő kalandjait (A varázsdada és a Nagy Bumm), amelynek során egy csapat mérges kölyköt próbál egyetértésre és tiszteletre nevelni. (Pompor Zoltán) 341 PANORÁMA Kulcsár Szabó Ernő: Megkülönböztetések Csányi Vilmos: Marci, a beszélő kutya Nádudvari Anna: József és Jocó Karin Fossum: Aki fél a farkastól Földvári-Oláh Csaba: Magyar mágus
343 KÖNYVBÖLCSŐ Tarján Tamás Semmi fölösleg Garaczi László: Arc és hátraarc Géczi János: Honvágy. A paradicsomba Vörös István: Ördögszáj
344 MEGJELENT KÖNYVEK 2010. május 14-június 17. A forgalomba került könyvek válogatott listája a Könyvtárellátó adatbázisa alapján. A teljes lista és a művek további adatai a Könyvtárellátó honlapján (www.kello.hu) tekinthetők meg.
348 Krimi vagy nem krimi? (Laik Eszter)
349 LAPMARGÓ Murányi Gábor Névjáték „Boldogult újdondász koromban az egyik legelső leckeként azt tanultam meg anyamesteremtől, Ember Máriától, hogy személynevekkel nem játszunk.”
350 A szabadkőművesség mint csalétek Dan Brown Az elveszett jelkép című nagysikerű kötete a szabadkőművesek világába kalauzol bennünket. Hitelesen (bár talán kissé hézagosan) tárul fel előttünk eme rejtélyes világ, amely oly rég óta foglalkoztatja a kívülállók fantáziáját. (Jolsvai Júlia)
351 Közönségkedvenc a két háború között: Kosáryné Réz Lola (Jolsvai Júlia)
353 A siker kulcsa Danielle Steel és A Dél ajándéka (Maczkay Zsaklin)
354 GAZDASÁG Huszonkilenc pont, pont, pont… Itt a nyár, és akcióprogram kapható az új kormánytól. Van tehát témánk az üdülés közbeni traccspartikra, vagy akinek nem telik már erre a munkahelyi beszélgetésekhez, sőt akinek állása sincs, az bizakodhat igazán. (Dr. Bódis Béla)
356 KERTÉSZ ÁKOS Apám hagyatékából „Európát az invesztitúra háborúk teremtették meg – oktatott engem apám, és nemcsak azért, mert a történelem volt a hobbija. A kérdés akkoriban aktuális volt, hisz’ éppen olyan hatalom készült végképp eltaposni a fölszabadulás utáni zsenge demokráciát, melynek nem Európában voltak a gyökerei. A Szovjetunió.”
356 Krimi és irodalom Wolf Haas: Jöjj, édes halál! (Hományi Péter)
359 Nem mondod! - Hogyan beszéljünk a nyilvánosság előtt? Dezsényi Péter könyve a metakommunikációról (Szénási Zsófia) 360 Távoli tájakon: Nepál Nepál India és Kína közé ékelődött független állam, mely a Himalája területén fekszik. Területe Magyarországnál másfélszer nagyobb, fővárosa Katmandu. Fiatal a demokráciája: 2008-ban nyilvánították demokratikus köztárassággá, akkor ért véget ért a 280 éve tartó monarchia. (Jolsvai Júlia)
362 Vágytam arra, hogy szabadon írjak Pataki Éva családregénye az eltűnt vidéki zsidóságra emlékezik Az eltűnt idő nyomában jár Pataki Éva, amikor családregényével egy hatgyermekes zsidó család sorsát kíséri végig a századelőtől indítva a világháborús időkön, a holokauszton át az ’50-es évek terrorjáig. „Mégis, kívülről nézve ez valóban a családanyák regénye, a női személyes történelem dominál.” (Szénási Zsófia)
366 SIKERLISTA
368 Mesés Toszkána Ahogy a vasfüggöny lehulltával szabaddá vált az utazás, úgy lett egy csapásra kultuszhely mifelénk Toszkána, a nem túl messzi, könnyen elérhető, de mégis mesés kincseket rejtő, festői szépségű táj. (Laik Eszter)
370 EMBERBEN KÖNYV Családi mesék Király Júlia (Mátraházi Zsuzsa)
|