Irodalom az interneten

„Az e-könyv és a papírkönyv között nincs olyan rettenetesen nagy különbség”

Horváth Iván

Az ELTE régi magyar irodalom tanszékének tanára, neve jó ideje összefonódott az irodalmi szövegek digitalizálásával, az irodalom megjelenítésével az interneten. Többek között arról beszélgettünk, hogyan látja az e-könyv jövőjét.

– Mivel foglalkozik pontosan?
– Az irodalmár három dologgal foglalkozik: a műveket először nyilvántartja, másodsorban megállapítja és kiadja megbízható szövegüket, harmadsorban pedig rendezi a műveket, ez az irodalomtörténet-írás. Szegedi hallgatóimmal állítottuk össze a régi magyar versek teljes nyilvántartását (1976–1991). Az ELTE-n készítettük a világ első internetes szövegkritikai kiadását: Balassi Bálint összes verseit 1998-ban. Bibliográfiával kezdtem, szövegkiadással folytattam és most az irodalomtörténetnél tartok – de mindig a hallgatóimmal. Most éppen egy nagy nemzeti irodalomtörténetet készítünk.
– A Villanyspenótot.
– 170 fejezetet a rendelkezésünkre bocsátottak a Neospenót anyagából (mely papírkönyv alakban A magyar irodalom történetei címet viseli). Ez volt a kiindulópont.
– A Villanyspenótnak olyan a külseje, mint a Wikipédiának, de a tartalmat Önök adják hozzá.
– Azért Wikipédiaszerű, mert a meleg vizet nem kell feltalálni.
– Lehet-e a digitális könyvből üzlet?
– Így tapasztaltuk. Tanítványaim tulajdonolják, alapították és 12 éve működtetik a Gépeskönyv nevű mikrovállalatot. Ez a tudományos könyvkiadó kizárólag internetes könyveket jelentet meg, többnyire szövegkiadásokat, amelyek magas kulturális értéket képviselnek, a kiadó mégis ingyen és reklámmentesen adja őket, és nulla befektetéssel is elér egy kis nyereséget.
A régimódi tudományoskönyv-kiadásban háromszor támogatjuk adóforintjainkból a könyv létrejöttét. Bért fizetünk a tudósnak, aki gyönyörű egyetemi dolgozószobájában kutatásokat folytat. A létrehozott terméket elviszi a kiadóhoz, ahol szóba sem állnak vele addig, amíg nem szerez támogatást, megint csak közpénzből. Ha megvan a szükséges összeg, a kiadó megjelenteti a könyvet, jó drágán. Ki veszi meg? Elsősorban a könyvtárak. Miből? Abból, amit a kulturális államtitkárságtól szerzeményezésre kaptak.
– Mi az újdonság a Gépeskönyv modelljében?
– Egyetemi tanárként közalkalmazott vagyok egy állami tudományegyetemen. Fizetésemért kutatok a hallgatók bevonásával. Ez a dolgom. Amit létrehozok, közkincs. Amikor a kiadóm hozzájárul, nem engedem odaírni művemre, hogy nem szabad lemásolni. Írják azt, hogy bizonyos feltételekkel szabad. Copyleft.
Honnan jut a Gépeskönyv bevételhez? Vevőjétől: a köztársaságtól vagy az Európai Uniótól. Ha pedig a közösség megvásárolta, akkor a termék egyetlen adófizetőtől többé el nem zárható. Vitatom, hogy szabad-e olyan kulturális adatok létrehozására közpénzt költeni, amelyeknek a közvetítésére harmadik felet kizáró szerződést kötnek. A régimódi tudományos könyvkiadók copyright-szövege megalapozatlan igényt fejez ki. A tudományos e-könyvet osztogatni kell, nem árusítani. A finanszírozási modell nem a könyvesbolt, hanem a könyvtár.
Az emberek azt hiszik, az internetes tudományos könyvkiadás olcsóbb, mint a papírkiadás. Valójában sokkal drágább. Egy közepes tudományos könyvkiadónak évente, mondjuk, 50 címe jelenik meg. Régen ez 50 megoldott problémát jelentett. Ha viszont az interneten jelenteti meg őket, akkor 50 kutatócsoportot kellene működtetnie, amely a következő évtizedekben az olvasókkal tartja a kapcsolatot, javítja a hibákat, naprakészen tartja az anyagot, s az új eredmények fényében újra meg újra átszerkeszti. És minden évben 50 új kutatócsoportot kell létrehozni. A jövő a kutatócsoportokhoz kapcsolódó, kis jövedelmező képességű egyetemi mikrokiadók tízezreié.
– Átadja-e helyét a papírkönyv az elektronikus könyvnek?
– Régóta, már vagy 30 éve csak elektronikus könyvek vannak, különböző felhasználói felületekkel. A papír rugalmatlan, de tartós felület, a képernyő-tartalom könnyen megváltoztatható és nem tartós.
– Akkor miért kezdett el ennyire vonzódni az elektronikus könyvekhez?
– Nem vonzódom. Én még a rugalmatlan papírfelülethez, az ókönyvhöz tartozom. De boldog vagyok, hogy megélem a könyv mai fordulatát. Reneszánszkutatóként az előző információs forradalmat tanulmányozom. Hallgatóim elkészítették Quirinus Kuhlmann 17. századi német szonettírógépét körtefából. A rímek enyvezve vannak, de a középső szavak tárcsákra vannak felszerelve, és tekergetni lehet őket, új és új verseket létrehozva. Ez Queneau Százezermilliárd szonett című könyvének előplágiuma. Ebben 10 szonett van, ugyanazokkal a rímekkel. A könyv fel van metélve soronként, kinyitva árvalányhajszerű benyomást tesz. A füleket behajtva mindig létrejön két szonett, amelyekre többé nem fogunk rálelni. Az e-könyv és a papírkönyv vagy a kuhlmann-i fakönyv között nincs olyan rettenetesen nagy különbség.
A nyomtatott könyv csak körülbelül 60 évvel Gutenberg után nyerte el mai alakját. Most sem fog sokkal rövidebb ideig tartani, amíg megtaláljuk a hálózati könyv eszményi alakját.

Jolsvai Júlia