A helyszín T. nagyközség, a szereplők javarészt Békés megyei nők és férfiak, magyarok, magyar szlovákok, magyar zsidók. A történelmi keret: a Felvidék 1938-as visszacsatolása, majd újbóli elcsatolása 1946-ban.  A változó idősíkokban és nézőpontokból elbeszélt történet a 2. világháború véres időszakába vezet: a háború borzalmai, öldöklés, kényszermunka és gettósítás, hadifogság, lakosságcsere és kitelepítés közép- és kelet-európai helyszíneken. 650 oldal széppróza, több mint 220, nagyrészt publikálatlan fotográfiával. Závada Pállal piciny dolgozószobájában, könyvek közé zsúfolódva beszélgetünk a nagyregényről.

- A neten körülnézve láttam, hogy többször tartott már fotóvetítéssel egybekötött felolvasást a könyvből. A regény, amint azt az alcíme is jelzi: az archív képek regénye.  Egyenrangú benne a kép és a szöveg.

-  Régóta készültem arra, hogy szépprózába fotókat rejtsek. Kerestem rá a módot. A Holmiban még 1994-ben próbálkoztam azzal, hogy a tényirodalmat elmozdítsam a széppróza felé, úgyhogy eredeti fotók is legyenek a szövegben, méghozzá a hősöm saját felvételei. A korai próbálkozások azon buktak el, hogy a Holmi nem közölt fotókat. De nem is bántam. A múlt évben tartott felolvasásokon voltaképpen végig vetítettem, minden bekezdésre jutott egy-egy fotó. Ugyanilyen élő műfaj volt, amikor zenés esteken olvastam fel több részt a regényből. Próbálgattam megtalálni a fotó és az irodalmi szöveg viszonyát, a felolvasások mintegy kísérleti terepként működtek. Előzményként említhetem Kulákprés című szociográfiámat, amelyben szintén szerepelt a képek egy része. A Kulákprés teljesen hagyományos tényirodalmi műfajú szöveg, amiben minden forrás hiteles, és nincs helye fikciónak. Az interjúkból, dokumentumokból, levelekből álló szöveghez idő-, és hely tekintetében hiteles fotókat csatoltam. Sokat interjúztam Tótkomlóson. Tudtam, ki kit ismert és milyen viszonyban volt, lehetett, vagy lehetett volna, így mostani regényem fiktív alakjai is könnyen megtalálták a helyüket ebben a világban, illetve a korábbi regényeim fiktív alakjai között.

-  A családnevek, helyszínek ismerősek lehetnek más regényekből. Miloták, Semetkák, Weiszek.

-  Fiktív és valóságos nevek persze. A hadifogoly vonatos jelenet például szerepelt a Jadviga párnájában, ahogy a korábbi regények majd mindegyike kapcsolatban állt a fényképezéssel, de nem kapcsolódott össze a fotó és szépirodalom olyan direkt módon, mint ebben a kötetben. Tudtam azonban, hogy előbb-utóbb muszáj lesz kipróbálnom.

- A képek egyik fele a Tótkomlósi Digitális Archívumból, Kancsó János gyűjteményéből származik, másik része a Fortepan archívumából, valamint több más intézmény-, illetve magánszemély gyűjteményéből.

- A Tótkomlósi Digitális Archívum volt a kiindulópont, de a világháborús fotók közül a Kardos Sándor Horus Archívumának képei voltak a leginspirálóbbak. Kétféleképpen gyűjtöttem az íráshoz: egyrészt olvastam dokumentumokat, másrészt rengeteg fotót megnéztem. Nemcsak azért mert közölni akartam belőlük, hanem történeteket ihlettek. Az internetnek is rengeteget köszönhetek. Háborús, és sok helyszínen játszódó történet esetében, mint az enyém – Ukrajna, Kárpátalja, Galícia, feldarabolt Lengyelország, Erdély, Csehszlovákia, Berlin, Ausztria, Bécs környéki lágerek és sok magyarországi helyszín –, sok forrást át kell tekinteni. Meglepő rendezettséggel találkoztam a cseheknél, a galíciai városokban, és a zsidó archívumokban a kelet-lengyelországi városokban, ami itthon egyáltalán nem jellemző. Döbbenetes felvételek kerültek elő például a brnói német nemzetiségű lakosság  kitelepítéséről a háború után. A győztesek bizonyos tekintetben ugyanazokkal az eszközökkel dolgoztak.

-  A tárgyiasság, az irónia, mint a távolságtartás eszköze folyamatosan váltakozik a legbensőbb családi emlékekkel. Van egy sor levél, amit a frontról küldtek szeretteiknek a katonák, leírva a legborzasztóbb kegyetlenségeket, a helyiekkel való erőszakoskodást, a fosztogatást, a gettósítást…ilyen leveleket biztosan nem lehetett megírni a hadszíntérről.

-  A fikció szerint ez egy tényregény. A fikció szerint itt minden dokumentum valóságos, nincs benne hamisítvány, minden levél létező, és minden fotó akkor és ott készült…A leveleket sosem direkt formában közöltem, hanem  függő beszédben  Eljátszottam azzal is, hogy miért ne írhattak volna képzeletben, belső monológ formájában leveleket? Nagyon is emberi dolog, persze megírni nem lehetett, különösen nem az ember mennyasszonyának. A munkaszolgálatban Weisz Kóbi újságíróként virtuális szövegeket írt a munkaszolgálat borzalmairól és képzeletben fényképezett.  Nem mindig azokat a fotókat közlöm, amiket a történet elmesél, hanem olyanokat, amelyek asszociációs kapcsolatban, vagy éppen konfliktusban állnak a közöltekkel, esetleg a közöltek hazugságait leplezik le. A fotó tűélességgel megmutatja a körülötte lévő „rizsa” hazugságait. Vagy fordítva. A regényben a valóságos valóság és a „ráfogott” valóság nem feltétlenül kell, hogy megkülönböződjön.
Innentől elindulhat a játék az olvasatokkal.

Szénási Zsófia
Fotó Szabó J. Judit

Závada Pál: Természetes fény
Magvető Kiadó, 632 oldal, 6990 Ft