Tandori Dezső: Régi kocsmák hét főbűne
Tandori Dezső - 2014.09.08.
A Typotex újabb sikersorozatáról
...De mi van József Attila mai kocsmájával? Erről is lesz a végén pár szavunk. Derekasan: tartsunk sort, addig. Izgalmas a matéria a múltból is.
A hét kis mű enciklopédia-értékű. Történeti összefoglalások, kitekintések, értékelési kísérletek, szemle, panoptikum, kaleidoszkóp, körözgető megközelítés – íme, ha jól számolom, a hét kötet hét fő erénye, laza összetartozásban. Tisztázzuk máris, miféle bűnökről van szó – itt, de általában is, a „7 főbűn címszó” alatt. Magam egy ilyen filmet láttam, az akkor még nagyon fiatal Brad Pitt főszereplésével, egy kevély rendőrt alakított... bár hát nem tudom, ez a kevélység volt-e a főbb bűn ott, vagy a gazember, perverz alak egész habitusa, ahogy a többi 6 bűnt végigjátszotta, s a hetedik...nem árulom el, hogyan lett meg. Tehát igenis a hét így képzelt főbűnről láttam a nagyon jó filmalkotást anno kilencvenes évek vége.
Ismételjem: mi a hét főbűn, s mit kell tudni eredetükről, vagyis hogy miért ők azok, akik ők azok. Így.
A kötetkék ragyogó hátlapszövege eligazít. A bűnös hetes: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség. Ha ezek történelmi idők tanúsítványai, egyrészt angyaliaknak mutatják a korokat néha – torkosság! ah-, már egyik kötet mottójával, íme Joyce: „Ó, kéj! menedékünk és erősségünk!” kétségessé teszi, bűn-e a bujaság, ne már; önrontás, ha buja hajlamai miatt valaki tönkreteszi magát, köztörvényes bűn, ha ilyesminek a jegyében tesz tönkre, gyilkol másokat...Állj! Mind a hét – úgynevezett – főbűn jókora holdudvarral ölelődik, s az árnyalatnyi különbségek, akár a fösvénységnél, akár a kevélységnél...nem, mind a hétnél jól látható. Attól függ, milyen környezetben, valamint hogy mely megítélés szerint annyi itt az annyi.
Nem részletezem, hogy pl. a „jóra való restség” a hitélet világában a buzgóság, imák stb. elhanyagolására vonatkozott, nekem inkább a szorgalom hiányát, a kalákás besegítés elutasítását, a túlzott magánzást jelzi, de megismételhetem az iménti önrontás szót is. Túl azon, hogy magam mindig mosolygok a „jóra való...” hallatán, mert „jóravaló”-nak hallom, egybeírva, tehát a restség egy derekas dolog akkor itt.
A hét főbűn nincs igazi kapcsolatban a Tízparancsolattal.
A hét főbűn ebben a felállásban múzeumi darab, régészeti lelet.
És mégse!
Szórakoztató, tudást terjesztő könyvsorozat alapja. Is. Ha nem adagolódik túl a szakismeret, meditációs alap úgyszintén. Kedvünket leljük az összefoglalásban, ahogyan mindenkor rendetlenségre hajló lényünkkel kedveljük a tiszta beosztás, az eligazodások lehetőségét.
Nem lenne értelme tehát elismételnem – újra! -, amit a kötetek hátoldala mára érvényes tanulsággal elmond. Vagyis, hogy a megítélések viszonylagosak. De a véleményalkotás erőterében lehetőséghez jut sok világnagyság, Goethe, Dante, Shakespeare...viszonyítási alapjuk lesz nekik is a bűnszempontúsággal.
Ah, Joyce egy jó kis írói példa itt. A kéjről. De még itt is hozzátehetnők – hozzátehetnénk; né; nő...né, de vicces! -, hogy a kéj, melynek „bujaság” változata sem olyan hitvány, hah, az ilyen élvezetvágy egyben megrontónk is lehet, restté tehet a jóra, kevéllyé alakíthat, iriggyé, néha torkoskodunk ebben, haragszunk...ne, a bujaság jó összefoglaló. A haragban, a fösvénységben kevesebb kéj van, kevesebb bujálkodósdi, mint fordítva s a többi.
A könyvek élvezetes stílusban megírt, várakozásainkat figyelembe vevő gondolatfutamok sorai. Bőséggel felvilágosít egyikük-másikuk a bűnök, a vonatkozó témák történeti hátteréről – hm! -, ezek alakulásáról. A példák, tanúságtételek és tanulságok végtelen sorban követik egymást.
Igen, mert a fejünkben jegyzetelünk is, ez itt a végtelen: mik a magunk példái...mit ismerünk így a világból...kéjesen, nem fösvényen, de nem is kevélyen sorolgatjuk magunkban, mi a mi nyavalyánk, mit úsztunk meg...mi mindent róhatunk fel másoknak, a haveroknak, a felebarátoknak, a prominenseknek, még a jeltelen kallódóknak is, hajaj.
Dús televény e hetes sorozat. Bűn lett volna nem kiadni.
S hogy valami mókát hozzáadjak itt – remélem, érdektelenségbe nem fúlt korrekt, bűntelen ismertetősdimhez –, mihez is... idézem nemrég megjelent szövegemből (Élet és Irodalom) az alábbi tréfát:
Valaki az életnek mondja:
„jól kibasztál velem olykor,
jól kibasztam veled olykor,
jókat basztunk.”
Tehát az élettel ilyen pajtáskodó, cikizős viszonyban lenni nem bűn, hanem adok-kapok, oda-vissza. Ellenben szegény-szerény szellemem nem állhatja meg maró gúny nélkül: ez az oda-vissza kiszúrósdi-játék volt az, amit szép életnek, jó életnek, jó firgés-forgásnak, hempergőzésnek stb. neveztünk. A bűnök helyett mondjuk azt: szép kis életünk volt, van. Hagyjuk a bűnöket, ott van helyettük, amit így nevezhetünk: a „Jó”. Nevezni ne legyünk restek, se mondásainkkal ne kevélykedjünk, fordítva se fösvénykedjünk stb. legyünk az élet csupa-jó-csupa -kiváló kéjencei. Magánerkölcs, közbűn; közerkölcs, magánbűn...hagyjuk. Ne zavarjon minket boldog bujaságunkban a HÉT KÖZMŰ!!!!!!!
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával