„A múlt század hatvanas évei, amelyben a nemzedéki szál játszódik, ma már történelem” – mondja Temesi Ferenc. Az íróval a Por múltjáról és jelenéről beszélgettünk.

– Gondolt-e az új megjelenés alkalmából átírásra, vagy módosított-e bármit a szövegben?

Gondolni mindenfélére szokott az ember. Más dolog, amikor harminc év múlva a kezedbe veszed fiatalkori munkád. Ez egy hypertext, sűrűn szőtt és megtervezett (például minden hatodik címszó a családregényt adja). Szóval ellenáll a változtatásoknak, mert tömbökből áll. A mű városregény, családregény, nemzedékregény – egyben. Mesterem, Ilia Mihály mondogatja, hogy az élő író elmozdul mindig. Vagyis indiánból és íróból a halott a jó. De javítások természetesen vannak, sőt kellenek. A tárgyi tévedéseknek. De nem olyan sok akad. A mű megvédi önmagát, bizonyos fokig a szerzőtől is. Mégsem tölthetjük az életünket azzal, hogy átírjuk a régi műveinket, az újak rovására.

– Az irodalomtörténet főművének tekinti a regényt. Ön is így érzi?

– Legalább ekkora művem a Kölcsön Idő és a Bartók. A titkos kedvencem a Híd, méretében meg sem közelíti a másik hármat. De most, az életműsorozatomban a Scolar Kiadónál úgyis megjelenik mindegyik.

– Szepesi Attila egy arcképvázlatában felidézi az egykori „porlódi” álmodózó, muzsikáló, festő és verselő önmagukat. Milyennek látja több évtized távlatából a Por ifjú főhősét és környezetét?

– Szepesi Attila (akiért most imádkoznunk kell), vagyis inkább a róla mintázott hős, most látom csak, milyen fontos ebben a könyvben. Baloldali beatlázadó voltam fiatalon, vonzódtam az ezotériához. Buddhista is voltam ebben a könyvben, némi taoista beütéssel. Nem kis részben a regénybeli Attila hatására. A múlt század hatvanas évei, amelyben a nemzedéki szál játszódik, ma már történelem.

– A regény óriási sikert aratott a nyolcvanas évek közepén. Azóta felnőtt egy új olvasói generáció. Mit gondol, meg tudja-e szólítani őket a Por, egyáltalán célja-e ez?

– Ez volt a Kádár-korszak utolsó bestsellere. Amikor a nyugati barátaim megtudták a példányszámot, azt mondták: akkor te élő klasszikus vagy. Fenét, mondtam. Csak nálunk még olvasnak az emberek. És akkor ez így is volt. Az itthoniak közül meg többen csodálkoztak, hogy szabadlábon vagyok. Mert tabudöntögetés, az rengeteg volt benne. Most, harminc évvel később a dolog politikai pikantériája már nem játszhat szerepet. A szegediek sem keresgélik – mint akkor – a még élő szereplőket. Aki most veszi a kezébe, és fiatal, történelmi regényt olvas. Hat nemzedék történetét, 1833–1973-ig. Utólag látom, hogy a sikerben része volt annak is, hogy viszonylag rövidek a címszavak, és ebben ez a könyv tényleg megelőzte korát.

– Köztudott, hogy szülővárosában „nagy port vert fel” a regény első megjelenésekor, sokan sérelmezték a „kibeszélést”. Számol-e ma is hasonló érzékeny reakciókkal?

– Nem, ezeket az érzékenységeket elfútta a szél. Minden regény titkokat beszél ki a többieknek az övéiről. A szüleim is attól féltek, hogy kiadom a családot. Hogy mennyire fikciós, mennyire ragaszkodik a valósághoz a regény, azt ők sem tudták. Én ezt adhattam nekik: félelmük ellenére öregségükre megsüvegelte érte őket a város.

– „Valójában valamennyien szótárai vagyunk a világnak, méghozzá egyedi jelentéstartalommal megáldva” – írja a Porban. Ha összeállítana egy Temesi-szótárat, melyek lennének azok a szavak, amelyeket minden körülmények között, kihagyhatatlanul szerepeltetne benne?

– Mindenkinek megvan a saját szótára, csak nem írja meg. Írói szótár maga a Por is. Nem akarok új címszavakat hozzá, pláne nem helyettük. Bár a könyv elsősége nem vitatható (74-ben írtam meg az első címszót), Szerbiában, Izraelben, Romániában is születtek (másmilyen) szótárregények. De műfajjá csak nálunk vált. Na, ezt nem hitte például Száraz Gyuri apja, a Kortárs akkori főszerkesztője. Igaz, akkor én sem.

Laik Eszter
Fotó: Kaiser Ottó

Temesi Ferenc: Por
Scolar Kiadó, 928 oldal, 5995 Ft

Az interjú rövidebb változata a Könyvhét 2017/1. számában jelent meg.