2017. január 24-én a Magyar Gyermekirodalmi Intézet által szervezett "Gyermek- és Ifjúsági Könyvek Szemléje 2016" zsűrije a Top 25 között oklevéllel díjazta Annemarie van Haeringen A hosszú hajú királykisasszony című kötetét.

Ma Annemarie van Haeringen Hollandia egyik legjelentősebb gyermekkönyv-illusztrátora, aki azonban saját képeskönyveket is alkot. Számos díjat és kitüntetést kapott első, 1985-ben kiadott könyve megjelenése óta. Kiadónk mókus könyvek sorozatában jelent meg tavaly év végére, az ő pompás rajzaival és Rindert Kromhout szövegével a Kicsi Csacsi és a születésnapi ajándék valamint a Kicsi Csacsi és a rosszcsont madár című kötet, továbbá – azonos terjedelemben és formátumban – A hosszú hajú királykisasszony című van Haeringen-mű. Ebből az alkalomból, és kivált azért, mert a Kicsi Csacsi-sorozat folytatódik, levélben fordultunk az Amszterdamban lakó és alkotó van Haeringen asszonyhoz, válaszoljon néhány kérdésünkre, hadd ismerkedjenek meg vele magyar olvasói is kissé közelebbről.

‒ Mondhatjuk, végül is „karácsonyi ajándékként” kapta meg legsajátabb művének, A hosszú hajú királykisasszonynak, valamint az önnel remek kettőst alkotó szerzőtársával közösen teremtett Kicsi Csacsi-sorozat két darabjának magyar nyelvű változatát. Most már ezek is ott sorakoznak tágas és világos lakásában a könyvespolcon. De pontosan hányadik műnél is tart mint illusztrátor, és hányat írt, rajzolt önállóan? És mely idegen nyelven láttak napvilágot könyvei?

‒ Hogy a saját képeskönyveimmel kezdjem, azóta 16 darab van, és a 17-en dolgozom. 29 könyvet készítettem másokkal együtt, ezek nagy része a Kicsi Csacsi sorozat Rindert Kromhouttal. De Toon Tellegennel és Bibi Dumon Takkal is dolgozom képeskönyveken. Ezek mellett más könyveket is illusztrálok, már több mint 100 darab van a polcomon. Szerencsére sok könyvemet fordítják le. A leggyakrabban a Kicsi Csacsi könyveket, és amit én írtam: „Coco of het kleine zwarte jurkje” (= Coco vagy a fekete szoknyácska). A következő országokban jelentek meg könyveim: Németország, Svédország, Dánia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ukrajna, USA, Venezuela, Mexikó, Dél-Afrika, India, Kína, Japán, Dél-Korea és most Magyarország. Mindez számomra nagy megtiszteltetés.

‒ Ön rajztanári végzettséggel rendelkezik. Tanított-e valaha iskolában? Vagy már képzett illusztrátorként (hiszen Amszterdamban a Rietveld Academie-n ezt tanulta) voltak-e, vannak-e tanítványai? Fontosnak tartotta-e, hogy tapasztalatait a fiatalokkal megossza?

‒ Soha nem tanítottam iskolában, bár munkámból kifolyólag sokat dolgoztam iskolákban. Előadást és workshopokat tartottam. Sokszor kérdezik fiatalok, hogy jöhetnek-e hozzám gyakorlatra, de ez nem sikerül, mert nincs rá sem időm, sem helyem. Bár gyakran eljönnek hozzám, akkor beszélünk egymás munkájáról, néha tudok nekik tanácsot adni. Ez mindig izgalmas, és mindig tanulok tőlük.

‒ Mi volt a feladata a V. P. R. O-nál (Vrijzinnig Protestantse Radio Omroep=Szabadelvű Protestáns Rádió és Televízió), ahol tíz évig (1994 és 2003 között) dolgozott, miközben kiváló kiadók (Querido, Leopold, Ploegsma, Lemniscaat), neves lapok és különböző gyermekújságok várták alkotásait?

