Balatoni Borozó… Avagy „Történetek, visszaemlékezések a Balatonboglári Borgazdaság felejthetetlen múltjáról.” Honnan jött az ötlet, hogy összegyűjtse, és könyvbe foglalja a gazdaság „történetét”?

– 2010-ben jelent meg a Balatoni világok című könyvem. Itt Bogláron is tartottunk bemutatót, amin többek között részt vett Happ István barátom, a BB vezérigazgatója. A bemutató után állt elő azzal az ötlettel, mi lenne, ha a BB régmúltjáról, az 50-es, 60-as, 70-es évekről is összeállítanánk egy hasonlóan jó kedélyű, anekdotázós, visszaemlékezős könyvet.

– Hogyan találta meg a kötet emlékezőit? És hogyan zajlottak ezek a beszélgetések? Kötetlen volt, vagy volt valami „vezérfonal”, amire felfűződtek az emlékek?

– A rendelkezésemre álló dokumentumokból, ami nem túl sok volt, átnéztem a BB történetét, hogy legalább a kronológiában képben legyek. Aztán Pista megszervezett egy sok résztvevős kerekasztal-beszélgetést a régi, mondhatjuk így, még élő munkatársakkal. A könyv első 42 oldala ezt az egymás emlékeire reflektáló beszélgetést rögzíti, utána pedig többnyire magánbeszélgetéseken gyűjtöttem az anyagot. Ebből állt össze egy olyan sokszínű történethalmaz, amit aztán az egymásra rétegződő szövegek szerkesztésekor próbáltam úgy dramaturgizálni, mint ahogyan, mondjuk, a dokumentumfilmben szokás, csak itt nagyobb snittekkel. Valójában az első közös beszélgetésből nőttek ki az azt következő egyéni elbeszélések.

– Önnek melyek a kedvenc történetei?

– Rengeteg olyan sztori van a könyvben, amit idézhetnék. Az egyik kedvencem, amikor Légli Ottó és Bujdosó Ferenc lement a pincébe, melegük volt, és friss rozét kértek Mihályi uram főborásztól. Erre azt mondta a főborász, sajnos nincs megbontott palackja. Mire Ottó: Nem nézed ki belőlünk, hogy ketten meg tudunk inni egy üveggel? De az a bon mot is felejthetetlen, amivel Ottó kezdte a beszélgetést: A pezsgőt nem inni, hanem vedelni kell! Azt hiszem, aki beleolvas ebbe a könyvbe, nem állja meg, hogy ne bontson magának egy jó palack bort.

– Kikre számít elsősorban, akik kézbe veszik és örömmel forgatják a könyvet: borászokra, balatoniakra, szakmabeliekre….?

– A térségben élő családok közül sok ezernek van valamilyen kötődése a BB-hez. De például amikor Szekszárdon tartottunk bemutatót Heimann Zoltán borásszal (Zoli is dolgozott a BB-nél), kiderült, hogy szakmai érdeklődés is van. Másfelől viszont olyan anekdotakincs van benne, ami történelmi tablójával szerethető olvasmány lehet bárkinek. És azoknak is ajánlom, akik szeretik a prózámat, mert bár a szereplőim mesélnek, a dramaturgia és a nyelvi megformáltság az enyém.

– A kötetet számos fotóval és magyarázó szöveggel látták el. Ezt a reprezentatív anyagot hogyan sikerült összeállítani?

– A mesélők portréin kívül több mint 100 archív felvétel is szerepel a könyvben, amiket Sós Árpádnak, a BB volt gépészmérnökének több ezres diaarchívumából digitalizáltunk. Ráadásul Árpád hihetetlenül jó szemű fotós, az egyik képen a mélyszántást végző traktort tanítható módon helyezte el a képen. Ez a képanyag, megítélésem szerint, fotótörténeti ritkaság.

– Hogyan épülnek egymásra a különböző visszaemlékezések, élettörténetek?

– Mivel a könyv szereplői ugyanannak a közösségnek a tagjai voltak, elbeszéléseikben számos ismétlődő elem szerepelt. Amikor elkezdtem szerkeszteni a könyvet, akkor jöttem rá, hogy ha el akarom kerülni az ismétléseket, akkor a szerkesztés sorrendje már eleve meghatározza a könyvben való szereplés sorrendjét. Számomra a legizgalmasabb az volt, hogy ebből a közel húsz órás rögzített hanganyagból hogyan lehet egy izgalmas, nem rétestésztaként elnyújtott, hanem egy pergő, informatív és szórakoztató könyvet összerakni.

– Mit jelképez Önnek a BB?

– A BB története számomra egy olyan sikertörténet lenyomata, amelyet a közösség és a közösséget koordinálók finomra hangolt összjátéka irányított, ami már önmagában is szép. Alapvetően az okosan használt tudást és kreativitást, a „csináljunk valami baromi jót, gyerekek!” elementáris hangulatát jelképezi.

– Mit gondol, mit jelképez a történet szereplőinek, illetve az ott élőknek a BB?

– Erre nehezen tudok válaszolni helyettük. Valószínűleg mindenkinek mást. Épp ezért nem akartam például erre a kérdésre választ keresni a könyvben. Számomra fontosabb volt a múltban gyökerező emlékek rögzítése, mint a jelenből a múltra való reflektálás, mert az nem annyira prózai, inkább oknyomozói attitűd.

– Milyen visszajelzések érkeztek eddig? Hogy tetszik a bogláriaknak a könyv?

– Beszélgetésünk idejéig még nem zajlott le a helyi könyvbemutató, épp a szőlészeti és borászati munkák idény jellege miatt tettük késő őszre, hogy senki ne mondhassa azt, hogy a csömöszölés miatt nem tudott eljönni. Akikkel beszélgettem, ezerféle emléket idéztek fel, mi volt másképp, mi volt amúgy, de ahogy mondtam, ahhoz, hogy könyv születhessék a BB-ről, mederben kellett tartani a beszéd folyamát. A kritikákat, gondolom, majd megfogalmazzák. De például épp a könyvnek köszönhetően előkerült egy régi szuper 8-as film is a BB-ről. Ez a könyv egy állapot lenyomata, mintsem témalezáró, ezerfelé futnak belőle a szálak, de azt már mindenki maga gombolyítja.

– Van már újabb, balatoni ihletésű könyv ötlete?

– Tavasszal, amikor Badacsonyban jártam a kutatóintézetben, beszélgettünk hasonló könyv lehetőségéről. De nem szeretnék hasonmás könyveket írni és kiadni, most egy elementáris regényötlet izgat, úgyhogy a balatoni táj és Boglár inkább csak élhető tempójú, napi hátország marad.

Illényi Mária