Móra Kiadó
nyereményjáték
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br>nyereményjáték Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Esterházy Péter kardozásról, elszálló regényhangról, skizofrén macskáról

Mátraházi Zsuzsa - 2013.12.02.

Húsz centivel a föld fölött

Miközben új könyvén végezte a nyomdai leadást követő utolsó simításokat, Európát járta. Felolvasásokat, könyvbemutatót tartott, interjúkat adott németül és cseh nyelven mostanában megjelent könyvei kapcsán, a solothurni irodalmi napok és Torinói Könyvvásár meghívottja volt, két elismerést is átvett: Bremerhavenban a Jeanette Schocken-díjat, majd a Premio Mondello nevű sziciliai díjat Melania Mazzuccótól.

– Körútját a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban zárta, ahol Revel Guesttel, a Hay Fesztiválok titkárával beszélgetett, és egy kérdés nyomán azt mondta, hogy magyarul nehezebb családregényt írni, mint például az e téren nagy múlttal rendelkező Angliában. Könnyebb volt a történelmi regénnyel boldogulni, amely a könyvhétre jelenik meg Egyszerű történet vessző száz oldal címmel?

Nem bizonyos fajta regényt, hanem általában regényt írni más, vagyis nem könnyebb vagy nehezebb magyar nyelven, hanem egyszerűen más, mint angolul, franciául vagy oroszul, mert ezeknél a nemzeteknél a világirodalom kánonját képező nagy regényírói hagyomány áll a háttérben, amelyre támaszkodni lehet. Például Ulickaján határozottan érződik, hogy őt megemeli az orosz regényírói örökség. Azt a képet szoktam használni erre, hogy a magyar regényíró biztos alapok helyett húsz centivel a föld fölött áll. Vagy tudunk ezzel kezdeni valamit, vagy nem. Szóval nem előny, nem hátrány, van. A történelmi regénynél az első kérdés, hogy egyáltalán mit jelent ez a fogalom, aztán, hogy miként lehet bizonyos korszakokra hivatkozni, és milyen példákat találni. Az ember legszívesebben Mikszáthot meg Jókait böngészi, de én ennél a könyvnél például Herczeg Ferencet nézegettem. Barátságos, rokonszenves szerző, akkor is, ha nem fölkavaróan nagy író, nem töri össze az ember életét. Persze én mindig mindent nézegetek.

– Miért éppen a XVII. századba helyezte a történetet?

Éppenséggel lehetne egy félig-meddig ideológiai vázat mögé építeni a XVII. század fontosságáról, végtére akkor válik el az érzelmi politizálás az értelmitől, és esünk szét kurucokra meg labancokra. Valójában ennél korábbról nincsenek érzelmi kötődéseim. Itt vannak nyelvi és, ha akarom, családi kötődéseim, oda vezethető vissza az Esterházyk története.

– Örülni; ezzel a szóval indul és zárul a regény, meg vissza-vissza is tér rá, de közben van besúgás, gyilok, árulás és egyéb hajmeresztő történések. Örülni? Minek? Vagy mindezek ellenére?

Nekem visszatérő érzésem, hogy van valami az eseményektől független jó az életünkben, és azt gondolom, a könyveim is ilyenek, hogy erre a jóra rá-rátalálnak, vagy megadják az esélyt az olvasónak, hogy ő rá-rátaláljon. Mészöly Miklósnak talán ’77-ben volt egy kifejezése, némi rajtam való, kissé ironikus mosolygással: ontológiai derű; ezt jól megjegyeztem.

– Az iróniát meg elirigyli a regényben skizofrén macskáját simogató Úrtól? Tőle zokon veszi, hogy ironikus (miközben a harag Istenét követhetőnek találja), de a regényben nincs olyan oldal, amelytől legalább fanyar mosolyra ne húzódna a szánk.

Azt szokták mondani, hogy ez a XXI. századi irónia nem elhatározás kérdése, hanem strukturális ügy. Iróniára ítélve. Abszurd helyzetekben létezünk, Nietzsche nyomán halottnak gondoljuk az Istent, de azért imádkozunk hozzá. És a mondat mindkét felét komolyan gondoljuk.

– Jól érzékelem, hogy a regény inkább perel az Úrral, semmint fohászkodik hozzá?

Petri György mondta egyszer, hogy én muzikális vagyok az ég dolgaira, és ilyenkor mindent csinál az ember, perel, könyörög, köszönetet mond… mindent.

