Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat
    1 - 10 / 1823      Következő »    Utolsó »  

Magyar szerzőktől 7, külföldi szerzőktől 8 mű került a friss listára. Kövessük az inflációstatisztika módszerét: az előző év azonos időszakában (2021. első negyedév) magyar szerzőktől 5 könyv, külföldi szerzőktől 17 mű volt a listán. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar szerzők árfolyama emelkedett volna akárhány százalékkal… K. A. írása. Könyvhét online

Polgárnak lenni címmel adja közre a Magvető Kiadó azt az interjúkötetet, amelyben a 74 éves Kolosi Tamás, a Líra könyves cégcsoport feje vall családjáról, életének fordulatairól, szociológusi és vállalkozói tevékenységéről, kudarcról és sikerről. Kolosi Tamással Varsányi Gyula beszélgetett. Könyvhét 2020/4. szám

A középkor vége és a reneszánsz hajnala, Károly Róbert és Nagy Lajos, egy furcsa hős, Buda, Pádua, Nápoly, Itália, cselszövés, háború, pestis. Ebből az elegyből gyúrta regényét Bene Zoltán, amelyről kijelenthetjük: megsült és nem csupán fogyasztható, ízletes! Bene Zoltánnal Vermes Nikolett beszélgetett. Könyvhét, 2020/4. szám

A Nyár Karl Ove Knausgård Évszakok című kvartettjének befejező darabja. Most is egy gyönyörűen illusztrált – ezúttal Anselm Kiefer akvarelljeit láthatjuk – kötetet vehet kezébe az olvasó A. Dobos Éva fordításában. Vincze Dóra recenziója. Könyvhét online

Elöljáróban nyugtázzuk, hogy a könyvszakma – könyvkiadók és terjesztők – a negyedik negyedévben is jól teljesítettek. A kiadók a harmadik negyedévihez képest jóval több nagy példányszámú címet adtak ki, és a terjesztők ezt a sok könyvet mind képesek voltak boltjaikba árusításra befogadni.

1950. július 21-én Ifjúsági Könyvkiadó néven alakult meg a legendás könyvszerkesztőség, amely néhány évvel később felvette a Móra Könyvkiadó nevet. Janikovszky János, a kiadó tulajdonosa arra a legbüszkébb, hogy még léteznek, működnek, s egyetlen munkatárstól sem kellett megválniuk. Janikovszky Jánossal Szénási Zsófia beszélgetett. Könyvhét, 2020/4. szám

A tudósról és teremtményéről szóló történet mind a mai napig a világ legismertebb és legnépszerűbbjei közé tartozik – ahogyan mindmáig tartja magát a köztudatban az a tévképzet is, miszerint szerzője férfi. Pedig Mary Shelley nemcsak, hogy nem férfi, de még húszéves sem volt, mikor Frankenstein történetét papírra vetette egy barátok közötti fogadás miatt. Bráder Edina recenziója. Könyvhét online

A kötet a Csíkcsicsóban élő, örményszékely származású Szebeni család történetét dolgozza fel, mégpedig azokra a fennmaradt dokumentumokra felfűzve a szereplők sorsát, amelyekre Tóth Tibor rálelt ama bizonyos ládikákban. Laik Eszter recenziója. Könyvhét, 2020/3. szám

Pataki Éva hetedik regényét veheti most a kezébe az olvasó, Nagymama vesztegzár alatt címmel. A korábbi két Nagymama-kötet (Nőből is megárt a nagymama, …és megint nagymama) folytatása olvasható önmagában is, de akkor is jól szórakozunk, ha már az előző könyveket is rajongással forgattuk. Pataki Évával Jolsvai Júlia beszélgetett. Könyvhét, 2020/3. szám

Rodin 1907–ben szobrot mintáz a már öreg, megvakult és meggyengült egészségű Joseph Pulitzerről. A művésznek sikerül rávennie a sajtómágnást, hogy míg modellt ül, meséljen az életéről. Ezzel kezdődik a televíziós műsorvezető harmadik, saját műfaji meghatározása szerint „dokumentumregénye”. Wisinger Istvánnal Mátraházi Zsuzsa beszélgetett. A fotót Debreczeni Fanni készítette. Könyvhét, 2020/3. szám

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


Tandori SzubjektívSzabadmattÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés