Az olvasás éjszakája
OLVASÁS
ÉJSZAKÁJA
KÖNYVES
KALANDOK
OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÖNYVES KALANDOK
Interjú Pataki Évával

Vágytam arra, hogy szabadon írjak
Pataki Éva családregénye az eltűnt vidéki zsidóságra emlékezik


Az eltűnt idő nyomában jár Pataki Éva, amikor családregényével egy hatgyermekes zsidó család sorsát kíséri végig a századelőtől indítva a világháborús időkön, a holokauszton át az ’50-es évek terrorjáig. A szerző, aki számos Mészáros Márta forgatókönyvnek volt társírója  ( Naplók, Kisvilma, A temetetlen halott), forgatókönyvírója például a Sztracsatellának, a Castingnak, egy sor színdarabnak és színpadi adaptációnak, most másodszor nyúlt nagyobb lélegzetű irodalmi műfajhoz.

- Miden családtörténet visszatekintés, elszámolás a múlttal, tiszteletadás az elődöknek. Régóta készültél erre?
- Otthon őriztem egy dobozban a családi emlékeket és örökséget, naplót és fényképeket. Hogy miért éppen most vettem elő? - erre nincs egy konkrét válaszom. Jelentősége van az életkoromnak, fiatal korában az ember csak előre néz, visszafelé nem. Pedig kéne. Gondolkoztam is egy mottón: „Kérdezzétek a felmenőket, amíg lehet!”. Én sem figyeltem oda eléggé, nem kérdeztem eleget. Az első lökést az Anyu halála adta. Azóta görgetem magam előtt, tudtam, hogy szembe kell néznem vele, és tisztázni a viszonyunkat. Egyfajta igazságot akartam neki szolgáltatni, akinek két diktatúra roncsolta az idegrendszerét, az egészségét. Nem tudtam még a műfajt, a stílust, a formát, csak folyton az eszembe volt. Az írás nálam persze napi rutin: forgatókönyveket, novellákat, színdarabokat írok, de ez mégis más. Regényt írni egyszerre küzdelmes és felszabadító dolog. A forgatókönyvben csak azt írhatod le, ami a képen megjelenik, a rendezőt kell kiszolgálnod. Nagyon fegyelmezni kell magad. A regénynél nincsenek ilyen korlátok, és én vágytam a szabadon írásra.

- Mikor vagy mitől lépett ez a történet ki a nyilvánosság elé, és lépett túl a személyes családtörténeten?
- Idő kellett, hogy eltávolodjak anyámtól, és írni tudjak róla. Megrendítő dolog, amikor a személyes élmények szöveggé válnak, és képes vagy a munkafolyamat tárgyaként tekinteni rá. Sokáig küzdöttem avval, hogy mennyire privát vagy mennyire közügy ez a történet. A zsidóságról való gondolkodásom és anyaggyűjtésem vezetett el oda, hogy erről nyilvánosan beszéljek. Amikor szembesültem azzal, hogy a magyarországi vidéki zsidóság életformája- egy polgárosult, innovatív, gazdag kultúrájú közösségé - teljes egészében megsemmisült, és ordító hiánya ma is jelen van a vidéki városokban, az elhagyatott vagy tornateremnek használt zsinagógákban, vagy az elhanyagolt zsidó temetőkben. Sokan írtak már erről, elég Konrád Györgyöt vagy Ember Máriát említenem, de ők az átélők generációja, én viszont már az unokák korosztálya vagyok. Egyre biztosabban láttam, hogy a traumákat mi, az unokák, is hordozzuk, a felmenőink szörnyű sorsát, akik maguk is gyakran a hallgatást választották, vagy kommunisták lettek, vagy kivándoroltak - a fájdalmas és bonyolult kérdést generációk hurcolják magukkal.

- Egy hatgyerekes zsidó család szerteágazó, több generáción átívelő családtörténetéről van szó, ahol az anya – Auguszta tartja egyben a családot tűzön-vízen át. Az egész családtörténet valahogy a nők szemszögéből áll össze. Fájdalmas, ugyanakkor nagyon is általánosítható a hat gyerek sorsa, tablószerűen benne foglaltatik az egész hazai vidéki zsidóság sorstörténete.
- A kiadóban felmerült, hogy legyen benne egy alcímben, hogy egy zsidó család története, de aztán elvetettük. Ez egy magyar család története, hiszen ebben az országban nincsenek vegytiszta családok, és én többre törekedtem, mint pusztán a vidéki zsidóság életének bemutatása. A női vonal fontos lett a könyvben, néhányan már a nők regényének nevezték. Pedig vannak benne erős férfi karakterek, az én olvasatomban párban működtek a szereplők. Mégis, kívülről nézve ez valóban a családanyák regénye, a női személyes történelem dominál. Auguszta, az én dédanyám, egyszer csak uralni kezdte a történetet, betüremkedett a fejezetekbe. Nagyon tudtam, hogy milyen lehetett, pedig nem maradt tőle levél, csak pár fotó, néhány anekdota. Mégis pontosan tudtam, hogy mit gondol, és hogyan beszél. Menet közben az is kiderült, hogy anyagot kell gyűjtenem. A hitelesség kedvérét utána kellett járnom, hogy történt a kivándorlás Amerikába, milyen volt a mezőkövesdi zsidóság élete, hogyan tanítottak a zsidó gimnáziumban stb. Szeretek könyvtárba járni, a forgatókönyvíráshoz is sokat használom. El lehet mélyedni, beleásni magam egy kutatásba. Az interneten is böngésztem egy kelet-európai zsidó életútgyűjteményt, amiből sok töredéket felhasználtam. Az oknyomozás bizonyos részleteit szintén beleszőttem a regény jelenidejű narrációjába, például azt az epizódot, amikor megkerestem az egyetlen Mezőkövesden élő zsidót, egy idős nénit, vagy találkoztam egy nem zsidó asszonnyal, aki gyerekként bejárt a gettóba egy kislány barátnőjéhez, és lehetséges, hogy hatvan éve nem beszélt erről senkinek. Belekerült az a keresztény asszony is a regénybe, aki bújtatta a családtagjaimat, hogy lássuk; a dolgok nem fekete-fehérek. Szerintem fontos, hogy ezeket a dolgokat kibeszéljük, és eszmecsere szülessen róluk. A cím nemcsak a zsidóság elpusztítására, az én családom szétszóródására utal, hanem a témáról való közbeszéd hiányára is. De írás közben nem a teóriákkal foglalkoztam, hanem a szereplőimmel, a történettel, igyekeztem úgy írni, hogy „rabul ejtsem” az olvasót.
Szénási Zsófia

Pataki Éva: Ami elveszett - Családregény
Athenaeum Kiadó, 408 oldal, 3490 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés