Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Interjú Cserna-Szabó Andrással
Mindenki keresi a Pusziboltot
Beszélgetés Cserna-Szabó Andrással


Minden erőnkkel azon feszülünk, hogy megleljünk valamit. Talán a boldogságot. Cserna-Szabó András egy egész könyvet írt erről a keresgélésről, mégsem tudja, hogy hol található. A Pusziboltban levő elbukások szerinte legalább annyira gyönyörűek, mint a pillanatnyi rátalálások. Amúgy már kezdetekkor érezni, hogy nem akar beszélni a könyvről. Aztán kifejti: az olvasóra bízza a fejtegetést. Az író csak maradjon az írása mögött. Nem kell nagy igazságokat mondani.


Mért baj, ha mindenki a boldogságról kérdezi?

Ráírtuk a szerkesztővel ezt a boldogság dumát, azóta átmentem dr. Csernusba, és mindenki azt kérdezi tőlem, hogy mi a boldogság. Nem tudom. Olyan dolgok után kajtatunk, amiről már régen bebizonyosodott, hogy nem hozzák el a boldogságot. Alkotás, pénz, művészet, győzelem, hatalom, szerelem … Biztos, hogy több ember lőtte már főbe magát a szerelem miatt, mint amennyi a heroinba halt bele. Még sincs a szerelem még betiltva…

Hogyan írná át akkor a fülszöveget?

Nem lenne benne a boldogság. A legtöbb irodalmi alkotás erről szól, de a filmek is. Ez a legdrágább drog, ezért kérdeznek engem is rögtön erről. Az emberek rá vannak kattanva. Az erről szóló könyveket remekül el lehet adni. Fülszöveget írni meg nehéz.

Talán nincs is tartós boldogság. Legfeljebb pillanatok vannak.

Lehet. De az ember hiába sejti ezt, mégsem így él. Hinned kell benne, mert felkötöd magad.

Mi az a Puszibolt?

Egy olyan hely, ami kinyit és akkor minden nagyon jó, aztán bezár és úgy érezzük vége mindennek. Nem érhető el mindig az elégedettség.

Egyáltalán miért bolt? A boldogságot vásároljuk? Mivel fizetünk érte?

Az életünkkel, és még többel. De ez már túl mély gondolat. Ezek csak történetek.

Mikor ír, nem akar mélységeket járni?

Nem. Érvényes történeteket akarok mondani.

A Puszibolt olyan, mintha novellákat fűzött volna regénnyé.

A műfaj mindegy. Nem novelláknak íródott, hanem összebogozódott valaminek. Filmben ez elég gyakori cselekményszövés. Megszokott, hogy másfél óra alatt nem egy vagy két főhősöd van, hanem összefutó, kereszteződő történetek. Az irodalomban ez ritkább megoldás. De nem érdemes a könyvem műfajáról beszélni, annyi fontos csak, hogy jó az elején kezdeni, mint egy regényt.
Szerintem régen rossz, ha az író már az elején tudja, hogy mi lesz belőle a végén. A szerkezet nálam közben alakul ki. Unalmas lenne különben. Most is csak történeteket írtam, és a harmadik-negyediknél még nem éreztem, hogy a végére értem. Volt még a figuráimban több is. Főszereplőkből mellékszereplők lettek más fejezetekben.

Minden figurájának van valami aberrációja.

Már az egy aberráció, hogy keresik a boldogságot.

Úgy érti, minden ember aberrált?

Valamilyen megközelítésben igen. Ahelyett, hogy élnének, mind egy megfoghatatlan valami után koslatnak. Olyat keresnek, amiről azt sem tudják, hogy létezik.

Olvasóként sokszor elítéltem a hőseit.

A társadalom normáinak nem megfelelő keresgélőt megbélyegzik. Ma úgy keresni a boldogságot például, hogy a drogokhoz nyúlsz, nem legális. De azt nem vetik meg, akit az elégít ki, hogy reggel hattól éjfélig dolgozik, felhalmoz egy csomó pénzt, de nincs ideje elkölteni. Ez kevésbé aberrált? Társadalmi megállapodások irányítják az egészet.

Ezeket a köztünk élő beteges embereket idilli környezetbe rajzolja, elemeli el a valóságtól.

Ez alkat kérdése. Az író mindig tapogatja, hogy mi az, amiben elég tehetséges. Van, akinek nincs szüksége fantáziára, mert olyan jól adja vissza a valóságot. Charles Bukowski könyvei például olyanok, mintha a blogját olvasnánk. Végtelenül realista. Mások saját világot teremtenek. Mindkettő ugyanolyan jó. De Heinrich Heine mondása érvényes lehet: „Mindannyian azt írunk, amit tudunk, kivéve herr Goethe-t, aki azt ír, amit akar.”

Szeret egyáltalán a könyvéről beszélni?

Azért is nehéz erről a könyvről beszélni, mert nagyon személyes. Soha nem is írtam még ilyen személyeset. Nyílván nem rólam szólnak a történetek: nem szerelmeskedek legyekkel, nem hőlégballonozok, de mégis olyan helyzetekről szól áttételesen, amiket megéltem. Így mosódnak át rajtam. A valóságból pedig szálkák maradnak, amihez nincs mit hozzátennem. Szerintem minden benne van a könyvben. Vagy megérinti az olvasót, vagy nem. Nem tudok nagy igazságokat mondani, a könyvemből remélem, hogy sokkal több kiderül. Szerintem Krúdy volt az egyetlen, akinek a történeteiből úgy keveredik ki az ember, hogy szinte észrevétlenül egy igazságot is kap. Számomra az is jó, ha az olvasó egyszerűen csak élvezi, ami 260 oldalon keresztül történik vele.

Az író civilben inkább hallgasson?

Éppen hogy jó menedék az írás: nem kell előbújni az íróasztal mögül, hanem a műveken keresztül lehet kritizálni a világot.

Belefogott már valami újba?

Folyamatosan irogatok történeteket, de ki tudja még, mi lesz belőle?

Ócsai Dorottya

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2019/1ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés