A nagy kalandregények indulnak így. Cornélius Vanderbiltnek, Amerika egyik leggazdagabb milliárdosának luxusjachtja, a harmincas évek elején nekivág az óceánnak. Fedélzetén a budapesti medikushallgató, aki a véletlenek játékának köszönhetően a jacht hajóorvosa lesz. Viharos utak, négy kontinens kikötői, városai, kastélyai, kaszinói. A sodró cselekmény a huszadik századi  történelem legsúlyosabb eseményeivel, itt maradt hordalékaival szembesíti az olvasót.

- Azért választottam címnek ezt a mondatot, mert már ez az egy mondat is nagyon sok jelentést sűrít magába a regényével kapcsolatban. Hősei mindenféle szempontból átlépnek egy bizonyos kapun. A saját jelenük, a múltjuk, a családjuk, a történelem, a moralitás, a megismerés, az emlékezés, a valóság, akár a törvény kapuján.

- Van, aki átlép. Van, aki nem lép át azon a kapun. A regény egyik mellékalakja, egy cseh író elindul, hogy felkutassa Auschwitzban elpusztult apja történetét. Apja prágai bíró volt, kedvelte Franz Kafka műveit. A cseh író leírja egy álmát, amelyben apja sorsát követve eljut egy  kapuhoz. Ismert, hogy Kafka A per című regényének alakja Joseph K., abba pusztult bele, hogy átlépve egy szimbolikus kapun keresi a Törvényt. Az én cseh íróm álmában túljutva ama kapun ismeri fel, hogy nincs már mit keresnie a huszonegyedik századi embernek, mert nincs már Törvény. A többi regényalakom, hol átjut a maga "sorskapuján", hol innen marad. Van, aki szembe tud nézni a szörnyű huszadik századi történelem őt magát, vagy a felmenőit  érintő kataklizmáin, van, akit a szégyen is gyötör, mindazért, aminek részese volt, vagy azért, mert elmulasztotta a szembefordulást az infernális erőkkel. Van, aki elhárítja a felelősséget, aki nem is akar tudni a múltról.

- Előreszaladtam az első kérdéssel. Térjünk vissza a kiinduláshoz. Adott a főszereplőnk, K.F., aki nekiindul a világnak, hogy pénzt gyűjtsön közelgő esküvőjére, és ezzel kezdetét veszi egy kiszámíthatatlan kimenetelű utazás, mind konkrét, mind átvitt értelemben, a II. világháború hullámzó vértengerén. Hogyan került a látószögébe a történet kiindulópontjául szolgáló luxushajó és Cornelius Vanderbilt személye?

- 1980-ban meglátogattam a húszas évek végétől Amszterdamban élő idős nagynénémet. A búcsúnál átadott három dossziét. Sógora a budapesti medikushallgató, a harmincas évek elején a véletlenek játékában Vanderbilt, Alva nevű luxusjachtjára került hajóorvosnak. Hitler hatalomra jutásának éveiben bejárja a világot. Csoda utak, csodás események. A dosszié, amit nagynéném átadott, naplóit, leveleit, képeslapjait tartalmazta. Olyan volt az egész, mint egy harmincas évekbeli hollywoodi giccsfilm. Harminc éven át távol maradt tőlem. De az elmúlt esztendők, a ma eseményei, előhívták bennem a harmincas évek világát. Mikor Hitler már hatalmon volt. Megérintett a Horthy-korszak gyanútlansága. Így találtam kapcsolatot a Vanderbilt-jacht utasainak akkori gyanútlanságával, mint ma is időszerű életérzéssel. Erre építettem fel a regény szellemi szerkezetét. Az első rész Kellermann Feri utazásai: a gyanútlanság kora. A  második rész hetven évvel később játszódik: a szégyen jelölést kapta. A harmadik részben Kellermann Feri unokaöccse, Gyuri elindul nagybátyja egykori útvonalán, hogy megismerje családja történetét. A befejezés: a szembenézés hiánya, az elhárítás, a hamísítás története,- amelyben ma is élünk.

- A regény szerkezete kiválóan idomul ehhez a sokrétű mondanivalóhoz. Sodró a felszín, örvénylik a mély.

- Ahhoz, hogy ennek a  regényszerkezetnek, és a hozzátartozó gondolati anyagnak a súlyát a regény elviselje, olyan sodró cselekményt kellett találnom, amely "magába szippantja " a szellemi anyagot, amelyben az alakok története viszi magával kalandos útjaikon az olvasót, s  közben velük járhatja végig az európai- amerikai színtereket. Nagy regényutazás  a harmincas évektől  máig, Budapesttől Floridáig, akár egzotikus állomásokkal, Berlintől a világháborús orosz harcmezőkig.

- Bár a regény Kellermann Feri történetével indul, úgy bomlik ki körülötte számos egymásba fonódó család és generáció története, mint a nyíló rózsa szirmai. Így ír erről „habár tapasztalataim szerint a történelem kiismerhetetlen, akár a válóperes történetek, ereszkedünk egyre mélyebbre, alászállunk abba a bizonyos sötétségbe, eljutunk a végpontig, aztán kiderül, hogy minden végpont mögött van egy újabb végpont.) A világ és az elmesélhető történetek ennyire egymásba fonódnak?

