A mai kortárs gyerekirodalom döntögeti a tabukat

Kinek írok én? – erre a kérdésre kellett megfelelnie négy kortárs szerzőnek a Móra Kiadó könyvfesztiváli beszélgetésén. A kerekasztal-beszélgetés résztvevője négy olyan író – Erdős Virág, Lackfi János, Kiss Ottó és Mikó Csaba – akik felnőtteknek éppúgy írnak, mint gyerekeknek, tehát mindkét területen rendelkeznek tapasztalattal.   - Weöresről tudjuk, hogy azt hangoztatta: egyféle irodalom van, egyformán ír felnőttnek és gyereknek, sőt tulajdonképpen nem is gyerekeknek írt – hangoztatta Lackfi János - verseit, mégis gyerekversként (is) értelmezzük. Lackfi szerint az ő agya másképp jár, amikor gyerekeknek ír. Kiss Ottó azon a véleményen van, hogy mindig a recepcióhatározza meg, gyerek- vagy felnőtt könyvről beszélünk-e. Különösen a határterületeken, és őt éppen ez izgatja: a felnőtteknek szóló könyveiben gyerekszereplőket találunk és fordítva. Többen hangsúlyozták, hogy a téma is meghatározza, kinek írnak. Mikó Csaba: Mász Kálmán, a faljáró, vagy Erdős Virág: Pimpáré és vakvarjúcska című, épp a fesztiválra megjelent köteteinek a témája a gyermekekhez szól ugyan, a háttérben azonban nagyon is felnőttes dolgok vannak. Erdős Virág írás közben nem gondolkozik azon, mitől gyerekirodalom, amit ír. Kétségtelen azonban, hogy a példázatosság, a nyelvi játék, vagy a hétköznapi környezet, mint téma fontos a mesékben. - A gyerekeket olyannyira érdeklő témák (pisi, kaki, takony és társai) beemelése az irodalomba mára elfogadottá vált, bár még manapság is előfordul, hogy feljelentik az írót efféle költemények miatt – magyarázza Lackfi, vagyis az elfogadottság még nem teljes, de a törekvés megvan. Márpedig a tabuk beemelése és kibeszélése minden időben fontos – vélik az írók – s nemcsak a testi váladékokról és társaikról, de olyan témákról is kell írni, mint a szerelem, vagy a halál, hiszen a gyerek ezekkel is találkozik. Hogy mennyire újszerű e témák beemelése az irodalomba, arra jó példa Kiss Ottó esete, aki többször írt a halálról a verseiben. Úgy húsz éve, ezek a versek nem is jelenhettek meg, de ma már nincs akadálya. Hasonlóan problematikus téma például a válás jelensége, amivel nap mint nap találkoznak a gyerekek, mégis kevéssé jelenik meg az irodalomban. A pénz is tabutémának számít.
Abban egyetértettek az írók, hogy legtöbb esetben a gyerekek születése hozza meg a kedvet a gyerekversek írására (bár épp Weöres, vagy Kukorelly bizonyítja ennek az ellenkezőjét). A gyerek, ahogyan először csodálkozik rá a világ dolgaira, gyakran megihleti az írókat, például számos vers és próza születetett az ún. gyerekszáj történetek alapján. Lackfi János szerint a gyerekvers írása örömzene, Mikó Csaba pedig úgy fogalmaz, hogy a gyerekvers neki szabadságot ad, menekülési lehetőséget nyújt egy másik világba. Erdős Virág szerint a mesék közel hozzák a való életben egymástól elzárt világokat (l. királylány és pásztorfiú, vagy az ő könyvében a fehér királylány és a cigány királyfi), a mese demokratikus intézmény.
A gyerekkönyvet persze az illusztrációk teszik egyértelműen gyerekirodalommá. A gyerekes illusztráció nem minden esetben jelent gyerekkönyvet, Kiss Ottó például írt már olyan könyvet is, ami inkább a gyerekes apukáknak szólt, és az volt a célja, hogy az apuka és a gyereke együtt nézegesse. Lackfi is egyetért vele: a gyerekkönyvnek a felnőtt számára is érdekesnek kell lennie, hiszen általában ő a közvetítő, aki felolvassa a mesét vagy verset a gyereknek. Sőt mi több: a gyerekben rejlő felnőttnek is szólnia kell a könyvnek.
Szénási Zsófia

A beszélgetést Merényi Ágnes, a Móra Kiadó főszerkesztője vezette