A magyar lelkiállapot helyzetképe
Beszélgetés Dr. Kopp Máriával

A magyar lelkiállapot különböző aspektusait vizsgálja az az átfogó tanulmánykötet, mely a közelmúltban jelent meg Dr. Kopp Mária orvos, pszichológus, egyetemi tanár, a SOTE Magatartástudományi Intézet alapítójának szerkesztésében.
A magyar népesség lelkiállapotának jellemzőiről 1992-ben jelent meg utoljára hasonló helyzetkép, akkor Dr. Kopp Mária és Dr. Skrabski Árpád szociológus társszerzőktől.
Jelen kötetben nem csak a szerzők száma (akik közül tizennégyen a professzor asszony saját PhD hallgatói), de a témák köre is kibővült.

1983 óta, országos, reprezentatív felmérések segítségével folyamatosan vizsgáltuk a lelkiállapot és az egészségi állapot összefüggéseit. ’83-ban 6000, ’88-ban 21 ezer, majd ’95-ben és 2002-ben 12.600 személlyel készítettünk interjút, ’2006-ban pedig 4500 embert kerestünk fel ismételtem korábbi interjú-alanyaink közül.

Hogyan jellemezné általánosságban a magyar lelkiállapotot?
A magyar lelkiállapotról összességében elmondható, hogy igen nagy feszültség húzódik az értékek szintje valamint a megélt valóság között. Az előbbi tekintetében a magyar társadalom – európai viszonylatban – több szempontból is a legegészségesebbek közé tartozik. A demográfiai mutatók ellenére például hazánk az egyik legcsaládcentrikusabb nemzet; a legtöbben nálunk állítják azt, hogy „nem lehet igazán boldog az, akinek nincs gyereke”. Hasonlóan pozitív eredményt mutat egy most bevezetett – külső-belső értékekre irányuló – értékvizsgálat, mely megmutatja, hogy a többség számára a belső harmónia, a társas kapcsolatok és az egészség jóval fontosabb, mint az anyagi jólét. Az értékekkel szemben azonban a megélt valóság szintjén a magyar lelkiállapot tragikus „kórképet” mutat: a jelenlegi helyzet a magyar társadalom nagyon súlyos, lázas, beteg állapota.
2002-ben a megkérdezettek 50%-a nyilatkozta, hogy „senki sem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal”. Ez az arány a jelenlegi felmérés idejére 80%-osra emelkedett, ami azt jelzi, hogy az emberek bizalmatlanok egymással szemben, nincs jövőképük, és úgy érzik, hogy nincsenek közös értékek. (Svédországban ez az arány 30%) Az általános bizalomvesztés és a kilátástalanság érzése borzasztó súlyos stresszforrás, melyről kimutatható, hogy – többek közt – a férfiak idő előtti halálozásának hátterében mint veszélyeztető faktor áll. A felméréseket folyamatosan végeztük, így azok általános tendenciákat is jeleznek. ’88 és ’95 között drámai módon romlott a helyzet, 1995 és 2002 között stagnált, majd 2002. és 2006. között ismét tragikus méretekben rosszabbodott. Ezt a romlást jól prezentálja a kezelésre szoruló depressziós betegek aránya is, mely a vizsgált időszakban 14-ről 20%-ra növekedett. A férfiak idő előtti halálozásának aránya szintén rendkívül rossz. Ma annak valószínűsége, hogy egy magyar férfi megéli a 65. életévét, 64%, míg ez a mutató egy svéd férfi esetében 89%.

Mennyiben általános ez a helyzet a kelet-európai országok esetében?
Valamennyi volt szocialista ország lelkiállapotában volt egy átmeneti rosszabbodás, ám a felmérések tanúsága szerint Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia már túljutott a mélyponton, és folyamatosan javulnak az egykori mutatók. A mi helyzetünk – akár a depressziós betegek arányát, akár a férfiak idő előtti halálozását, akár a bizalom- és értékvesztést tekintjük – az ukrán és az orosz társadalom lelkiállapotához hasonló.

A kötet alapgondolata, hogy „az esélyerősítésben a stresszel való megbirkózási készséget kellene erősíteni.” Milyen esélyegyenlőségi kérdésekkel foglalkozik a kötet?
Nagyon részletes pszichológiai, szociológiai, demográfiai és egészségre vonatkozó kérdésekből álló, országos, reprezentatív felmérést végeztünk a cigányság helyzetéről, valamint vizsgáltuk a lehetséges kivezető utakat, mindenekelőtt az oktatás kiemelkedő szerepét. Vizsgáltuk a szociális helyzet, az iskolai végzettség és az egészségi állapot összefüggéseit. Ma, Magyarországon mintegy 17 év a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb iskolai végzettségűek várható időtartama között. Ez szintén az orosz, ukrán mutatóknak felel meg. Több tanulmány foglalkozik a nők esélyegyenlőségével. Itt is elkeserítő adatokkal találkozunk. 10 magyar fiatal nő összesen 23 gyereket szeretne, ám a tervezettből 13 gyerek születik meg. Míg a 8 általánost (vagy annál kevesebbet) végzett nők esetében megszületnek a tervezett gyerekek, addig a magasabb iskolai végzettségűeknél valamivel kevesebb, mint a fele jön világra. A család és karrier összeegyeztethetetlenségéből adódó stressz súlyos egészségkárosító faktor. Szintén súlyos diszkrimináció, hogy a gyermekes fiatal nőknek és férfiaknak rosszabb az életminősége, mint a gyermekteleneknek. A későbbi életkorban azonban a gyermekkel való jó kapcsolat fontos egészségvédő tényező, érdekes módon a férfiak esetében még nagyobb mértékben, mint a nőknél.
Kötetünk alcíme: Esélyerősítés és életminőség a mai magyar társadalomban. Ennek megfelelően minden fejezetben azt próbáltuk kiemelni, hogyan lehetne javítani a helyzeten. A vizsgálatot elvégeztük az egyén, a kisebb közösségek, valamint a társadalom szintjén, illetve a különböző életkorokban, születéstől az időskorig. A meghosszabbodott életévek forradalma c. fejezetben arról a súlyos problémáról írtam, hogy a magyar társadalom nem hasznosítja kellőképpen az idős emberek energiáját, készségeit. A munkahelyi stressz hatásait, valamint leküzdési módjait több oldalról vizsgáltuk. Az Európai Unió ’99-ben keretszerződésben rögzítette, hogy a munkáltatónak kötelessége megelőzni a tartós munkahelyi stresszt, mely a gazdasági helyzetre is hatással bír. Egyes felmérések szerint egy nemzet a GDP-nek 1%-át veszíti el a munkahelyi stressz következtében beálló munkaképesség-csökkenés következtében, de más felmérések akár a GDP 10%-áról is beszélnek.

A tanulmányokból kiderül, hogy a magyar ember a külső „fenyegetettséggel” szemben a családba, a baráti közösségekbe való visszahúzódással védekezik. A vallás valamint a civil közösségekhez való tartozás sokak számára szintén alapvető erőforrást jelent. Milyen tendenciák mutatkoznak az utóbbiakban?
2002. és 2006. között jelentősen csökkent a nem hívők aránya Magyarországon, valamint kisebb mértékben csökkent a vallásukat valamely felekezetben gyakorlók aránya is, emellett – arányában nagyobb mértékben – növekedett a „maguk módján vallásosak” száma. Itt arra az érdekes felismerésre jutottunk, hogy míg az egyházukban vallásukat gyakorlók védettebbek a testi-lelki betegségekkel szemben, addig a „maguk módján vallásosak” még a nem hívőknél is nagyobb rizikófaktoroknak vannak kitéve. Ez az adat megerősíti korábbi meggyőződésünket, hogy a közösséghez tartozás alapvető eleme a vallásosságnak. A civil szervezetekhez tartozók szintén egészségesebbek embertársaiknál, feltehetően a közösségi élmény nyújtotta biztonságból kifolyólag. ’90 körül hazánkban tízszer több civil működött, mint bármely szomszédunknál, ám a 2002. és 2006. között sajnos jelentősen csökkent a civil szervezetekben résztvevők aránya.

A felmérések tükrében, Ön mennyire látja optimistán a helyzetet?
Optimista vagyok, mivel – ahogy mondtam – társadalmunk az értékek szintjén kifejezetten egészséges, tehát rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, melyek segítségével ezek a negatív tendenciák megfordíthatóak.

Maczkay Zsaklin