Életformaváltásból született gyerekkönyv — Beszélgetés Prágai Tamással
2012.09.10.
Prágai Tamás, József Attila-díjas költő, annyiban nevezhető a „68-as nemzedék" tagjának, hogy a születési éve: 1968. Regényei, elbeszéléskötetei mellett jegyez egy „beszélgetőkönyvet", de írt színpadi játékot is: Plantus és Planéta című munkája Vörösmarty Csongor és Tündéjének becketti „átirata". Volt kiadói és lapszerkesztő, irodalomtörténészként főleg kortárs magyar irodalommal foglalkozik. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent új műve viszont nevezhető akár meglepetésnek is: lévén gyerekkönyv. Erről beszélgetve az is kiderül, miért nevezi magát weblapján kertésznek, illetve kertművelőnek.
- Hogyan, milyen ötlet, elgondolás, szándék alapján keletkezett, és milyen „üzenetet" tartalmaz merőben új köteted - nem pedagógiai célról van szó, ámbár egy gyerekkönyv óhatatlanul kell hogy „tanítson" is, amellett, hogy gyönyörködtet, szórakoztat?
- Mindannyian érzékeljük, a saját bőrünkön, hogy a világ átrendeződik. Az üzemanyag, az élelmiszer egyre többe kerül, egyre nehezebb fenntartani megszokott jólétünket. Párommal, Szilágyi-Nagy Ildikóval afféle válaszképpen sajátos életformát alakítottunk ki. Zöldséget termelünk, én szőlőt művelek, és új fejlemény: állatot tartunk, a kutyák mellé (két mudink van) megszereztük az első kecskét, Pannit. A Vadállatok a kabátzsebben mögött tehát nem csupán egy ötlet, hanem egy életforma áll. De maga az ötlet onnan származik, hogy a párom, aki fotós, elkezdett plüss állatkákat fényképezni. Egy nagyon jó sorozatot csinált ebből. Elhatároztam, hogy leírom a történeteket, ahogy ez az egész az én fejemben összeállt a képek alapján. Nagyon fontos volt számomra, hogy milyen környezetbe helyezem a hőseimet. Egy lány és egy fiú hősöm van, Inci és Csombor, előbbi a mamájával, utóbbi a papájával él. Elvált szülők gyerekeiről van szó. Úgy éreztem, ez a téma sajnos elég fontos, hogy külön foglalkozzunk vele. Az volt a célom, hogy megmutassam, erre az élethelyzetre hogyan lehet valamilyen megoldást találni, akár a szülők, akár a gyerekek oldaláról. Hogyan tud egymásra találni két fél-család, a gyerekek hogy élik meg az eredeti konfliktust (a szülők válását), és hogy magyarázzák a saját helyzetüket. Ez az egyik fontos mondandója, „üzenete"ennek a könyvnek.
A másik viszont sokkal játékosabb: a varázslós történet játékos szálához kapcsolódik.
Fontos számomra, hogy átgondoljuk a környezethez való viszonyunkat. Jó ideje vidéken élek, és korántsem véletlenül: gazdálkodni próbálok, belevetettem magam a szőlőművelésbe, zöldségtermesztésbe. Úgy éreztem, fontos tudatosítani, hogy olyasmi zajlik a világban, amely a természettel való kapcsolatunkat hosszú távon veszélyezteti. Most a válságnak elnevezett átalakulás kirakatba emeli ezt a problémát.
- Volt-e előzménye ennek a gyerekkönyvnek: írtál-e gyerekmesét, gyermekverset korábban?
- Nem. Illetve: kicsit. Részben az említett fotók inspirálták, részben viszont a saját gyerekeim, akiknek kisgyerekkorukban meséltem. Mindegyiküknek készítettem egy egypéldányos, „házilag barkácsolt" mesekönyvet.
- Hogyan tovább? Tervezed-e könyved a folytatását?
- Három olyan történet is van a fejemben, amely kapcsolódik ehhez, amely kidolgozható mint ennek a történetnek a folytatása. Mindenképpen úgy érzem, hogy ez egy gazdag anyag. Érdemes is lenne kibontani, ez nyilván attól is függ, a könyv milyen fogadtatásra talál. Ha, úgymond, sikeres lesz, akkor gondolkozni kell azon, hogy érdemes-e továbbírni.
- A két szálon futó történet érdekességei, a környezettudatos gondolkodás kialakításához fontos „üzenete" mellett a kötet gazdagon illusztráltsága minden esélyt megad erre. De ugorjunk vissza néhány évtizedet az időben: Te nyilván olvasó gyerek voltál. Milyen mesékre emlékszel vissza kisgyerekkorodból, és kik voltak a kedvenceid kamaszként?
- Be kell vallanom, nagyon rossz olvasó vagyok. Mindent elolvasok, ami a kezembe kerül. Azzal biztatom magam, hogy talán „máshogy". Annyira meghökkentő, hogy mi válik később jelentőssé. Nem is gondolnánk, de - akár évekkel később - akár egy képregénynek, egy Garfieldos poénnak, egy viccnek is óriási jelentősége van. Nincs fontosabb annál, mint hogy saját létértelmezésünkre törekedjünk. Mindenki a maga körülményei között, a maga szintjén. A gyerekek a maguk gondolatai közt, a felnőttek, a „szülők" a magukéban.
- Az 50-esek nemzedékéből Zalán Tibor és Petőcz András, a fiatalabbak közül Darvasi László, Podmaniczky Szilárd, Lackfi János vagy Szijj Ferenc - és nem csak prózai művekre utalok - a legjobb hagyományainkat követve fontosnak tartják a gyermekirodalom művelését. Te hogy látod az olvasás mai helyzetét, illetve a gyerekirodalom presztízsének kérdését, különös tekintettel arra, hogy most már Te is „belekóstoltál", és ha rajtad múlik, egyre inkább elköteleződsz az irodalomnak eme nagyon-nagyon fontos rész mellett, hiszen a kortárs „világirodalmi" divatokat ellensúlyozni kell magyarul írt, hazai környezetben játszódó művekkel.
- Magyarországon, magyar nyelven alapvetően gyerekirodalmat lehet írni, mesét nem. Meséből olyan hatalmas kincs van a kezünkben, amilyennel kevés nemzet dicsekedhet, ha ugyan van egyáltalán hasonló. A magyar népmesék gazdagságát (Illyésnek, Benedek Eleknek, Arany Lászlónak köszönhetően mindez közkézen forog) még megközelíteni is nehézkes. Mi, mai írók, nem mesét írunk, hanem gyerekkönyvet. A gyerekkönyv legalább annyira a szülőknek szól, mint a gyerekeknek. Hogy hasonlattal éljek, olyan ez, mint a Tóra és a Talmud. A Tóra a népmese, a legmélyebb bölcsességet ebből merítjük. De mindehhez hozzáfűzzük a saját kommentárjainkat. A személyes hangú kommentár a gyerekirodalom.
Csokonai AttilaFotó: Szilágyi-Nagy Ildikó
Prágai Tamás
Vadállatok a kabátzsebben
Illusztrálta Kőszeghy Csilla
Móra Kiadó, 112 oldal, 2490 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával