egy elfojtott kérdésről

Az élet értelméről elmélkedő könyve élére Cseh Tamás és Bereményi Géza 2004-es, Megyek az utcán lefelé kezdetű dalszövegéből emelt ki egy részletet Hankiss Elemér. A Nincsből a Van felé – ez lett a kötet címe. Nyilvánvaló az üzenete: mai tudásunk szerint nincs elegendő ismeretünk ahhoz, hogy meghatározzuk az élet lényegét, de keresni kell, menni tovább a van, vagyis a válasz megtalálása felé.

A kérdés, hogy miért vagyok, szinte mindenkiben felmerül. Kódolt bennünk ez a felvetés?

– Újra és újra felmerül életünk értelmének a kérdése, bár mindent elkövetünk annak érdekében, hogy elhárítsuk ezt a kérdést. Félünk tőle, szorongunk, mert nem vagyunk biztosak magunkban és a válaszban, és felágaskodik bennünk életünk, és általában az emberi élet értelmetlenségének a félelme is. Amennyire csak lehet, kitérünk a kérdés elől. Ebben nagyok vagyunk. Kevésbé jeleskedünk a kérdésre adható igazi válasz keresésében. Pedig fontos feladat, izgalmas kaland volna ez.

Melyiket találja a legtalálékonyabb hárítási módszernek?

– Tele vagyok gonddal, bajjal, mondjuk magunknak, a napi megélhetés teendőitől nem érek rá azon töprengeni, hogy mi az értelme mindennek, annak, hogy mozdonyvezetőként, tanárként vagy háziasszonyként serénykedve telik el (üresen? értelmesen? értelmetlenül?) az életem.

Hogyan tegyünk különbséget az élet célja és az élet értelme között?

– Az visz előre az életben, hogy állandóan kitűzünk magunk elé kisebb s nagyobb célokat. Ezekkel húzzuk magunkat előre, mint horgonyokkal valami csónakot. Le kell érettségizni, munkát kell találni, családot alapítani, esetleg valamilyen társadalmi probléma megoldásában segédkezni? Ezek, ha nem is könnyen, de mégis többé-kevésbé elérhető célok. Egész életünkön átívelő célt már sokkal nehezebb kitűzni magunk elé. Óvodáskorunktól kezdve tanulnunk kellene: mit akarunk kezdeni magunkkal, honnan hova akarunk eljutni. Jó volna, ha mindenkinek volna egy olyan az egész életének lendületet adó célja, mint mondjuk egy nagy tudósoknak, akik fölfedezi kamaszkorában, hogy nekik a cserebogárral kell foglalkoznia, majd élete vége felé a cserebogárral foglalkozó kutatásaiért kap Nobel-díjat. Az emberek többségének életében nincs ilyen húzóerő. Vannak hosszú távú célok. Sok család életét például évtizedeken át kitöltheti az a cél, hogy felépítse a maga családi házát, otthonát. De gyakran előfordul, hogy amikor elkészül a ház, hirtelen kiürül az élet. Hugo von Hofmannsthal írja valahol, hogy: „Elkészül a ház, eljő a halál”. Elérvén a célt, hirtelen nem tudunk mit kezdeni magunkkal.

Hőböröghetnének a mostanában pályamódosításra kényszerülők, amiért ők megtették a magukét, kitűzték és megvalósították a céljukat, de a körülmények keresztbehúzták a számításukat.

– Nincs könnyű dolguk. Az általános bizonytalanság korában élünk. Az emberélet mindig kiszámíthatatlan volt, de vannak olyan korszakok, mint a mostani, amikor a bizonytalanság megsokszorozódik. A gazdasági, a politikai, a társadalmi modell, a világkép, az emberi magatartások rendszere mind-mind megzavarodott az elmúlt ötven évben. Ebben a helyzetben kell megpróbálni értelmes életet élnünk.

Talán a jelenkori bizonytalanság indokolta, hogy elővegye ezt a témát, amelynek végül is könyvtárnyi irodalma van?

– Évezredek óta sok kiváló gondolkodó próbált választ találni arra a kérdésre, hogy mi az emberi élet értelme. Rengeteg fontos gondolat merült fel, de a kérdés mind a mai napig nyitva maradt. Úgy látszik, könnyebb volt megtalálni a Higgs-bozont, mint ezt a választ. Ámde az évezredes válaszkísérletek tele vannak fontos tanulságokkal. Könyvemben az elmúlt kétezer év nagy gondolkodói, teológusai, filozófusai, tudósai, művészei által adott válaszokat követtem nyomon, és belefűztem a gondolatmentbe egy mai ember személyes útkeresésének történetét is.

Teszteljünk egy-egy választ! Értelmet adhat-e az életnek a cél, hogy nyomot hagyjon valaki? A gyerekeiben él tovább, vagy az általa megtervezett épület marad fenn, a megírt mű évszázados ismertséget szerez neki.

– Ez fontos és nemes emberi törekvés, de azért nagyon is kétséges, hogy az ember alkotásai valóban maradandóbbak-e az ércnél. Egész kultúrák tűntek el szinte nyomtalanul. Bár ki tudja, szellemiségük talán ott lebeg valahol a világmindenségben, mint T. S Eliot macskájának a mosolya.

Mit kezdjünk azzal a válasszal, hogy „csak a derű óráit számolom”?

– Mérei tanár úr szavaival élve nem azt jelenti ez a szép és fontos latin mondás, hogy az élet „tűzoltó majális”. Csak azt sugallja, hogy ne rokkanjunk meg az emberi élet megannyi szenvedését látva. Próbáljunk időnként visszahúzódni a mindennapi élet zűrzavarából, ricsajából, és derűbe oldott rezignációval szemlélni, mondjuk Gottfried Benn német költő versének sorain át, ahogy az útra készülő fecskék, a víztükröt súrolva, „elmúlást isznak és éjszakát”.

Könyvében megírja, hogy az élet értelmének személyes vonatkozásairól senkit sem illik faggatni, én mégis megteszem: ön mely elemeket emeli ki, milyen értéket próbál követni a mindennapokban?

– Mindazt, amit leírtam a könyvben. Mert a fölsorolt megannyi válasz mindegyikének van valamilyen fontos igazságmozzanata. Felsorolom magatartásformák egész sorát, amelyek értelemmel, vagy legalábbis az értelem reményével tölthetik fel az ember életét. Arra a kérésre adható választ azonban még homály fedi, hogy végső fokon mi célja, értelme van az ember, vagy akár az emberiség életének, létének egy végtelen világmindenségben. Sokan, sokféleképpen próbáltak válaszolni erre a kérdésre. Csak egyet emelek ki közülük. Nagyszerű lehetőség az, hogy minden ember másként látja a világot. Az évezredek során ennek a sokféle kis tükörnek a fényéből állhat össze egy kép, egy csillogó mozaik a világmindenségről. Jó volna, ha értelmes kép alakulna ki belőle.

Mátraházi Zsuzsa

Hankiss Elemér: A Nincsből a Van felé - Gondolatok az élet értelméről
Osiris Kiadó, 312 oldal, 3280 Ft