Egy negyven évig érlelt regény históriája

Olykor pályázatvesztéssel is nyerni lehet. Ez történt Bereményi Gézával, aki forgatókönyvként nyújtotta be azt a háborús szerelmi történetet, amely Vadnai Bébi címen a napokban jelent meg. A szerző, akinek a nevéről mindenkinek bevillan, hogy Cseh Tamás állandó alkotótársa volt, ugyanakkor – csak életműve ezért-azért emlékezetes főbb állomásait említve – András Ferenc A nagy generációjának forgatókönyvét jegyezte, A Hídember címen a Széchenyi-legendát pedig rendezte is. A főállású munkahelyén, a Thália Színház igazgatói irodájában folytatott beszélgetésben először regénye sorsáról mesélt:

– Szerencsém volt, hogy visszautasították a Vadnai Bébiről szóló forgatókönyvet, mert azt Morcsányi Géza is elolvasta, aki a Magvető Könyvkiadó igazgatójaként olykor filmes szakértőként is dolgozik, és biztatott, hogy a történet nagyon jó regényalapanyag, írjak belőle könyvet, ahelyett, hogy a könnyebbik végét fognám meg a dolognak. Lehet, hogy e buzdítás nélkül nem ülök le az asztalomhoz, hogy hagyományos módon, kézzel, A4-es papírra lekörmöljem a regényt. Pedig a könyvben Vadnai Bébiként szereplő nő a való életben eleve azzal a céllal mesélte el nekem a maga történetét, hogy az napvilágra kerüljön. Nem mondta ki nyíltan, de a helyzet ezt sugallta.

– Hogyan, mikor találkozott Vadnai Bébi „eredetijével”?

– Harmincnyolc éve történt, és ugyanúgy, ahogy a könyvben. Az egyik barátom anyja volt. Neki köszönhetem a regény magvát, hiszen a leírtakban majdnem hűen követem a valóságot. Ezt nem mertem volna kitalálni, ahhoz túl szemérmes ember vagyok.

– Lehet, hogy Ön is olyan, mint a regényben Dobrovics, aki egyszerre négy nővel tart fenn kapcsolatot, hogy novelláinak megírásához témákat gyűjtsön tőlük?…

– Igen, de valójában mindenki a saját és mások életéből merít. Meglehet, hogy hasonlítok a regénybeli, írói ambíciókat dédelgető Dobrovicsra, de nem véletlen, hogy nem a saját nevemen szerepelek. Egyrészt távolról nézem fiatalkori önmagamat, csodálkozom és mosolygok rajta, másrészt pedig soha nem műveltem olyanokat, amilyeneket Dobrovics megengedett magának. De gondoltam olyasmikre.

– Él még az a barátja, akinek Vadnai Bébi volt az édesanyja?

– Meghalt, és az ő elhunyta is nagy lökést adott nekem, hogy ezt a könyvtartozásomat lerójam. Morcsányi Géza késztetése csak az utolsó szikra volt. Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdtem hozzá, és szinte álomvilágban írtam. Mindennap, amikor hazamentem a munkahelyemről, azonnal nekiláttam és éjfélig csak a regénnyel foglalkoztam. Illetve akkor még nem is tudtam mi lesz belőle, csak azt, hogy kis részekből áll, amelyekről már egymáshoz illesztésük kezdetén kiderült, hogy maguktól összekapcsolódnak. Még az első meg nem jelent ifjúkori novellámat is beleolvasztottam, hogy árnyaljam a könyv fiatal író szereplőjének pályakezdését.

– Melyik ez a részlet?

– Az, amikor a regény egyik főszereplője, a fiatal író ellátogat az apjához, és azt az épületet, ahol a férfi lakik, részeg háznak nevezi. Ez volt életem első novellája, annak idején mindössze háromoldalas változat készült belőle, amelyet most kiegészítettem, kicsit átírtam, de a legfontosabb mondatok az eredetivel megegyeznek benne. Még akkor sem voltam tisztában az elkészült könyv értékével, amikor kitettem a végére a pontot. Több embernek megmutattam. Amint elmondták a véleményüket, azonnal leültem, és az ő szemükkel olvastam el a szöveget. Azt is tudom, hogy ez pontosan kilencszer történt meg. Szinte már minden mondatot kívülről tudok.

– A fülszöveg többszintűnek nevezi a regényét. Ön hány réteget tud lehántani róla?

– Ez nem célratörő, hanem inkább szövedékjellegű mű. Egy élet regénye, egy író születésének regénye, egy regény regénye és közben egy nyomozás története, akár a legizgalmasabb krimiben. Ugyanakkor a két kornak, amelyben játszódik, nevezetesen az 1940-es és az 1970-es éveknek a miliőjét is megmutatom benne. Ez azért is fontos számomra, mert a két korszakot sikerült tükröztetnem egymással. Nem szándékosan szerkesztettem így a könyvet, hanem utólag elolvasva láttam meg benne, hogy legalább tíz olyan mozzanat akad, amelyeket harminc év történelmi különbséggel sikerült ellenpontoznom. Felmutatni, hogy miben hasonlított egymásra ezek az évtizedek, és miben különbözött egyik a másiktól. A negyvenes években, a háború miatt egy nap volt a világ, a hetvenes évek Budapestjén pedig örökkévalóságnak hatott egyetlen nap is. Az események ismétlődnek. Mindkét korban volt kihallgatás, volt szerelem, amely könnyedén átcsapott gyűlöletbe, és látszik, hogy a háború békeidőben is folytatódik. Egy sor olyan mondat van a regényben, amelynél meg kell állni kicsit az olvasásban, hogy mögé tekinthessünk. Példának csak azt hozom fel, amikor az írópalánta Dobrovicsnak az jutott eszébe Ajvázról, a mesteréről, hogy ha Ajváz nem volna, akkor Dobrovics teljesen magára maradna. „Kutya sem ugatna utána. Nem tudta, hogy az elmúlás érzése jóleső is lehet. Hálás lett Ajváznak.” Sok ilyen elgondolkodtató momentum van a szövegben, amelyeket én is csak utólag fedeztem fel. Nem mintha teljes öntudatlansággal írnék, hanem, úgy látszik, az évtizedekig dédelgetett vagy elbujtatott témák tudatalatti tartalmakkal is telítődnek.

– E könyv előtt majd’ két évtizednyi szünetet tartott a regényírásban. Igazam van, ha mostani lelkesedéséből arra következtetek, hogy erős, talán elfojtott hiányérzete lehetett?

– Azok az évek sem teltek süket csöndben, mert más műfajaimmal hangoltam erre a regényre, amely után máris egy másikat tervezek. De ha bele kellene írni a személyigazolványba a foglalkozásomat, akkor az életrajzaimban szereplő számos közül csak kettőt választanék: író, rendező. Ebben a sorrendben. Sokkal nyugodtabb, lazább vagyok más munkaterületen is, ha könyvet írhatok. Úgy is fogalmazhatnék, hogy valójában a könyvírás szünetében végzem a munkámat.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Szabó J. Judit

Bereményi Géza: Vadnai Bébi
Magvető Könyvkiadó, 296 oldal, 2990 Ft