Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Interjú Györe Balázzsal

Hová mész, Budapest?
Beszélgetés Györe Balázzsal


Tárcák és fotók együtt: sűrű textúrájú korrajz. Az írások először az Élet és Irodalomban jelentek meg 2000-2005 között.

- Belehallgat beszélgetésekbe utcán, járműveken, „egy mondatot felkínál a város, hogy csináljak vele, amit akarok” – írja, de nem gondolja tovább a mondatokat, csak ábrázolja a változást, mégis klippszerű mozgásban van minden. Most is ilyen szemmel járja a várost?
- Figyelem, ami körülöttem történik, próbálom észrevenni. Most, hogy a Centrál Kávéházba jöttem, aminek szintén hosszú története van, láttam, hogy a sarkon, - régen Felszabadulás tér, most Ferenciek tere – az a fiatalember, aki egy imakönyvből énekel, meg mögötte a gesztenyeárus, ugyanúgy ott vannak, mint öt vagy nyolc éve. De a Kígyó utca sarkán lévő épületet éppen renoválják, szálloda lesz. A Centrál Kávéházat is pár hete alakították át. De ez volt valamikor az Eötvös klub, volt autószalon, volt, mikor üresen állt, most mi benne vagyunk. Emlékszem, hogy sok-sok évvel ezelőtt volt egy forgatás, az Újhold folyóirat tartott itt szerkesztőségi üléseket és Nemes Nagy Ágnes emlékére forgattak egy dokumentumfilmet. Lengyel Balázs engem is megkért, mint az Újhold évkönyv egyik, akkor fiatalabb munkatársát, hogy szerepeljek benne, és akkor besétáltunk ide. Nemes Nagy, Lengyel Balázs, Szabó Magda… ők már nincsenek itt, én meg itt vagyok, ez a hely is átalakult többszörösen, de mégis van valami állandóság a változás ellenére, itt van velünk akár Nemes Nagy Ágnes emléke, a könyvei, vagy akár Mándy Iván, a másik nagy kedvencem. De lehetne említeni Karinthy Frigyest, aki itt ült a sarokban, amikor a fejében először meghallotta a vonat zakatolást… Valami változik és valami nem. Ez jó is, rossz is.

- Hová mész, Budapest? – ez a címe a könyvnek. Miért?
- A szerkesztő, Podmaniczky Szilárd találta ki. Az utolsó tárca utolsó mondata egy kérdés: Hová mész? Találok a földön egy újságpapírt, fölveszem és egy fejezetcím a szemembe ötlik: Hová mész? Mert hogy igazából az ember csak kérdezni tud, hová megy ez a város? Hová tart Budapest? Tudjuk, hogy mi volt a múltja, nagyjából, de hová megy? A kérdésben az is benne van, hogy a benne lakó, benne élő ember mivé alakul. Biztos, hogy fejlődik, de ugyanakkor vissza is fejlődik. Az ember csak kérdezni tud. Nem tud mást az írásaiban sem, csak folyton kérdezni, hová megy a város.

- Hogyan kerültek a képek a könyvbe?
- Csoszó Gabriella fotós iskolájának a tanítványai - Bődey János, Havancsák Éva, Kovács Gábor, Palotás Ágnes, Somogyvári Kata, Valkai Réka, Varró Zsuzsa – megkapták az írásokat, azok ihlették a fotókat. Színes és fekete-fehér képek, sorozatok is készültek. A Közgazdasági Egyetem könyvtárában nemrég kiállítás is volt belőlük a könyvbemutatón.

- Nagyon hangsúlyosan ábrázolja a hajléktalanságot.
- Valószínűleg nálam ez belülről származik. Ha van is lakása, jómódja az embernek, rendben mennek a dolgai, az otthontalanság akkor is korunk egyik fő jellemző tünete. Lelkileg is lehet otthontalan az, - és most magamról beszélek -, aki nem találja a világban a helyét, vagy kiüresedett, „hajléktalannak”, idegennek érzi magát. Éppen ezért éreztem ezeket az embereket jó ismerőseimnek. Szimpatizálok velük, megértéssel, figyelemmel, szeretettel tekintek az utcán élő emberre, mert engem ez a belső lelki otthontalanság kínoz. Persze mondhatnék itt nagy író elődöket, Beckettet akár, akinek ez volt szintén az egyik fő alapérzése. Így függünk össze: akik nem élnek az utcán, azok is lehetnek hajléktalanok, otthontalanok. A legutóbbi verseskötetemnek az volt a címe, hogy Kölcsönlakás. Ugye, a Föld is kölcsönlakás, itt vagyunk pár évtizedig, kinek kevesebb, kinek több adatik, és vissza kell adni, nincs mese.

- „Rejtélyes emberhez rejtélyes betegség illik.” – idézem a mondatot, ami arra utal, hogy az írások megszületése idején lett beteg, aminek következtében megváltozott a külseje. Hogy tudott ezzel megbirkózni?
- Nézze, az előbb idegenségről beszéltem, és megéltem azt, hogy a saját városomban még idegenebb lettem. Azoknak az ismerősöknek, barátoknak is hirtelen idegenné váltam látványra, akiknek korábban nem voltam az. Aránylag rövid idő alatt elvesztettem testem minden szőrzetét. Én egy szakállas, hosszabb hajú valaki voltam. Amikor ez eltűnik, akkor a szembejövő barát nem ismer meg, legfeljebb a hangomról. Megéltem azt, hogy jött szembe egy jó ismerős és elment mellettem. Oda kellett mennem, fel kellett fednem magam, – sokszor elment a kedvem a magyarázkodástól. Ez egy autoimmun betegségnek nevezett valami volt, valóban rejtélyes, a szervezet anyagcserezavara, amikor a falósejtek nem az idegen vagy kártékony sejtet ölik meg, hanem a hasznosat. Az én esetemben a szőrzetemről volt szó. De az egy ártalmatlan dolog, itt vagyok, élek. A városképek írása közben, még írom is, hogy ugyanúgy néz ki, mint én, - mert általában a hajléktalanok szakállasak, hosszú hajúak -, csak a kezemben nincs annyi szatyor, üres üveg… A vége fele már megtörténik a szőrvesztés és valóban átalakulok, lemeztelenedtem. Amúgy írásban is szeretem lecsupaszítani a dolgokat, minél egyszerűbben, kevés jelzővel, őszintén fogalmazok, tehát még ez is „a kezemre játszott”, hogy legyen minél meztelenebb az elbeszélés.

- Elemzői szerint a saját életét teszi költészetének tárgyává. Az amerikaiak közt ebben rokona Henry Miller, Kerouac, Hemingway, a magyarok közül Ottlik, Mándy. Azt mondja egy interjúban, hogy az irodalom nyugvópont az életében. Most mivel foglalkozik?
- Elég régen küzdök egy könyvvel. A munkacíme, de lehet, hogy a végleges címe is az lesz, hogy Barátaim, akik besúgóim is voltak. Szembe kellett nézni ezzel a dologgal. Megpróbálom valahogy megírni, ugyanis mivel valóban a saját életemet igyekszem dokumentálni, bizonyos könyveim már nem érvényesek. Bizonyos barátaimról kiderült, hogy jelentéseket is írtak rólam. Ezt a képet ki kell igazítanom.

Szepesi Dóra

Györe Balázs: Hová mész, Budapest?
Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 134 oldal, 1500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/3. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés