Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Sovány angyalok – Beszélgetés Kiss Noémivel

Szepesi Dóra - 2015.06.04.

A kibeszéletlen, intim történeteknek a kimondás az egyik legfőbb erejük. Évek óta jelen van az általad írt irodalomban ez a vonal – szülésről, női testről, anyaságról, meddőségről –, új tradíciót teremtve ezzel a kortárs irodalomban.

- Akár előző prózád, az Ikeranya, a Sovány angyalok is megosztó téma. A legújabb könyved regény, amely tulajdonképpen egy bűntény előzményeinek a kibontása. Főhősöd tanárnő, a szocialista iskola nehezen lázadó fogaskereke, ráadásul meddő. Hogyan alakult ez a történet? Úgy tudom, évek óta írtad.

- Hat évig dolgoztam a kéziraton, kisebb megszakításokkal. Időközben születtek az ikreink, az Ikeranya tulajdonképpen a regény megszakításának ideje volt. Sokan kérdezték, miről szól majd a könyvem? Újra az anyaságról? Igen, csak egészen más szemszögből. Hogyan éli meg egy nő, amikor nem lehet gyereke. Ráadásul a főhősöm tanítónő egy általános iskolában, a rendszerváltás idején vagyunk. Még elég magas az országban a születési ráta, mindenki bizakodik. Ha egy nőnek nem születik gyereke, nehezen fogadja el a környezete, még a családja is, és a férje is tragédiaként éli meg. Szerettem volna a mai kortól eltávolodni. A nemi szerepek és az anyaság is átalakulóban van, azt hiszem, anyáink és nagyszüleink generációját tisztábban látom – bár lehet, ez csak szemfényvesztés. A rossz házasságot egybetartó sötétebb erőket is könnyebben tudtam ábrázolni, amikor visszafelé tekintettem. Elvált szülőnek lenni komoly stigma volt, még az én gyerekkoromban is. Beírták az osztálynaplóba, bevésték az ellenőrző füzetbe. Egyedül nevelő anya alig akadt, és a meddőség tabunak számított, ha valaki nem szeretett volna gyereket, arról mélyen hallgatott. Egy tanárnőnek illett mintacsaládban élnie.

Az Ikeranyát Radics Viktória – nagyon találóan – „magzatprózának” nevezte el. Új könyved olvasásakor egyre az járt a fejemben, hogy ez meg egy „bántalmazó fejlődésregény” vagy „szocióregény”?

-  Szerettem volna a fájdalom és az önirónia hangját egyszerre hallatni. Az emlékezés lehetséges módjait kerestem, ebben előkelő helye van a sérelmeknek, a hidegebb beszédnek is, és persze az élethazugságoknak. Egy tragikus élet lebegett előttem. Évekkel ezelőtt egy újságcikkben olvastam az alaptörténetet. Lívia keresi az emlékeit, próbálja összerakni az élete kockáit, ez szerintem elég izgalmas – ugyanakkor ez egy kísérlet részemről, sok kidobott oldalam van. Bár bevallom, komoly mintáim is voltak, Szabó Magda Az őz című drámai emlékezés-regénye, és időközben elolvastam Mészöly Miklós Wimbledoni jácint című elbeszélését. Mindkettő nagy hatással volt rám. A sport hideg világáról, mint a jellem próbájáról is szerettem volna írni – Mészöly erről mesterien tudott, én a nőt, feleséget vagy kísérőt akartam a középpontba állítani. A szocializmusban kiemelt állami feladat volt a sportolók támogatása és tudatos nevelése, éveken át sportoltam. Anyukám, sőt dédszüleim is sportolók voltak. Még bőven a nyolcvanas évek világában jártam napi két edzésre. Öcsi a regényben atléta, én úsztam. Írás közben a sport, mint alakzat érdekelt, sűrű, metaforikus helyzete fogott meg. A csillogó siker és a komoly eredmények mellett Öcsi életében rengeteg kudarc és fájdalom van, egy bántalmazó házasságban él Líviával.

