Babák magyar
népi viseletben
Macskarácsony
Kicsi Csascsi
és a rosszcsont madár
Csibi
tűzoltó lesz
Babák magyar <br> népi viseletben Macskarácsony Kicsi Csascsi <br> és a rosszcsont madár Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyv

Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv

Pompor Zoltán - 2016.05.30.

Szeretetnyelv újratöltve

Mindennapi élményünk, hogy a felgyorsult technikai civilizáció nem tesz jót az emberi kapcsolatoknak, annak ellenére, hogy a globális technológia számtalan lehetőséget kínál arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz a virtuális térben, mégsem élünk ezzel igazán, sőt a valóságban egyre távolabb kerülünk – még a családtagjainktól is. Ettől aztán zavartak, frusztráltak, tanácstalanok leszünk, segítségre szorulunk.

A segítség akkor igazán hasznos, ha kézzel fogható válaszokat ad kérdéseinkre. Nem jól hangzó lózungokra, hanem pontokra lebontott használati utasításokra, receptekre vágyunk, amelyeket megvalósítva sikeresek, boldogok, de legalábbis nyugodtabbak lehetünk. Nagy divatja van a lélektani könyveknek, szükségünk van ezekre újra meg újra, hiszen a világ, és benne az ember, folyamatosan változik, új kihívásokkal néz szembe – s míg korábban egy-egy generáció (és a velük kapcsolatos problémák) között évtizedek is elteltek, most hihetetlen sebességgel nőtt fel a szemünk láttára az x-, y-, z- és az alfa generáció.

Mi sem bizonyítja jobban egy lélektannal foglalkozó könyv megkerülhetetlenségét, ha az első kiadást követően másfél évtizeddel megújult külsővel, de szinte változatlan tartalommal újra megjelenteti kiadója. Gary Chapman bestseller-sorozata az öt szeretetnyelvről ilyen kortárs alapmű, amely nemcsak a keresztyén családok számára nyújt biztos fogódzót párkapcsolati, gyermeknevelési kérdésekben. Az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés olyan alapvető kommunikációs formák, amelyeken keresztül ki tudjuk fejezni házastársunk, kisebb és nagyobb gyermekeink iránti szeretetünket, illetve megismerve a mi szeretetnyelvünket mások is feltölthetik az időről-időre kiürülő szeretettankunkat.

A sorozat különlegessége, hogy a hagyományos témák (Egymásra hangolva, Gyerekekre hangolva, Kamaszokra hangolva) mellett külön figyelmet fordít két kevésbé frekventált, ám annál fontosabb területre. A könyv férfiaknak szánt változata azt ígéri, hogy a szerző egyszerű, gyakorlatias és hatékony tanácsainak segítségével könnyen megtalálhatja a kulcsot a férj felesége szívéhez, míg a párkapcsolatban nem élők számára a szülőkkel, testvérekkel, barátokkal, munkatársakkal vagy éppen egyedülálló szülőként a gyerekkel való szeretetkapcsolatban nyújt útmutatást.

Természetesen a könyvek elolvasása önmagában nem fogja megváltoztatni senki életét. Chapman minden esetben a változás fontosságára hívja fel a figyelmet, amihez nagyfokú önismeret és sok-sok munka kell. Hiszen a szeretet egy pillanat alatt fel tud lángolni, de hogy ne aludjon ki, cselekedetekkel táplálni kell.

Pompor Zoltán

Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv Új kiadás
Harmat Kiadó


Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/4. számaA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés