A Móra Kiadó
újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Csibi
tűzoltó lesz
A Móra Kiadó <br> újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyv

Joseph Medicine Crow: Egy törzsfőnök dicső tettei

Cs. A. - 2013.05.08.

Gyógyító Varjú visszaemlékezik

Gyerekkorunk olvasmányélményei után, felnőtt fejjel romantika helyett inkább hiteles tanulmányokra, a valóság tudományos, de legalábbis dokumentarista bemutatására vágytunk az indiánokat illetően. Ezen igényünknek felel meg a történész-krónikás visszaemlékezése, illetve kutatómunkájának foglalatát kínáló könyvecskéje is. A régmúltról már neki is archívumban kellett adatokat szereznie. Az 1913-ban született Gyógyító Varjú emellett hosszú életének első felét meséli el – 90 évesen. A bevezetőből megtudhatjuk, mi az a négy dicső tett, amit a törzshöz tartozó harcostól elvárnak, hogy elismert, megbecsült vezetője lehessen népének. Itt most ismertetésükre azért sem kerül sor, mert hosszú volna előadni, de mert ezzel a könyv „nagy poénját” lelőném.

A törzs múltjához tartozik például a sziúkkal  és sájenekkel vívott Little Bighorn-i csata, amelyben a szerző nagyapja Custer kapitány indián felderítőinek egyike volt. Megtudjuk, hogyan kerültek a síksági Varjú indiánok arra a területre, ahol ma a rezervátumuk van (Pryor-hegység, Montana), és ott hogyan éltek-élnek. Szól Joseph Medicine Crow a családjáról, az iskoláséveiről, a fehérekkel való gyerekkori és későbbi kapcsolatáról. 1938-ban sikeresen lediplomázott, így lett az első főiskolát végzett ember a törzsében. Pár év múlva pedig behívták katonának, és Németországba került…

A könyv rövid fejezetei hiteles, egyben sajátos képet adnak az indiánoknak az amerikai társadalomban elfoglalt helyéről, szerepéről.

Cs. A.

Joseph Medicine Crow: Egy törzsfőnök dicső tettei

Fordította: Hegedűs János

Kairosz Kiadó, 104 oldal, 1800 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Könyvhét az őszi könyves szezonra

Őszi számunk is izgalmas könyvszakmai időszakban jelenik meg.  A koronavírus-járvány miatt a nagyobb könyves rendezvények az online térben is jelen lesznek...

Könyvhét 2020/2. címlapÉS Páratlan oldal
Belépés