A Magvető Kiadó Ünnepi Könyvheti kínálatában Esterházy Péter, Rakovszky Zsuzsa, Grecsó Krisztián és Krusovszky Dénes prózakötete mellett ott találjuk a 33 éves Horváth László Imre új regényét, amelynek fülszövegébe beleolvasva felkapjuk a fejünket: „…Németország megnyeri a második világháborút ebben a súlyos, letaglózó antiutópiában…”. De kezdjük a szerzővel az ismerkedést!

– Mégpedig azzal, ami a borítón legfölül látható: kicsoda is Horváth László Imre, akinek eddig egy verseskötete jelent meg (A bolondok városa), egy kisregénye (Nézd, havasak a fák, tél van), és drámát is írt.

– Tizenhat éves koromban verseket kezdtem írni, mint mindenki, csak én benne ragadtam. Az irodalom rajongójaként író szerettem volna lenni, ezért bölcsészkarra mentem, gondoltam, a magyar és a történelem szak segít ebben a legtöbbet. Huszonhét éves koromban kezdtem prózát írni, önéletrajzi ihletéssel, ebből maradt meg kisregényem, a versek színvonala pedig az egyetem után komolyodott valamennyire. Második kötetem fiókban van, jövő évben a Könyvhétre hozza ki a Magvető Kiadó, A hajó, ami nőket szállított címen.

– Kötetének címe bibliai idézet. Említett drámája a Kajafás címet viseli. Érdeklődése egy-gyökerűvé teszi-e a drámát és az új regényt? Hol az eredete ennek a regénynek, és miért pont ez lett a címe?

– A Kajafás című drámát kísérletnek tekintem, egy nem sikerült próbálkozásnak. Kajafás szemszögéből szerettem volna egy passió-történetet megmutatni, arról, hogy a politikus mennyire nem értheti meg a csodát. Egy-gyökerűvé tesz minden művet a keresztény hit, azt hiszem, egyetlen történetet jár körül mindenki, persze ez egy végtelenül gazdag történet.

A regény alapötlete egy gondolatkísérlet, az jutott eszembe egy nap, hogy ha a krisztusi üzenetet valamiképpen meg lehetne semmisíteni, azonnal újratermelné magát, automatikusan. Tehát ha kitörölné valami az emberiség tudatából, úgy képzelem, rögtön újra megtörténne. Ez persze egy apokaliptikus állapotban jöhetne csak létre, ez volt a következő felvetés, mi lenne ez az állapot, az a fajta teljes elnyomás, ami ilyen ambícióra törne. Ezt csak a náci uralom tudná elérni, ahogyan akarta is elérni, csak katonai vereséget szenvedett.

– A címsor alatti ábra az Ahnenerbe (Ősapáink öröksége) okkult, náci intézet jele rúnákkal. A biblikus cím és az árjakutató áltudomány alapján a műben egy embertelen ideológia néz szembe a kereszténységgel (háttérben a faji háború folytatásával, a világuralommal). Milyen gondolatok érdekelték, amikor belefogott az írásba?

– A regény a felszínen a náci ideológiával és gyakorlattal foglalkozik, azt mutatja be a lehető legalaposabban. A technika evidens: ahhoz, hogy a jó megjelenjen a maga erejében, olyan gonoszt kell ábrázolni, ami súlyával képes egy drámai szituációt képezni vele, képes ütközni, kettejük minél intenzívebb harca bontja ki a bennük és a világban rejlő lehetőségek minél nagyobb tárházát, és a mi döntéseink tágabb lehetőségeit a lelkiismeretünk tükrében.

– A műformával folytatva: voltaképpen napló. Klaus Arme, a művelt, gazdag és kíméletlen náci ideológus 1942. júniusától 2013 novemberéig 275 füzetet írt tele feljegyzéseivel. Ezek egy része alkotja a könyv szövegét. (Persze a fejezetek koránt sincsenek elaprózva.) Az antiutópia mellett talán a filozofikus dialógus- illetve vitaregény a lehetséges kategória-megjelölés. Mennyire ért egyet ezzel?

– Utalva az előző kérdésre adott válaszra, egyetértek vele. A napló-forma viszont más szempontból is fontos. A keresetlenség illúzióját kelti, ha mégoly rendezett elme írja is a naplót, valamint belső beszédet jelent, ami alkalmat ad a mélyebb karakterformálásra, aminek során felépíthettem egy olyan figurát, amilyennek én látom a náci embertípust, legalábbis egy fajtáját, amivel a leginkább foglalkozni érdemes: akinek semmi mentsége nincs tulajdonképpen. Nincs sérülése, frusztrációja, nincs magyarázat a gonoszságára, valóban gonosz, ami mitikus szó ugyan, viszont a képlete egyszerű, elárulja a saját lelkiismeretét, az emberi normákat. Visszaél a szabad akarattal. A „klasszikus” német náci tiszt ábrázolásban mindig van valami giccs, hogy őrült, perverz, szadista, esetleg opportunista. Nagyon veszélyes giccs megfosztani az intellektustól ezeket a gonosztevőket, a világtörténelem legnagyobb gonosztevőit, holott persze voltak rendkívül ostoba gesztusaik, valamint ostoba prototípusa is létezik a fasisztának evidensen, de mégis, hogyha nem tekintjük az intellektust semleges tulajdonságnak, akkor az észt és a sikerességet önmagában erényként fogjuk kezelni, ami rendkívül veszélyes. A dialógus- vagy vitaregény műfajához itt nem archetípusok, hanem mitikus figurák készültek. A napló-forma a modern, gonosz mítosz kulcsfiguráját építette fel, hogy, bár esélytelenül, de szembeszálljon az eredeti mítosz, a legfontosabb, a jóság mítoszának figurájával. Akivel könnyebb dolgom volt, hiszen Karol Wojtyla életműve adta magát, hogy Szókratészként, csak egy, a modern ember, az Adorno által említett Auschwitz utáni ember számára fontosabb szellemi mérkőzésben kifejtse téziseit az emberi lény igaz valóságáról. A nácizmus annyira beszennyezte az emberi civilizációt, hogy olyan alapvető értékekről, mint a szeretet, újra el kell kezdeni gondolkodni. Persze Krisztushoz fogunk elérni, akit Szókratész is megelőlegez. Akit nemcsak vallási figuraként, hanem mítoszként is kell látnunk, az emberben lévő jóság alaptörténeteként, műveként, amihez képest újra és újra át kell gondolnunk a világunk helyzetét és saját magunk létezését.

Csokonai Attila
Fotó Kunfalvi Judit

Horváth László Imre: Lett este és lett reggel
Magvető Könyvkiadó, 292 oldal, 2990 Ft