– Az Egyszerű történet vessző száz oldal sok szereplője közül melyikkel szimpatizál?

Olyan nincsen, akiben én lennék…

Nem tőrbe csalni akartam. A kérdést az keltette, hogy a történet során mindegyik hőse jól megkapja a magáét.

A szimpátiáival szokott lebukni az ember… Azt gondolom, hogy mindegyiknek vannak szerethető pillanatai, és mindegyiknek vannak olyan pillanatai, amelyeket hol szánalommal, hol megvetéssel nézhetünk. Most egy olyan mondatba kényszerített, amelyben olyat tettem, amit még szerintem életemben soha, hogy tudniillik szereplőkről úgy beszéltem, mint élő személyekről. Mindig sokat mulatok azokon a kollégáimon, akik így fogalmaznak, de most örömmel beszéltem magam is így a regénybeli Pázmándi Zsófiáról, Bárány Mihályról, Nyáryról, Ransmayrről.

– A sok-sok lábjegyzet fricska azoknak, akik szemére vetették, hogy eldugja, sőt elorozza a vendégszövegeket?

Nyilván ez erre is parodisztikus válasz. Ha az ember komolyan veszi a hivatkozásokat, akkor szinte mindent lábjegyzetelhet. Ugyanígy, ha igazodom a könyv címéhez, hogy egyszerű történet, akkor próbálom a cselekményt megszabadítani a reflexiótól, tehát ráhagyom a lap alján jegyzetelő E. P. nevű alakra. Szándékosan nincsen más betűtípussal szedve a lábjegyzet, mint a főszöveg, ami persze azt jelenti, hogy a kettő együtt a textus.

– Milyen tanácsot ad a könyv olvasásához? Minden csillagnál ugorjunk a lábjegyzethez, vagy az oldal, a fejezet végén külön olvassuk el a megjegyzéseket?

Az olvasó szabad ember, azt csinál, amit akar, függetlenül attól, hogy mit gondol a szerző. Mindegyik lehetőségnek van előnye, hátránya vagy érdekessége. Nemrég Pécsett jártunk a szokásos csapattal, amelyben Désék zenélnek, Parti Nagy, Spiró, Závada meg én felolvasunk. A haza, a nemzet a téma, és én most az új könyv egy részletét választottam. Ott a zenészek rám doboltak vagy szaxofonoztak a csillagozott részeknél, mintegy szóltak, hogy itt most valamit nem értünk, én meg duzzogva olvastam fel a lábjegyzetet. Ezekből többféle van. Az egyik új világot nyit meg, a másik zavarba ejtően a főszöveget folytatja, egy következő szerzői vagy filológiai megjegyzésnek látszik, esetleg a leírtakkal szembeni vitának, kritikának.

– Nem csak a macska skizofrén!?

– Erre mindig Ottlikkal kell válaszolni: „Skizofrén? Hát nekem tízezer lelkem van.”

– Mitől olyan ismerős a regénybeli környezet a magyarkodásával, hatalomvágyával, könyörtelenségével, „coki”-jával?

– Ebben a XVII. századi környezetben sok hazafelfogás és koncepció élt egymás mellett, és mindnek volt valamelyes érvényessége. Látni a konfliktust törökkel, Habsburggal, a külföldhöz, Kelethez való viszonyt, a nyugati orientációt, az önorientációt, az önismeret hiányát. Ezek mind ott voltak, érzelmi hitellel. Az igazán érdekes, hogy az akkori szövegeket a mostani tapasztalatainkkal élőn tudjuk érteni.

– A könyvnek alcíme is van: kardozós változat. Lesz másmilyen változat is?

– Azt hiszem, igen. Három évig dolgoztam evvel, nehezen jutottam dűlőre, meghallottam a regény hangját, aztán elszállt ez a hang.  Az a tudat is kell, hogy a lehető legjobbat csinálom. Anélkül nem megy. A jó nem elég, tudnom, éreznem kell, hogy nincs jobb. Aztán végre egyszer nem szállt el a hang, kinyílt a tér, és remélem, ez azt jelenti, különböző változatokat fogok írni az Egyszerű történet-ből, ezek keresztezhetik egymást és új struktúrákat hoznak létre. Reménykeltően nem tudok semmit ezekről.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó Szabó J. Judit

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat
Magvető Könyvkiadó, 256 oldal, 2990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/4. szám címlapjaÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsonyMMA
Belépés