Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Interjú Kőszeg Ferenccel

A demokratikus ellenzék megítélése politikai kérdés
Kőszeg Ferenc visszaemlékezései


Középiskolásként eljárt a Petőfi-kör vitáira, majd bölcsészhallgató lett. Hosszú ideig volt könyvkiadói munkatárs, aztán a demokratikus ellenzéki mozgalomban betöltött szerepe miatt kirúgták, így lett könyvesbolti eladó, végül némettanár. Egyik szerkesztője volt az engedély nélkül, azaz szamizdatként megjelenő Beszélőnek, a rendszerváltás után főszerkesztője a folyóirat utódjának, a hetilap Beszélőnek. Több szamizdat könyv kiadásában is részt vett, röpcédulákat gyártott és terjesztett 1957-ben meg 1987-ben is, aláírásokat gyűjtött. Vizsgálati fogságba vetették, megpróbálták beszervezni, nemegyszer tartottak házkutatást a lakásában, követték, zaklatták. Mégis, úgy véli, életének az ellenzéki munkával töltött 10 év volt a legszebb időszaka. A rendszerváltás után két ciklusban országgyűlési képviselő volt, majd az emberi jogok védelmével foglalkozott a Helsinki Bizottságban. Fordulatos életét könyvben is megörökítette, visszaemlékezése nem csupán a személyes történelem egy darabja, hanem egyben az ellenzéki mozgalom értékes dokumentuma.

- A könyvben vannak már publikált és publikálatlan szövegek. Hogyan állt össze a kötet?
- Mindig szerettem mesélni. Sokan bíztattak, hogy írjak visszaemlékezéseket, önéletrajzot. A politikai cikkeimben is voltak elbeszélő jellegű, személyes elemek. A Magyar Narancs 2007-ben felkért, hogy háromhetente írjak meg egy-egy ilyen történetet. Így születtek meg K. történetei, amelyek azóta is folyamatosan jelennek meg a lapban. Az idő múltával többen megkérdezték, meg fognak-e jelenni az írások könyv alakban is. Több kiadóval tárgyaltam, végül a Magvetővel kötöttem szerződést. A kötetben sokszor írásaim hosszabb változatát használtam fel, előfordult az is, hogy utólag egészítettem ki a szöveget. Kézenfekvő volt, hogy kronológiai sorba rendezzem, így, ha hiányosan is, de kiadtak valamiféle önéletrajzot.

- Csizmadia Ervin A magyar demokratikus ellenzék című három részes művében Önnel is készült egy hosszabb beszélgetés. Ahhoz képest mennyiben más vagy több ez a kötet?
- Csizmadia Ervin volt az első szerző, aki monografikusan feldolgozta a demokratikus ellenzék történetét a kilencvenes évek elején. Műve második része interjúkat tartalmaz a demokratikus ellenzék szereplőivel. Ezekben nagyobb szerepe volt a politikai összefüggések feltárásának, az anekdotikus, szubjektív elemek háttérbe szorultak. Az interjú kétszemélyes műfaj, az emlékezés viszont egyszemélyes.

- Nekem, mint a harmincas korosztály képviselőjének érdekes volt olvasni Petriről, Solt Ottiliáról és a többiekről…Az emberi oldal is tanulságos a nemzedékemnek: hogy félni kellett, mert házkutatást végeztek, elkoboztak írásokat, bevittek kihallgatásra, vizsgálati fogságba is vethettek – ha nem is olyan véresen, mint az 56 előtti időkben, de mégis…
- A demokratikus ellenzék megítélése a mai napig politikai kérdés. Egy mai újszülött azt hiheti, hogy az egyik oldalon ott voltak a mai jobboldal elődei, akik konokul szemben álltak a kommunista önkényuralommal, és ezért bebörtönözték őket. A másik oldalon pedig a reformkommunisták, akik a párton belül készítették elő a rendszerváltozást. Valójában az államhatalom a hatvanas évek elejére minden jobboldali ellenállást szétvert, a jobboldali emberek legfeljebb szűk családi, baráti körben adtak hangot a nézeteiknek. Nem is beszélve azokról, akik annyira eltitkolták a valóságos nézeteiket, hogy az MSZMP vagy a KISZ lapjainak a munkatársai voltak. A reformkommunisták pedig még 1989-ban is elborzadtak a rendszerváltás vagy a forradalom szótól, legfeljebb modellváltásról és felkelésről szerettek beszélni. Ennek a két csoportnak közös érdeke a demokratikus, az emberi jogi ellenzék kiszorítása a történeti tudatból. Persze az egykori demokratikus ellenzéknek is megvan a maga felelőssége. Annyira tartottunk a veterán-romantikától, hogy magunk se beszéltünk a saját múltunkról. Tisztelet a kivételnek! Hadd utaljak például Hodosán Rozi könyvére, amely hitelesen idézi fel a szamizdatkészítés feszült mindennapjait.

- Az ellenzéki mozgalom története mögött felsejlenek a személyes szálak, egy család története, a maga hétköznapi valóságában, kínlódásaival és örömeivel…
- Természetesen, hiszen az ellenzéki mozgalom részeseként is meg kellett élni, el kellett vinni a gyerekeket az óvodába, el kellett menni szülői értekezletre. Ugyanakkor ez az ellenzéki élet, szubkultúra a gyerekek életére is kihatott. A baráti társaságunk főleg hasonló gondolkodásúakból tevődött össze, részint mert velük éreztük jól magunkat, részint pedig, mert sokan tartottak attól, hogy túl sokat legyenek együtt olyan emberekkel, akik folyamatos rendőri-állambiztonsági megfigyelés alatt állnak. Solt Ottiliáékkal jártunk vízitúrázni, a gyerekek együtt nyaraltak és így tovább. A barátaink úgy látták, hogy jó nálunk gyereknek lenni, és erre a gyerekek is így emlékeznek.

- A gyerekkorról szóló hosszabb írásban, illetve az utolsó fejezetben szerepet kap a zsidó identitás keresése és számontartása. Úgy tűnik, ez fontos szál az életében, akárcsak a Lettországból Magyarországra érkező zsidó ősöket tekintve, akik közül többen megjárták a koncentrációs táborokat.
- Sokáig azt hittem, ha az ember nem beszél erről a kérdésről, akkor az nem is létezik. Aztán megértettem, hogy a környezetem akkor is zsidónak tekint, ha én nem beszélek róla. Aztán egyre inkább úgy éreztem, hogy a zsidó identitást nemcsak kénytelenségből vállalom, hanem azért, mert fontos történelmi, kulturális hagyomány, amely része az életemnek. Az anyai nagyszüleim olyan környezetből, a Baltikumból települtek Magyarországra, ahol a zsidóságnak saját nemzeti kultúrája, azonosságtudata volt, és én a nagymamám történetei révén még érzékeltem valamit ebből a világból. Ezért is volt számomra annyira fontos, hogy találkoztam a Moszkvában, Rigában élő rokonokkal. K. néhány története erről szól.

- A családi történet vége a felesége halálos betegségének kálváriája, illetve az általa írt megrendítő napló élete utolsó heteiről. Így érezte teljesnek a könyvet?
- Igen. Éva naplója, amit élete utolsó heteiben írt, csak folyóiratban, a Beszélőben jelent meg, szerettem volna, ha könyvbe foglalva is megőrződik, együtt az én Halálkrónikámmal, amelyet részben Éva naplójának a hatására, a temetés másnapján kezdtem írni. A krónika a gyászról és az életben maradott lelkifurdalásáról, szégyenkezéséről szól. Ezek az érzések tizenkét évvel Éva halála után is elevenek.
Szénási Zsófia

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés