A hazaszeretetek dallamai

A Könyvhét olvasói legutóbbi számunkból már értesülhettek róla, hogy megjelent a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság legújabb, 2018. évi antológiája, amely az Újrahasznosított haza címet viseli.

Jó kézbe venni e kötetet, amelynek borítóján a festőművész Kondor Béla műve (az 1966-os Rakétakilövő állvány) látható, s amelyben kereken ötven alkotó szerepel, ki egy verssel, ki többel, ki (leginkább) kisprózával, mert egy (nyilván nem teljesen azonos) világnézetű és (biztosan nem teljesen azonos) irodalmi törekvést, irányzatot, trendet képviselő társaság mutat példát újfent: alkotó csak akkor „létezik”, ha megmutatja magát, hogy – látva lássák. Összefogásuk, összetartásuk, igyekezetük ebben a felfordult világban tiszteletet érdemel: adni akarnak az olvasóknak „valamit” – együtt (mert ezen van a hangsúly), ami a mi világunkról szól az ő látásmódjuk „közvetítésében” (?), az ő műveik „tükrében” (?).

De mielőtt arról a bizonyos valamiről szólnék, nem lehet nem megemlíteni, a kötetre kíváncsi olvasónak elég a behajtott fülön végignézni a névsort, és szomorúan állapíthatja meg, megint valaki örökre kilépett e kis közösségből. És számba véve az utolsó évek veszteségeit, elkomorul az ember: februárban 98. életévében elhunyt, és már nem is szerepel a kötetben a Társaság doyenje, az író, újságíró, műfordító Nemes László. (A Nagy Lajos Társaság jelen antológiát az ő emlékének ajánlja.) De nem szerepel itt már Rigó Béla (1942–2017) és Szerdahelyi István (1934–2017) sem. És most Birtalan Ferenc (1945–2018) neve került gyászkeretbe. Ők meghatározó alakjai voltak a Társaságnak és az évek óta folyamatosan megjelenő antológiáknak. Persze vannak élő alkotók is, akik, ki tudja miért, kimaradtak most.

Mindenesetre B. F. egy gyönyörű négysorossal „búcsúzik”:

Az Írószövetség klubjában lezajlott könyvpremieren részben egy-egy verset és prózai darabot maguk a szerzők olvastak föl (a hiányzókat a műsort levezető Szepes Erika pótolta, ), részben Merényi Judit előadóművész olvasott föl verseket, aki már régóta stabil résztvevője ezeknek a bemutatóknak. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Czigány György Vándordalát fejből mondta el. Ha van a kötetben szép vers, az előadó eme gesztusa azt jelezte, ez igenis az. (Ez a hazaszeretet egyik dallama!) Csokonai Attila is szépen megformált (és mondhatni, hatásos) versekkel van jelen, s tényként kell megemlítenem, mind az öt versének a megöregedés és közeli hozzátartozóitól való búcsúzás kegyetlen „élménye” a témája, bár általánosabb „negatív lelete” is van:

Ágai Ágnes egyéni hangjára csakúgy rá lehet ismerni, ahogy Ádám Tamáséra (tőle való a hátsó borítón olvasható Jobb napokon), Debreczeny Györgyére, aki kollázsaival tűnik ki a „mezőnyből", Gyimesi László öt verse csakúgy kiemelkedik a kínálatból, különösen az összetartozó Szolgálati út és a Tétova tavasz jön, mint a fiatal korosztályt képviselő Kántás Balázs illúziótlan szabadversei, pl.

Szeder Katalin játékosan keserű (keserű és játékos) versei külön színt hoztak a kötetbe. Négy sorával próbálom érzékeltetni s egyben bizonyítani:

Konczek József Kőasszony c. kötetéből közöl impresszív részletet (Rózsák, dáliák), a Nagyanya–Dolina felé arra példa, micsoda ellentmondásból születik, alakul a vers, egyáltalán a költészet, az irodalom, hogyan dolgozza fel a valóságot (amikor a valós valót örökíti meg):

Lárai Eszter rímtelen, négysoros szakaszokból felépülő verse, kétsorosa és két rímtelen rövid szabadverse már címeivel, s egy alcímmel jelzi, ő is nagy veszteséget, fájdalmat vett tárgyául (Fájdalomfénykép, Halottak napján, Pillanat-cseppek – (Húgom emlékére), Túlélő.

Szarka István rövid versei három regiszterben szólalnak meg, az idillt (Visszafogott), az öniróniát (A ma) és végül a létünk végességét fölvillantó tudatállapotot írja le:

Baranyi Ferenc Visszaút hozzájuk című versében a legendás, szállóigévé vált Juhász Ferenc-i sort („a harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon") kihívóan változtatja meg: „A negyedik napon még nehezebb,/ amikor a csodák szavatossága lejár…”, hogy ‒ mint elkötelezett költő ‒ a bár tenni, változtatni akaró, de a „sorba visszaálló” emberrel így forduljon szembe: „Köztünk maradva tedd a csodát hát,/ fölöttünk soha […]. Vadász János három verse (Birtalan Ferenc, Groteszk idill, Portré és üzenet) háromféle hang megszólaltatása: a gyászé az első, a humoré a második, és „születésnapi akrosztichon” a harmadik.

Illene bővebben szólni a többiekről is, Balló Lászlóról, Barna T. Attila prózakölteményeiről, B. Léránt Árpád nosztalgikus lokálpatrióta verseiről, Boga Bálintról, Botár Attiláról, Egry Artúrról, Horváth Ödönről, Képes Gáborról, Koósán Ildikóról, Lengyel Gézáról, Marczinka Csabáról, Németh Andrásról, Payer Imre meghökkentő verstömbjeiről, de hát mindennek van határa, a terjedelem limitálva van, etc., s akkor még semmit sem mondtam Köves István verseiről, pedig véleményem szerint ez a hat vers a kötet „legsúlyosabb”, „legmélyebb”, ha tetszik „legkeményebb” része. Nem véletlen, hogy tőle való az antológia címe, az Ez újrahasznosíttott hazában című remekéből. Nem idézhetek tőle annyit, amennyit szeretnék, sőt! Néhány sorának, egy-egy képének eredetiségével, különlegességével próbálom csak alátámasztani előbbi állításomat. „…letenném már a fegyvert,/ az én harcom lassan véget ér” írja említett művében. Hova is?

S még mielőtt afféle „őszikék”-békéjű állapotra gondolnánk, ilyen folytatás jön: „A márvány sírlap sarkán/ fegyvertelenül kuporogva”, hogy aztán lássa: „ hogy surran el a fák közt fürgén, kacagva – / a forradalom.” A világbéke utolsó napfényes délelőttjén leszögezhető:

A Frissítés idillikusnak ható soraiban is mennyi keménység van: „s egy egész pengetarajok karéjozta stadion-ország is/ frissült körülöttünk…” „Hidegtűvel készült karc” a Szélcsend, amely címet olvasva akár valami kellemesre, pozitívumra is asszociálhatnánk. De nem lehet, ilyeneket olvasva: „Múltunk épp a jövőnket falja.” Vagy „A létezés peremén/ rám sem figyelsz, édes hazám!” (Ez a hazaszeretet másik dallama.)

Szepes Erika A dallam című kisprózája mai történetet mond el, pontosabban a múlt felidézésével indítva napjaink egyik fontos, közösségi eseményét idézi föl. „A tér, a város és a tömeg Örömódában úszott. A Himnusz és az Örömóda az emberek kettős vallomása arról, hogy hová akarunk tartozni: két hazához, a kisebb, a régtől miénk szülőföldhöz, és a nagyobb, a nemrég szerzett hatalmas hazához, Európához.” Kis Antónia novellája, A kutya kutyája a realista módszer rutinos alkalmazásával a három nemzedékből álló családban a középső (ők úgymond „a fiatalok”) nemzedék önzését állítja villanófénybe. Frideczky Katalin fiktív riportja remek szatíra (Új párt születőben, avagy a jövő az egypártrendszeré?), s még mielőtt bárki rosszra gondolna, sietek közölni, a lehetséges „egypárt” a SZEMAFOR, azaz a Szeretők Magyarországi Fóruma, amely „egy igazságosabb, őszintébb világért küzd.” A humor a lényege Paládi Zsolt Egy szerény reklámjának. Hogy minek a reklámozásáról van szó? A Bűnözők Egyetemének. Köves Hajnalka Marica és Földeák Iván Forradalom van a mi utcánkban…című novellájának (visszaemlékezésének) találkozási pontja az 1956-os nemzeti felkelés, amelynek bizony-bizony eltérő értelmezési lehetőségei vannak, ami persze a lényeget nem érinti. Benedek István Gábor Eufória című novellája az új feladatot kapott és ettől eufóriás állapotba került nyugdíjas diploma tragédiáját mondja el, szinte eszköztelen egyszerűséggel. Némedi Lajos Naplómból – Béke téri történetekjében remek pillanatképeket idéz fel, ezeket egy igazán életes piac szolgáltatja. Az elsősorban festő Dániel Mária Fogyó időben című „történetében” lehetőségeket vesz sorra a női lét harmadik fokozatáról: „ha én lennék a nagyi…” felvetéssel. Dezső Anna Kopogósan egyszerű című novellájának főhősnőjét egy kicsit megérinti az „oda kellene visszamenni az időben. Újrakezdeni…-nosztalgiája. Bene Zoltán Égi kő című remekül megírt elbeszélését olvasva zavarba jöttem: hol járhat a narrátor térben és időben. Bistey András A szomszéd című kisprózája az emberi kapcsolatfelvétel kudarcáról szól: az új lakókat bizalmatlanul, sőt, ellenségesen fogadják a szomszédok. Szeitz János egy általános emberi élethelyzet és egy aktuális probléma összeolvasztásából alkotott, újra, emlékezetes realista novellát A tanár úr címmel. Varga Rudolf Három farkas című regényéből olvashatunk újabb részletet ebben a változatos, végeredményben színvonalas, igényes válogatásban.

Somogyi Kornél

Újrahasznosított haza
Szerkesztette: Szepes Erika, Köves István és Gyimesi László
Nagy Lajos Kiadó, 2018.
216 oldal, 2000 Ft