Új kötettel gyarapodott a Karinthy legendárium. Fráter Zoltán, Karinthy szenvedélyes és invenciózus szakértője kötetbe gyűjtötte az íróval készült összes interjút és beszélgetést – egységes koncepcióra felfűzve. Az irodalomtörténésszel beszélgettünk.

– A könyv előző változata 1987-ben jelent meg, Mennyei riport Karinthy Frigyessel címmel. Azóta mi történt?

– Ez annak a kötetnek a bővített és más szempontú változata. ’87-ben a korabeli sajtó felől néztem Karinthyt, és azt, hogyan csinálnak belőle az újságok szenzációs, bohém figurát. Most fordítva, Karinthy szempontjából nézve arra kerestem magyarázatot, hogy miért vállalt színházi rendezést, miért bűvészkedett, miért volt konferanszié, miért vett részt repülőutakon, filmforgatásokon, miért jelentkezett feltalálóként. Rengeteg dologgal foglalkozott, sok olyan szerepe volt, amelyek nem illenek a klasszikus írószerepbe. Felfogásom szerint mindezek tulajdonképpen akcióművészeti sorozatok, és hozzátartoznak az életművéhez. Amikor elkezdtem Karinthy felől vizsgálni a pályát, kiderült, hogy lehet valamiféle egységes elképzelés az akciók mögött. Olyan koncepció, amelyre a különböző megnyilvánulások felfűzhetőek. Ezek a társadalmi konvenciókat felrúgó, szinte avantgárd „események” párhuzamba állíthatók az expresszionisták, dadaisták fellépéseivel, megnyilvánulásaival.

– Az exhibicionizmus nem játszott szerepet?

– De, természetesen. Volt benne szereplési vágy, ebből csinált művészetet. Az interjúkból is, amelyeket vele készítettek, előbb-utóbb kétszemélyes performance lett. Több beszélgetésben is beugratja a riportert, visszakérdez, megfordítja a szerepeket, vagy azt mondja, hogy válaszul a kérdező találjon ki olyan szellemes mondást, amilyet csak Karinthy mondhatna.
A könyv újdonsága, hogy majdnem ugyanazt az anyagot más összefüggésekben láttatom, mint ’87-ben, ráadásul máig ismeretlen szövegekkel gazdagítva. Legjobb tudásom szerint benne van a Karinthyval készült összes beszélgetés. A riportokat tekintve bővebb az anyaga, mint az előzőé.

– Városi gerillának nevezi Karinthyt.

– Budai Katalintól származik az ötlet, hogy legyen a ’87-es könyvnek második, átdolgozott kiadása. Már ő is úgy látta, hogy Karinthy bizonyos megnyilvánulásaiban mintegy a gerilla harcmodor ölt testet. Meg is találtam az interjút, amelyben Karinthy maga mondja: „valóságos gerillaharcot folytatok”. Tudatosan csinálta. Nem másoknak akart megfelelni, nagyon tudta, hogy mit akar. Egyszemélyes szabadcsapatként állt ki a gondolat és a gondolkodás szabadsága mellett.

– Nagyon különböznek a riportok, interjúk a maiaktól. Nehezen tudom elképzelni, hogy manapság meglátogat az újságíró egy írót, majd avval kezdi az írást, hogy a nagy ember pizsamában fogadott…

– Vagy megírja, hogy Karinthy fel-alá járkálva elszívott beszélgetés közben 20 cigarettát. Egyrészt életközelibbek voltak a riportok, másrészt egészen komoly embereket övezett olyan érdeklődés, mint ma az úgynevezett celebeket. Írók szerepeltek gyakorta a Magyarország, az Újság, a Pesti Napló, Az Est, a Reggeli Újság hasábjain. Valósággal sztárolták őket.

– Nem csak mint írót kérdezik, hanem aktuális eseményekről is kikérik a véleményét.

– Mai szóval megmondóembernek is mondhatnánk. Erre is alkalmas volt. Bár nem csak ő volt az abban a korszakban. Őt azért keresték szívesen, mert nagyon ismert, népszerű volt. De emellett vannak jóval komolyabb interjúk, amelyekben szinte filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozik, sokszor irodalmi, világnézeti ügyekben. Politikáról nem szívesen nyilatkozik.

– A Budapesthez való viszonya kiemelt szerepet kap. Otthon van a városban és egyúttal alakítja is az arculatát.

– Már azzal, hogy végigment az utcán, alakította a városképet. Jellegzetes, imbolygó járása volt, kicsit hanyagul dobálta a tagjait. Ennek ahhoz a felfogáshoz is köze van talán, amit ő „laza lelki tartásnak” nevez. A bajokat és az örömöket sem kell annyira komolyan venni, el kell lenni az életben, és sikeresen túl lehet élni minden sorscsapást.
Karinthy benne volt a város vérkeringésében személy szerint is, nem csak az írásaival. Elsétálnak a Centrál kávéház ablaka előtt, és ott ül a Karinthy – a látvány hozzátartozott a városképhez.

– Csoda, hogy ennyit tudott dolgozni ekkora kávéházi élet mellett.

– Ezt én is csodálom. Hozzáteszem, hogy a Karinthy-életműben még mindig vannak korabeli napilapban, folyóiratban megjelent írások, amelyek első közlésük óta nem olvashatók kötetben. Az életműnek egy része még mindig ismeretlen. Karinthy is, akárcsak Kosztolányi, Krúdy, Móricz rengeteget írt. Egyszerre, egymással párhuzamban írt újságcikket, humoreszket, novellát, regényt, drámát, kabaréjelenetet, verset. Minden műfajban alkotott. Fennmaradt kézirataiban nem sok javítás van, már csak azért sem, mert ideje sem volt, hogy hosszadalmasan üljön egy szövegen, naponta több kéziratot kellett gyártania. Sokszor vádolták azzal, hogy szétaprózza magát, hogy főleg a pénzért ír. Én már jó ideje olvasgatom az írásait, és nemigen találok köztük gyenge, lapos vagy unalmas dolgokat. Nyilván vannak kimagasló művek, de a többi sincs csak úgy odakenve. Ez a tehetség. Ahogy ő maga vallja be, előfordult persze, hogy a pénz és a sürgető határidő miatt kezdett a munkához, de legkésőbb a papír közepénél valahogy mindig tüzet fogott a toll, és attól kezdve már nem volt érdekes, hogy miért is kezdett el írni.

Jolsvai Júlia

Fráter Zoltán: Karinthy, a városi gerilla
Holnap Kiadó, 2013,298 oldal, 2900 Ft