- Igen. A múltunkon járunk. Azok is, akik nem tudnak erről. Az európai sorstörténetnek része a magyar sorstörténet. A nyugati és a keletibb régiók eseményvilága, hol analóg, hol élesen különböző. Abban is, ami a múlthoz való viszonyt illeti. Az egyik fejezetben megjelenik a német múlt szembenézés -katarzisa. A másikban a magyar múltkeresés tévútjai, kudarcossága.

- Szintén a regényben hangzik el: „Hosszú, uram a megismerés útja. Nem egyenes út.” Milyen utakon járnak az ön hősei?

- Mindegyik más utat. Ebből a szövevényből alakulnak  ki a mai embert nyomasztó élethelyzetek.

- Igen, „ahányan vagyunk, annyiféleképpen vádolunk, védekezünk, emlékezünk, vagy felejtünk”- ezzel a mondattal kapcsolatban elhangzik a regényben egy számomra súlyos, mélyen elgondolkodtató kijelentés. A II. világháború szörnyűséges eseményeinek ismeretében, bizony kevés embernek juthat az eszébe, mégis, nagyon, de nagyon fontos megközelítése az életnek; „ha a német szenvedésről van szó, a világ a vállát rántja, ők okozták a legnagyobb szenvedést, megérdemlik, de van-e különbség a magában a fájdalomban?” Kemény kérdés. Ön szerint?

- A fájdalomérzésben nincs különbség. De a vétkes szenvedéséről szóló mondatot, azt a már említett cseh író mondja ki, aki az Auschwitzban elpusztult apja történetét kutatja. Aki megismerte a nácizmus szörnyű pusztításait, a második világháború ötvenmillió halottja között a hatmillió zsidó elpusztítását, közöttük az apja sorsát. A vétkes szenvedéseinek elismerésére, az áldozat, illetve annak utódja szerezheti meg a morális alapot.

- „Azok az idők, fiam, olyan idők voltak, amikor a hajó ingása olyan erős volt, hogy a legjobban rögzített lámpák is felborultak. (..) különös dolog a korszellem, talán tapasztalta, észrevétlenül lopakodik, aztán rabul ejti az embert.” Ezzel a könyvvel ma (a mai korszellem ismeretében) mire szeretne ösztönözni?

- Kellermann Gyuri útja végső stációján eljut másik nagybátyja László haláláig. Az idézett mondatot védekezésképpen az oroszországi magyar megszálló csapatok egykori tömeggyilkosának a  fia mondja ki védekezésképpen, a Kellermann László halálát okozó apja tettéről. Mentséget keres, de van tágabb értelmezési köre is ennek a mondatnak. A korszakok szellemét többnyire a kor hatalmi erőinek törekvései-sugallatai alakítják  a "mindennapi ember" számára. Így volt ez a két világháború közötti időkben is. A megtévesztés-mérgezés lehet folyamatos. A hatalmak különbözőek, de a hatás mindig hatalomfüggő. Átéltük, ma is átéljük, hogy hálózza be a gyanútlant a  bűnös, hamis korszellem.

- Még egy dilemma, ami a könyv kapcsán jelképes lehet: „Elhiszi nekem, hogy lehet egyszerre szeretni és elutasítani? Gyűlölni valamit, ami megtörtént és ragaszkodni ahhoz, akivel történt?”

- A huszadik század két háborúja, két diktatúrája mélyre taszította, különösen Kelet-Közép Európában az embert. Kevesen tudtak megkapaszkodni, szemben a nyugati világgal, a morál hálójában. De, akik képesek voltak, s ma képesek erre, azokat is köti nem egyszer a családias érzés, az összetartozás a felmenőikkel. Sok mindent rejt az emberi lélek. Egymással ellentétes, sokszor vészesen ütköző érzések is megférnek benne.

- Végezetül, egy másik nagyon fontos szimbólum a könyvből. Milyen ember az, aki kérdezni sem tud? Miért fontos, hogy az ember tudjon is, akarjon is és merjen is kérdezni?

- Valóban, a regény egyik fiatal lány szereplője teszi fel ezt a kérdést. Igen, aki kérdezni sem tud, az megfosztja magát a megismeréstől. Nemcsak a múlt ismeretétől, a saját életsorsának valóságos-várható szituációinak ismeretétől is. Aki kérdezni sem tud, azzal bármit megtehet a hatalom. Még gyanútlanságát is felhasználhatja a maga céljaira. A következményekért aztán  sohasem magát, mindig a másikat teszi felelőssé. Mindig mutogat valaki másra azért, ami bekövetkezik. A magyar történelemben eléggé általános ez a mentalitás. A  hordalékai ma is itt vannak velünk. Cornélius Vanderbilt utazásainak, a korszak gyanútlanságának történeteit különben mementóként amerikai múzeum őrzi.

Illényi Mária

Sándor Iván: A Vanderbilt-jacht hajóorvosa
Kalligram Kiadó, 204 oldal, 2990 Ft