‒ A VPRO-nál nem álltam alkalmazásban, Toon Tellegen meséihez készítettem rajzokat, amelyeket azután animáltak. Összesen 4 sorozat volt 13 részből. De közben továbbra is a saját képeskönyveimen dolgoztam.

‒ Évente a magyar könyvek legfontosabb ünnepe a június legelején megrendezett Ünnepi Könyvhét, amellyel egy időben megrendezik a Gyermekkönyvnapokat. A hollandiai Gyermekkönyvhét milyen lehetőségeket kínál önöknek, illetve milyen kötelezettségeket ró a holland gyermekkönyv-írókra és illusztrátorokra?

‒ Nincsenek kötelezettségeink, de mindenki örül, hogy akkor ott lehet, és a munkájáról beszélhet, felolvashat, vagy a gyerekekkel dolgozhat. Ez mindig ünnep. Az utóbbi években a gyerekkönyvhét előtt rendezték meg a könyves bált. Ide nem csak felnőtteket hívnak meg, de sok gyereket is. Ezen a bálon jelentik be a legfontosabb díj, az Aranytoll (Gouden Griffel) nyertesét.

‒ Az internet milyen segítséget nyújt az alkotók számára, maga az író és az illusztrátor, vagy a kiadó a kezdeményező abban, hogy a tájékoztatás (a „népszerűsítés”) minél szélesebb körű legyen? Esetleg vannak erre külön alapítványok és intézmények?

‒ Ez elvben a kiadó dolga, de sok szerző és illusztrátor is ismerteti a munkáját a facebookon és/vagy saját weboldaluk van. Emellett ismerjük a Holland Irodalmi Alapítványt, amely tulajdonképpen gyerekkönyveket népszerűsít külföldön, és támogatást ad esetleges fordításokhoz, vagy utazásokat szervez írók és illusztrátorok számára. Így voltam néhány éve Kínában, ahol Hollandia volt a vendég. Csodálatos tapasztalat volt!

‒ Milyen technikával-technikákkal dolgozik – a legtöbbször illetve a legszívesebben? És mi határozza meg az alkotási folyamatot, annak milyen fázisai vannak?

‒ Tulajdonképpen bármi inspirálhat engem. Nemrég jelent meg két könyv a kecskéimről: Sneeuwwitje breit een monster (= Hófehérke szörnyeteget horgol) és Een monster te veel (= Egy szörnyeteggel több, mint kéne). Olyan aranyosak, hogy kellett róluk írnom. Az egyik kecske neve valóban Hófehérke, de el kell árulnom, hogy a valóságban, a réten, nem szokott horgolni… Vázlattal kezdem, hogy biztos legyek benne, a történetet egyformán osztom el 32 oldalon. Akkor készítek egy vázlatfüzetet minden jól kidolgozott vázlattal. Utána jön a kidolgozás, és a téma határozza meg, hogy milyen legyen a technika. Lehet vízfesték, vagy ecoline vagy vegyes technika, például collage, de alapból mindig tollal és tintával dolgozom. Ez egy nagyon régimódi toll, nagyon szépen lehet vele variálni a vonal vastagságát, és szép lendületes vonalat ad ki.

‒ Hogyan született meg a Kicsi Csacsi sorozat? Hogyan lett belőle „familienmusical”(=családi musical) a Theater Terrában, amely nemcsak Hollandiában és Flandriában, de „világszerte” játszik?

‒ A Kicsi Csacsi mellékszereplő volt az első képeskönyvben, amit Rindert Kromhouttal csináltam. A Csacsi mama állandó kísérője. Az utolsó képen mindenki rajta volt, és megkérdeztem Rindertet, hogy szerinte melyik a legjobb. Ő mondta: „Ez!” Ez volt a Kicsi Csacsi – hát így kezdődött.
A Terra Színház fantasztikus előadást csinált belőle, és Rindert csodás dalokat irt hozzá. Nagy élményt jelentett számomra, hogy ilyenformán láttam a munkámat életre kelni.

‒ Úgy tudom, önnek több önálló kiállítása is volt már. Pontosan hol? Illetve írt-rajzolt múzeum felkérésére is, amikor az illető intézmény egy bizonyos témában vagy személyről rendezett kiállítást (Coco Chanelra és Matisse-ra utalok). Rendszeresen jutnak ilyen lehetőségekhez a holland gyermekkönyvek alkotói?

‒ Kollégákkal is állítottam ki, de sok szólókiállításom is volt. Például a Groeneveld kastélyban Baarnban, a hágai Kommunikációs Múzeumban, a hágai Gemeente Museumban és az amsterdami WG-Kunst-ben. És természetesen a hasselti irodalmi múzeumban.
A „Beer is op Vlinder” (= Medve és pillangó) -t a Kommunikációs Múzeum megbízásából készítettem, és a „Coco vagy a fekete szoknyácská”-t a Gemeente Museum részére egy nagyon nagy kiállítás alkalmából, amit Coco Chanel tiszteletére rendeztek. Ezek hatalmas megbízások! És sajnos nincs sok belőlük, nekem óriási szerencsém volt. Így készíthettem az Amsterdami Városi Múzeumnak képeskönyvet Matisse számomra legkedvesebb művéről. A nagy Matisse-kiállítás alatt voltak workshopok gyerekekkel, és a díszteremben gyerekeknek olvashattam fel a „Papagáj és a hableányból” részleteket és mesélhettem Matisse-ról. Hogy milyen szép tud lenni az ilyen!

‒ Milyen alkalommal fordult meg Pekingben és Abu Dhabiban? Milyen tapasztalatokkal tért haza onnan?

‒ Pekinget a Holland Irodalmi Alapítvány szervezésében látogattam meg, ahogy korábban mondtam. Élmény volt a kínai gyerekekkel dolgozni. Találkoztam ott a kínai kiadómmal is, és előadást tartottam egy művészeti akadémián.
Abu Dhabiba egy kiadó kérésére mentem, amely nagyon fontos szerepet játszik a legnagyobb mecset, a Sheikh Zayed Nagymecset életében. Hét külföldi illusztrátorral együtt tettünk látogatást, és a cél az volt, hogy képet kapjunk a mecsetről. Mindez egymás jobb megértésének érdekében történt, szép kezdeményezésnek tartottam. Vázlatokat és fényképeket készítettem, otthon kidolgoztam, és elküldtem őket egy kiállításra Abu Dhabiba.

‒ Járt-e már esetleg Magyarországon? Ismer-e magyar írókat és festőket?

‒ Igen, jártam Budapesten, és nagyszerű volt. Említhetek zeneszerzőket is? Bartók Béla, Ligeti György. És a festők: Albrecht Dürer, aki félig magyar – az a nyúl pompás! (A bécsi Albertinában látható Mezei nyúl című Dürer-rajzra utal Annemarie van Haeringen‒ a szerk. megj.) És Victor Vasarely, az amszterdami Városi Múzeumban vannak tőle képek.

‒ Egyetért-e, elégedett-e választásunkkal, hogy tudniillik a Kicsi Csacsi-sorozatot néztük ki az internet segítségével kiadásra, illetve a fordító egy amszterdami boltban „csapott le” A hosszú hajú királykisasszonyra?

‒ Nagyon elégedett! A Kicsi Csacsi és a királylány nagyon kedves nekem, remélem mindkettő tetszeni fog a magyar gyerekeknek is.

‒ Mik a további tervei?

‒ Most egy saját képeskönyvön dolgozom, „Ossip vindt wat er al is” (= Ossip megtalálja, hogy mi van) Még nem akarom kifecsegni, miről szól. És egy nagyon nagy feladaton és kihíváson: Az 1001 éjszaka meséin.

Csokonai Attila – Tharan-Trieb Mariann (ford.)

Az Annemarie van Haeringen illusztrálta kötetek megjelenéséhez támogatást nyújtott a Holland Irodalmi Alapítvány, ezért itt is köszönetét fejezi ki a Kiss József Könyvkiadó