Meddőségi kezelés, örökbefogadás, a férjnek titkos gyereke van és szeretője is hozzá. Mindezek olyan helyzetek, amelyre nem lehet mást mondani, mint hogy, idézlek: „A bú otthon érzi magát nálunk.” Vagy azt, hogy: „Egyedül elszáradni is jobb, mint lefeküdni esténként a hideg házasságba.” Vajon ki lehet-e kecmeregni ilyen helyzetekből és hogyan? Merthogy nem érdemes benne ragadni, az bizonyos. Mennyire segíthet ebben az irodalom, egy könyv?

-  Úgy gondolom, a beszéd eleve segít. Szerintem minden házasság benne van ebben a könyvben, a boldog házasságok is. Miközben minden mondat csak irodalom. Igyekeztem helyzetekből, párbeszédekből, valós, megélt, vagy a környezetemben látott mintákból dolgozni. Nagyon örülnék, ha a könyv úgy is működne, mint személyes, intim terápia. Egyáltalán nincs ellenemre, ha valaki úgy érzi, nem tud kikecmeregni.

Az elbeszélés hangja nagyon érzéki, helyenként költői, különböző mélységeket és magasságokat jár be, közben sokszor nem hagyományos beszéd. Miből építkezik a prózanyelved?

- Nyelvi megfigyelések, rögzítés, és a saját hang keveredik benne. Spontán és tudatos egyszerre, nem nagyon látom kívülről, nekem ez egy természetes nyelv. Anyai nyelvem hagyománya. Van, aki szerint létezik női írás. A Sovány angyalokat végül hónapokon át csiszolgattam…

- A témakör egyébként bővül, kiskorúak bántalmazása, zaklatása egyre inkább a figyelem központjába kerül. Példaként említeném Szepesi Nikolett uszodai szexualitásról és az úszólányok kiszolgáltatottságáról szóló könyvét. Azt nyilatkoztad, hogy jött egy bulvárkönyv, ami visszavitt a múltadba – Egerszegi Krisztinával együtt jártál az edzésekre. Nem gondoltál rá, hogy ezt a témát irodalmi eszközökkel megírd?

-  Gondoltam, de erről még korai lenne beszélni. A Sovány angyalok egyes fejezeteibe is beépítettem ezeket a tapasztalataimat. Illetve írtam a vs.hu-nak cikkeket e tárgykörben.

- A női próza, líra, elbeszélés mára evidensen porondon van. Említetted, hogy nagyon szereted Jelineket és Herta Müllert. Kiket olvasol mostanában? Megtudtam például, hogy Ilma Rakusa verseit fordítottad. Milyennek találod a világát?

- Ilma Rakusa egyik legszenvedélyesebb verseskötetét fordítom, a Love after love című művét, jövőre fog megjelenni a Magvető Kiadónál. Abszolút a saját választásom és ízlésem. Remélem, sok olvasója lesz, részleteket már közölt a Lettre és a MŰÚT. Most éppen a Behódolást olvasom, egy kretén irodalmár mindennapjairól, remekműnek érzem Michel Houellebecq könyvét.

- Nőnek a gyerekeid. Folytatod a blogodat a Bezzeganyán? Mik a terveid?

- Saját blogom van a facebookon Ikeranya címmel, ahová felrakom az írásaimat. Nemrég megjelent németül a Rongyos ékszerdoboz, utazások Kelet-Európában című könyvem, Zádor Éva remek fordításában. Eddig csupa jó kritika jelent meg, és több helyre hívtak felolvasni, nagyon örülök. Titkos tervem egy gyerekkönyv…

Szepesi Dóra
Fotó:
Stiller Ákos (HVG)

Kiss Noémi: Sovány angyalok
Magvető Könyvkiadó, 296 oldal, 3290 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés