Vámpírok, nappal, könyvesboltban
Rosszfiúból szuperhős
Kezdetben volt a sötétség és Drakula grófja. A vámpírok koporsóban aludtak, gonoszok voltak és szűz lányok vérét kívánták. Sokáig éltek (de nem voltak elpusztíthatatlanok), emberből formálták egymást, hogy örökké fiatalok maradjanak és uralják a világot. Vadászni rájuk dicsőség volt, elpusztítani őket, embert próbáló feladat. Féltek a kereszttől és a fokhagymától, rettegtek a napfénytől és a kihegyezett karótól. A humanitás csirája sem lakozott a gonosznak eladott lelkükben. Aztán minden megváltozott – a vámpírok idővel egyre szelídebbé, esendőbbé, gyarlóbbá (emberibbé?) váltak. Már nem kedvelték a koporsót, a kereszttől sem ijedeztek, a fokhagymát pirítósra kenték, pezsgővel és kaviárral fogyasztották. A gyilkolástól is iszonyodtak, szívesebben ittak kávét, mint vért. Már nappal is kimerészkedtek az utcára, éjszakáikat pedig önműveléssel, tanulással töltötték, hogy – emberi lépték szerint – végtelennek tűnő életüket az emberiség javára fordítsák. Emberi vágyaik támadtak: a vér helyett családra, szerelemre, megértésre, elfogadásra éheztek. A vámpír generációról generációra magával ragadja a fiatalok fantáziáját. A sötétség hercege a XXI. században újfent áldozatait szedi, s míg korábban a vámpírtörténetek a felnőtt irodalom részét képezték és a szülők tiltása ellenére (vagy talán éppen ezért) lettek az ifjúság titkos, paplanalatti olvasmányaivá, addig a mai fiatalok már az ő életkori sajátosságaikat figyelembe vevő vámpírtörténetektől retteghetnek. A tiltott gyümölcs nyíltan fogyasztható: vámpírok, zombik, vérfarkasok mosolyognak ránk a könyvesboltok ifjúsági részlegéből, a sikerlisták éléről. Bram Stoker Drakuláján vagy Stephen King Borzalmak városán edződött nemzedékek az Alkonyat-sorozatra (Stephanie Meyer) vagy Darren Shan vámpírtörténeteire némileg furcsállva tekinthetnek. Míg a jeles elődök munkáiban a vámpír a Gonosz, az elpusztítandó főellenség, addig a napjaink ifjúságának szánt vámpírtörténetekben a vámpír a jó oldalon áll. Mi lehet az oka ennek a változásnak? Globalizált világunknak köszönhetően a jó és a rossz morális kategóriái relatívvá válnak – feleljük kapásból, ám a képlet ennél egy kicsit bonyolultabb. Darren Shan vámpírkönyveinek nem kevés rajongója van hazánkban is (talán még vannak, akik emlékeznek arra, hogy a szerző néhány éve Magyarországon járt, és több órán keresztül dedikálta a rajongó kamaszoknak könyveit). A www.darrenshan.hu oldal fórumának hozzászólóit faggattam arról, mi ragadta meg őket a vámpírok világában. „A vámpírok mások, mint mi. Természetfölöttiek, gyorsak, erősek, okosak, szépek. Csupa jó tulajdonság, ami az éjszaka lényeiben egyesül. Mert az éjszaka jó dolog.” „Szeretek különleges lényekről olvasni. A vámpírok szerintem csodálatos teremtmények, és Darren Shan egészen egyedi módon közelítette meg ezt a témát. Például vannak az ősi szokások: fokhagyma, feszület, karó, amiket Darren ostobaságnak tart.” – így a válaszadók. A vámpírok valóban különleges lények, korlátlan hatalmuk a halandó ember számára szinte felfoghatatlan, ugyanakkor roppant vonzó is. Nem véletlen, hogy a megkérdezettek közül volt, aki azt válaszolta, szívesen lenne vámpír, „persze nem mindegy, hogy milyen tulajdonságú vámpír lennék, annyiféle variáció van már.” A sokféle változat közül napjainkban a jó vámpír mellett a szerelmes vámpír a legnépszerűbb. Az emberi lelkiismerettel felruházott vérszívókat a szerzők esendőnek, emberinek mutatják, ezzel együtt a hagyományos vámpír-mítosz kellékei háttérbe szorulnak és olyan tulajdonságok hangsúlyozódnak ki, melyek leginkább a pozitív karakterű szuperhősök jellemzői voltak korábban (erő, gyorsaság, szépség, tudás). A vámpírok Stephanie Meyer és Darren Shan könyveiben egyaránt morális problémákkal szembesülnek, vámpírrá válva nem fordultak ki önmagukból, átalakulásuk nem élvezetből, hanem szükségszerűségből következett be. Shan Rémségek cirkuszában az egyik (családi kudarcaitól megcsömörlött) gyermek szereplő azzal állít a vámpír elé, hogy változtassa őt is vámpírrá. Tudjuk, Drakula nem sokat töprengene ezen a kérdésen, örülne a finom falatnak és sötét erők új követőjének. Ám Mr. Crepsley megtagadja Steve kívánságát: „– Mert a vámpírok nem gonosz szörnyetegek – felelte Mr. Crepsley. – Mi tiszteljük az életet. Benned gyilkos ösztönök vannak, mi viszont nem vagyunk gyilkosok. Nem csinálok belőled vámpírt – jelentette ki határozottan. – Felejtsd el az egészet. Menj haza, és békülj meg az életeddel.” A jó és a rossz örök harcáról a vámpír emberi érzéseire helyeződik a hangsúly, és arra, miként dolgozza fel a vámpírrá vált ember a humánum elvesztését. A vámpírlét legnagyobb dilemmája az Alkonyat vámpírjai számára is a vérivás. A humánus vámpír nem pusztít el emberi lényeket, szomját erdei vadak – és néhanapján gonosz emberek – vérével oltja. A Cullen család feje, Carlisle vámpírtól idegen, gyógyító tevékenységet választ, a vér látványa (íze, szaga) szinte semmilyen hatással nincs rá, irodalmi előképeitől csupán arisztokratikus felsőbbrendűségét, különállását és halhatatlanságát örökölte. A fiatalabb generáció számára (Edwardék még csak százesztendősek) azonban a vér szaga nagyobb lelki küzdelmet jelent, emellett pedig más emberi érzések (például a szerelem) is összekuszálja amúgy is zavaros lelki világukat. Mi olyan vonzó a vámpíros könyvekben? Mitől éreznek a fiatalok ellenállhatatlan vágyat arra, hogy ilyen könyveket olvassanak? Lelkünk sötét oldalával nap mint nap szembesülünk, igyekszünk alantas vágyainkat, félelmeinket, gonoszkodásainkat elfojtani, ám az elfojtás ellenére is sokszor szembe kell néznünk a sötétség erőivel. És valljuk be, sokszor szándékosan keressük a félelmet, no, nem a valóságban, a könyvek és a filmek virtuális világában. A gonoszt, a félelmetes idegent, a Halál hírnökét szeretjük azonban olyan attribútumokkal felruházni, amelyek igazán ellenszenvessé teszik: visszataszító külső, koporsó, éjszaka, halhatatlanság, vérszívás, gyilkosság. Míg azonban Drakulától öröm volt félni, addig korunk vámpírjaival inkább azonosulunk, mintsem ellenállunk neki (az Alkonyat szépséges hősnője, Bella Swan sem tud ellenállni Edwardnak). A kilúgozott gonosz szimpatikus, mert esendő, a könyvek szerzői a vámpírok sorstalanságát domborítják ki, így válnak a halál és a pusztulás követeiből vámpír voltukat megtagadva a tisztaság, az önfeláldozás és az emberiesség civilizált nagyuraivá. A jó és a rossz határai így mosódnak egybe, hiszen a gonosz is lehet szimpatikus. De szeretnék vámpír lenni! Pompor Zoltán |
Ajánló tartalma:
Legolvasottabbak
Legutóbbiak
A Szerk. ajánlja
Az archívum kincseiből:
Ahol kolbászból van a kerítés, ott harapnak a legjobban – Celeste Ng Kis tüzek mindenütt
Azok a szomorú fiatalok – Therese Anne Fowler Z - Zelda Fitzgerald regénye
Különböző „Mészölyök” léteznek – Interjú Szolláth Dáviddal
Értelem és érzelem – Rika Ponnet: Csak veled - a romantikus szerelem visszatér
A végtelenbe és tovább – Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt
Belépés