Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Magyar részvétel a Frankfurti Könyvvásáron

2009.09.11.

 

 

A földkerekség legnagyobb léptékű és a világ könyvszakmai trendjét alapvetően meghatározó Frankfurti Könyvvásár ünnepélyes megnyitójára idén október 13-án, kedden, délután 17 órakor kerül sor a Congress Center-ben (Harmonie Hall, Exhibition site), amelyen Jürgen Boos, a Frankfurti Könyvvásár igazgatója, Dr. Petra Roth, Frankfurt város polgármester asszonya, Angela Merkel német szövetségi kancellár, Roland Koch, hesseni miniszterelnök és Tie Ning kínai szerző mond ünnepi szavakat. Maga a vásár október 14. és 18. között, szerdától szombatig a szakmai résztvevők és a sajtó részére 9 és 18.30 között, vasárnap 9 és 17.30 között tart nyitva. Idén is szombaton és vasárnap teszik lehetővé, hogy a nagyközönség is megtekintse a vásárt, szombaton 9 és 18.30 között, vasárnap 9 és 17.30 között.
A 61. Frankfurti Könyvvásár díszvendége Kína, a kínai kultúra, irodalom és könyvkiadás lesz. A díszvendégségről még 2007-ben született megállapodás Jürgen Boos, a Frankfurti Könyvvásár igazgatója és Liu Binjie, a General Administration of Press and Publication (GAPP) minisztere között. „Tradíció és fejlődés” mottójuk is alátámasztja, hogy bemutatkozásuk alatt gazdag, sokszínű programsorozattal készülnek, így lesznek kiállítások, kulturális események, szemináriumok és irodalmi workshop-ok, felolvasások, hangversenyek, filmvetítések és színpadi produkciók is. A Kínából érkező könyvkiadókat, könyves cégeket és az összes hivatalos programot szervezetten a vásár 6-os csarnokában (Halle 6.0) találhatják meg az érdeklődők. A díszvendégség azonban nem októberben kezdődik, hisz már június eleje óta mutatkoznak be kínai szerzők a német (frankfurti illetve lipcsei) közönségnek, konferenciák és szimpóziumok keretében adódik lehetőség egyre inkább megismerni a kínai, illetve a kínai-német gazdasági, oktatási, kulturális kapcsolatokat.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a vásár központjában lévő 5.0 számú csarnok földszintjén, a szokásos helyen, az egyik főbejárattal szemben, a C 902-es helyrajzi számon állítja fel a 120 m² alapterületű magyar nemzeti standot. A tavalyelőtt elkészített installációból álló standot úgy alakították ki, hogy a középső, átriumos tér alkalmas helyszínt kínáljon a friss magyar könyvtermés bemutatkozásának, s egyúttal irodalmi és kulturális programoknak is helyet biztosítson. A programokat a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet szervezi. A magyar szerzők közül idén Sándor Iván, Márton László, a Svájcban élő Oplatka András, valamint Lovas Ildikó mutatkozik be a német olvasóközönségnek, s a Frankfurti Könyvvásár korábbi igazgatójának, Peter Weidhaasnak a részvételével, Dalos György moderálásával megemlékeznek a magyar irodalom és könyvkultúra 1999-es, azaz tíz éve tartott frankfurti díszvendégségének eredményeiről, tanulságairól. A nemzeti standot Burger Barna fotóművésznek a kortárs magyar irodalom alkotóiról készült felvételei illusztrálják.
A kulturális programoknak is helyet adó átriumos térben, különböző tematikai kategóriákban idén is kiállítanak egy válogatást azokból a magyar könyvekből, amelyek méltóak a külföldi szakemberek, üzleti partnerek és az érdeklődő közönség figyelmére. A központi kiállításon körülbelül 500-550 kötet bemutatására nyílik lehetőség. Minden számottevő kiadói ágazatot megjelenítő, a legfontosabb törekvéseket reprezentáló bemutatót tervez a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az idei Frankfurti Könyvvásáron.

Magyar programok az idei Frankfurti Könyvvásáron


A Magyar Köztársaság Stuttgarti Kulturális Intézete bemutatja Márton Lászlót, Lovas Ildikót, Oplatka Andrást és Sándor Ivánt


Csütörtök, 2009. 10. 15., 10.00 órától
Sándor Iván sajtóbemutatója
dtv Verlag standja, 3.0 csarnok, B133

Péntek, 2009. 10. 16., 14.00 óra
Felolvasás és beszélgetés Sándor Ivánnal
Követés (dtv premium, 2009, München). Magyarból fordította Katalin Fischer Moderátor és német szövegek felolvasója: Dalos György
Magyar stand, 5.0 csarnok, C902

Péntek, 2009. 10. 16., 15.00 óra
Tíz évvel később
1999—2009: Magyarország 10 éve volt a Frankfurti Könyvvásár díszvendége
A beszélgetés résztvevői: Bart István (igazgató, CEU Press), Dalos György (író), Inkei Péter (igazgató, Budapest Cultural Observatory), Károlyi Dóra (igazgató, Magyar Könyv Alapítvány), Susanna Grossman-Vendrey (muzikológus), Peter Weidhaas (25 évig a Frankfurti Könyvvásár igazgatója)
Magyar stand, 5.0 csarnok, C902

Péntek, 2009. 10. 16., 19.00 óra
Magyarország Romániával találkozik
Márton László Franz Hodjakkal beszélget
Moderátor: Werner Söllner (Hessisches Literaturforum [Hesseni Irodalmi Fórum])
A Mousonturmban található Hessisches Literaturforum, Waldschmidtstraße 4, D 60316 Frankfurt
Belépődíj: 6,– / 3,–

Szombat, 2009. 10. 17., 11.00 óra
Felolvasás és beszélgetés Oplatka Andrással
Első rés a falban. 1989. szeptembere – Magyarország megnyitja a határt (Zsolnay Verlag, 2009, Bécs)
Moderátor: Dalos György (Berlin)
Magyar nemzeti stand, 5.0 csarnok, C902

Szombat, 2009. 10. 17., 11.00 óra
Felolvasás és beszélgetés Márton Lászlóval
Minerva búvóhelye (Folio Verlag, 2009, Bécs / Bolzano). Magyarból fordította Zádor Éva és Wilhelm Droste
Frankfurti főpályaudvar, Cosmopolitan vendéglő (a 3. és 4. vágánnyal szemben, I. emelet)

Szombat, 2009. 10. 17., 12.00 óra
Felolvasás és beszélgetés Lovas Ildikóval
Kijárat az Adriára (Balassi Intézet, 2009, Budapest). Magyarból fordította Christina Kunze
Moderátor és német szövegek felolvasója: Dalos György
Magyar nemzeti stand, 5.0 csarnok, C902

Szombat, 2009. 10. 17., 13.30 óra
Felolvasás és beszélgetés Márton Lászlóval
Minerva búvóhelye (Folio Verlag, 2009, Bécs / Bolzano). Magyarból fordította Zádor Éva és Wilhelm Droste
Moderátor: Dalos György
Magyar nemzeti stand, 5.0 csarnok, C902

Szombat, 2009. 10. 17., 15.00 óra
Német kulturális fórum a keleti Európáról a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa alkalmából
Beszélgetés Fabényi Júliával (Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága), Szalay Tamással (a „Pécs 2010” művészeti vezetője), Hábel Jánossal (Lenau Ház, Pécs) és Márton Lászlóval (író)
Moderátor: Michael Martens, Frankfurter Allgemeine Zeitung
Nemzetközi Központ, 5.0 csarnok, D901

A magyar stand programját a Magyar Köztársaság Stuttgarti Kulturális Intézete szervezi a budapesti Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének támogatásával.
További információ: www.uki-s.de, www.okm.gov.hu, www.mkke.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés