Kultúra és reprezentáció
Interjú Erős Ferenccel

Most jelent meg Erős Ferenc legújabb kötete, amelynek egyik nagyobb fejezete az irodalom és pszichoanalízis összefüggéseit tárgyalja. Új kötetéről kérdeztük a szerzőt.

Hogyan kapcsolódik ez a könyv a korábban megjelent írásaihoz?
Ezzel a könyvvel együtt ez már a negyedik könyvem, amely a Jószöveg kiadónál jelent meg. 2000-ben jelent meg Csabai Márta kolléganőmmel közösen írt könyvünk, a Testhatárok és énhatárok. A Kultuszok a pszichoanalízis történetében 2004-ben, a Trauma és történelem pedig 2007-ben látott napvilágot. Mind a négy kötet a pszichoanalízis és a szociálpszichológia határterületi kérdéseivel foglalkozik, és pszichoanalitikus, kulturális vagy történelmi aspektusból világít meg egy-egy elméletet, fontos életművet vagy irodalmi alkotást.

Ennek a mostani kötetnek melyek a fő témái?
A könyvben elsősorban a pszichoanalízis és a kulturális emlékezet viszonyát, kölcsönhatásait vizsgálom. A kötet első része foglalkozik kifejezetten Freud életművével, főként abból az aspektusból, hogy miképpen látta a vallási és más mítoszok szerepét az egyének és az emberiség történetében. A mítoszok a kulturális emlékezet hordozói – ezt vizsgálja Freud a Mózes és az egyistenhit című kései művében, amelynek középpontjában a zsidó vallást megalapító Mózes történeti alakja és a kollektív emlékezetben megőrzött mitikus figurája áll. Freud Mózes-könyve számos feladványt ad a mai történészeknek, pszichológusoknak, valláskutatóknak is, mivel az emlékezettörténeti megközelítés, amelyet Freud javasol a ebben a művében számos módszertani és elméleti nehézséget tartalmaz, ugyanakkor megkerülhetetlen a mai kutató számára is. Ebben a részben térek ki Freud zsidó identitásának specifikus vonásaira is.
A könyv második részében Ferenczi Sándornak, a magyar pszichoanalízis megalapítójának alakjával foglalkozom, bemutatva kortársaihoz, a korai pszichoanalitikus mozgalom más jeles művelőihez, így Ernest Jones angol analitikushoz, Freud későbbi életrajzírójához, és Georg Groddeck német pszichiáterhez, a pszichoszomatikus orvoslás egyik megteremtőjéhez fűződő viszonyát. Ugyanebben a részben foglalkozom Ferenczi bécsi egyetemi tanulmányaival, valamint azzal, hogy hogyan lett a világ első pszichoanalízis-professzora Budapesten 1919-ben.
A könyv harmadik része a kultúra és a reprezentáció általánosabb kérdéseivel foglalkozik. Az első tanulmány címében konkrétan is megjelenik a „határátlépés” kifejezés: „Határátlépések pszichoanalízis és irodalom között." Abból indulok ki, hogy vannak regények, amelyeket halhatatlanná tett a pszichoanalízis és vannak olyan regények is, amelyek a pszichoanalízist tették halhatatlanná.

Mondana rájuk példát?
Wilhelm Jensen német író Gradiva című regényét aligha ismernénk Freudnak a regény álom-motívumairól szóló klasszikus elemzése nélkül. Az egykor Nobel-díjas Carl Spitteler  az Imago című regény svájci szerzője pedig elsősorban annak köszönheti nevének fennmaradását, hogy C. G. Jung tőle kölcsönözte az "imágó" kifejezést, amelyet azután az egyik legbefolyásosabb pszichoanalitikus folyóirat (Imago) címe őrzött meg. Ezeket a műveket a pszichoanalízis tette híressé. De vannak olyanok is, amelyek a pszichoanalízist tették híressé. Italo Svevo olasz író Zeno tudata című regényét a "pszichoanalitikus regény" klasszikusának tekinthetjük, de pszichoanalitikus témájú vagy ihletésű mű többek között Csáth Gáza több írása, D. M. Thomas, angol író regénye, A fehér hotel, Julia Kristeva bolgár származású francia pszichoanalitikus Gyilkosság Bizáncban című műve, vagy egy Franciaországban élő kínai író, Dai Sijie Di komplexus című regénye. A tanulmányban ezekkel a művekkel foglalkozom, abból a szempontból, hogy hogyan jelenik meg bennük maga a pszichoanalízis mint téma, illetve az analitikus vagy az általa kezelt páciens, mint az irodalmi mű témája, hőse vagy egyik szereplője.

Hány év kutatómunkáját öleli fel a kötet?
A kötet az utóbbi három évben megjelent írásaim, illetve konferencia-előadásaim alapján állt össze. Csáth Gézával például egy 2008-as szabadkai Csáth-konferencia kapcsán kezdtem el megint foglalkozni. Némely tanulmány mögött ennél hosszabb, akár öt-tíz éves munka áll.

Hogyan esett a választása a kulturális emlékezet témájára?
Ez a téma már régebb óta foglalkoztat, erről szólt már a Trauma és történelem című könyvem is. Az emlékezet működése és mibenléte napjaink nagyon fontos témája nem csak a pszichológiának, hanem a történelemtudománynak, az irodalomtudománynak és más humán tudományoknak is. Hogyan működik az emlékezet a kollektív alakzatok, társadalmi csoportok szintjén? Hogyan, miért emlékszünk a saját múltunkra, mi az, amit elfelejtünk vagy elfojtunk belőle, hogyan szervezzük és alakítjuk át a saját élettörténetünket, múltunkat. Milyen narratív típusai vannak az önéletrajzi emlékezetnek? Hogyan kapcsolódik össze egyéni és kollektív emlékezet, milyen módon dolgozzuk fel, idézzük fel emlékezetünkben a múlt kríziseit, sérelmeit, elfojtott traumáit? A pszichoanalitikus terápia egyik fontos momentuma, hogy az emlékeket kell újra felidézni –„a múltat be kell vallani”. Ahogy Freud írja valahol: „A hisztériások főként emlékeiktől szenvednek."
Továbbá, az is érdekel, hogy a pszichoanalízis, mint mozgalom hogyan emlékszik a saját múltjára, és hogyan dolgozza fel a saját válságait, traumáit. Az emlékezés és a trauma-feldolgozás alapvetően hozzátartozik a pszichoanalízis történetéhez.
Illényi Mária

Erős Ferenc: Pszichoanalízis és kulturális emlékezet
Jószöveg Műhely Könyvkiadó, 196 oldal, 2590 Ft