A Móra Kiadó
újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Csibi
tűzoltó lesz
A Móra Kiadó <br> újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Monsieur L. - Jolsvai András

2012.05.08.

Jolsvai András legújabb könyvében négy fejezeten keresztül mesél: időszámításunk előtt, alatt, után és időszámításunk helyett.

- Kicsoda a címben jelzett, titokzatos „Möszjő” L.?

- Egy kis csalás van benne, mert ha nem lenne pont az L mögött, akkor ez simán egy római ötvenes lenne, de van mögötte pont és ezért az olvasó egy kicsit elbizonytalanodhat, de ha itt keresi a megoldást, nem jár messze tőle.

- Rövidebb írásokból áll a kötet, de összefüggő történetként is olvasható.

- Tizenkét év terméséből válogattam, az elején még magam sem láttam se a szerkezetét, se a logikáját, közben alakult ki a szempont, hogy egy ötvenes éveiben járó ember valamilyen módon visszatekint az életére. Akkor már adta magát a négy fejezet, az első jóval a születésem előtt játszódik, amikor a szülővárosom született, a második, a kisgyerekkor, a harmadik a felnőttkor történései, a negyedik pedig, amit nem lehet szigorúan kronológiába helyezni, számomra mégis fontos. A kötet keretbe van foglalva, van az előszó, aminek a címe Monsieur L., az utolsó írás pedig egyfajta számvetésként összeköti az előzőeket egy csokorba. Maguk az írások adták ki ezt a koncepciót, és aztán született a cím is.

- Írásai önéletrajzi ihletésűek, a műfajukat nem tudom pontosan meghatározni. Erre vonatkozóan olvastam egy megállapítást: Naplót sose írt, egyesek szerint pedig de, csak szerette publicisztikának álcázni.

- Ezt a mondatot én írtam magamról, persze ironikusan. Publicisztikának nem gondolom ezeket az írásaimat. Van elég sok publicisztikám, a napi újságírói munkában születnek, azokban is eléggé vállaltan szubjektív vagyok. A tárcanovella leginkább az a műfaj, ami az írások többségére igaz lehet, de van benne szabályos, teljesen fikciós elbeszélés is. Persze a szubjektivitás végig jelen van a kötetben, de azért nem szeretném, ha bárki az én életrajzomként olvasná. Noha nagyon sok elem hasonlít a valóságos életem elemeihez, van, hogy gyerekkori emlék mögé építettem novellát, de például az egyik kedvenc írásomban Krúdy Gyulával találkozom, és sajnálatos módon a valóságban persze nem találkoztam vele. Egy másik példa, a szülővárosom születéséről szóló írás, amely egy hétfői napot ír meg, azon a napon kiáltották várossá azt az Ujpest nevű községet, amihez én nagyon erőteljesen kötődöm. Hivatalosan annyit tudok erről az eseményről, amennyit a korabeli újságok megírtak. Ott volt kétszer kétszáz képviselő és választottak egy főügyészt és a polgármester elmondta az esküjét, ez maradt meg az utókor számára. Az összes többi történet, hat vagy nyolc apró jelenet, hogy éppen azon a napon abban a városban mi történik, természetesen az én fantáziám szülötte. Noha úgy tűnhet, mintha ezek valóságos történetek lennének. Vagy ott van az anyám első házasságáról szóló novella, amit szintén nagyon szeretek. Nem tudok semmit arról a házasságról, de sokszor elképzeltem. Az írás inkább képzeletbeli, mint sem, noha annak a novellának például a poénja az, tudniillik, hogy elviszem az anyám házassági fotóját egy képkeretezőhöz, aki azt mondja nekem, hogy maga tiszta apja. Ez az egy mondat történt meg a valóságban... Fantázia és valóság vidáman kergeti egymást ezekben az írásokban.

- Miért éppen Krúdy?

- Van néhány író, aki nagyon közel áll a szívemhez, egy óbudai sétánál azért helyes, ha Krúdy bukkan fel az ember történetében, hiszen rengeteg szállal kötődik Óbudához. Mondjuk, hogyha egy körúti sétát írt volna le ez a novella, akkor lehet, hogy Hunyady Sándor tűnt volna elő, ha a külső Józsefvárosban barangoltam volna, szívesen találkoztam volna Heltaival, az Üllői úton Kosztolányival. Az, hogy bizonyos írókkal ilyen belsőséges viszonyban vagyok, régi történet, de örülök, hogy így alakult.

- Öntől idéznék: egy öt-hatéves gyerek ”lelkében a lóvasút meg az indián-ösvény még nem válik élesen szét, és egyszerre akar masiniszta lenni, meg centercsatár, kalauz, sztepptáncos és persze újságíró.” Mondjuk az újságírásban ez mind benne is van…

- Igen, bizonyos értelemben ez valóban így van. Amennyit lehetett, azt igyekeztem megőrizni, nem csak az emlékek szintjén, hogy az írás az egy olyanfajta tevékenység, amelyben az ember egyszerre lehet sztepptáncos és indián. De persze az arányokra vigyázni kell.

- A könyv végén azt írja: „Nem találom a helyem a saját koromban. Nem áll ez a kor jól nekem. Derékban bő, szívben szűk. Elmúlt korokba merülök tehát, visszafelé indulok el az emberélet útjának kétharmadáról. Hátha így eljutok még valahova.” Ezzel a kötettel lezárta ezt a kétharmadot?

- Abszolút, igen. Belépve az ötvenes éveibe az ember már egyfajta számvetést végez emberileg, íróilag, magánéletileg is, és voltaképpen ezt a kötetet egyfajta lezárásnak, betetőzésnek érzem ebben a műfajban. Itt az ideje, hogy más műfajok felé induljak el. Bele is fogtam egy regénybe, amiben én egyáltalán nem szerepelek, ez egy fikciós regény, ráadásul egy olyan korszakban játszódik, amihez nekem kevés valóságos élményem van, épp azért választottam kihívásként. A hatvanas évek elején játszódik egy elképzelt városban, ami persze nagyon fog hasonlítani Ujpestre, az én olvasóim ezen nem fognak meglepődni, a szereplők pedig azok a fiatal felnőttek, akiket húszévesen ért ’56, és mire kiverekedték magukat belőle, elmúltak harminc.

Szepesi Dóra

Jolsvai András: Monsieur L.
Fekete Sas Kiadó, 220 oldal, 3590 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: