Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Interjú Dobai Péterrel és Máté Máriával

Minden út Rómából indul

A Latin lélegzet című verseskötet szerzői, a verseket jegyző Dobai Péter és a fotókat készítő Máté Mária Itália iránti szenvedélyes szeretetükről, közös bolyongásaik eredetéről meséltek.


– Ahogy az Előszóban azt írják, „két hív Róma-zarándok latin lélegzete” ez a kötet. Hogyan kezdődtek ezek a Róma-zarándoklatok?
D. P.: Még ifjúkorunkban, az egyetemen. Bár Mária gyermekorvos, de az olasz nyelv és irodalom közös szakunk volt a Bölcsészkaron. Az én szüleim Rómában dolgoztak, nyaranta sokszor kimentem hozzájuk. Tengerészként rengeteg helyen jártam, de Rómába minden más helynél mélyebb honvággyal tértem és térek vissza.
M. M.: Én már a gimnáziumban tanultam az olasz nyelvet.. Akkor még nagyon nehéz volt Nyugatra kijutni, nekem szerencsém volt, mert Genovából kaptam egy levelezőpartnert. Egy munkáscsalád volt, ők hívtak meg egy egész hónapra az érettségi után. Toszkán származásúak voltak, gyönyörűen beszélték az olaszt.

– A kötet kettős értelemben is szerelmes vallomásként hat: Itália szeretete mellett hangsúlyosan az egymáshoz való mély vonzódás versei is ezek.
(Egyszerre felelik) Így igaz!
M. M.: 1969-ben voltunk először együtt Rómában és Firenzében, a Római Magyar Akadémián laktunk, és azóta is oda térünk vissza, mindegyre.
D. P.: Sok városa van a világnak, de Rómának sok világa van. Ha valaki az ifjúságában találkozik vele, az kegyelmi adomány. Nagy olasz rendezők filmjei Rómáról mind-mind más arcát mutatják a városnak. Számtalanszor érzem úgy, hogy a Forum Romanum, a Palatinus, a Capitolium mintha csak most épülnének. Nem minden út Rómába vezet, hanem Rómának vannak mágikus, delejes útjai, amik szerteszét vezetnek a világban. Róma mindig „úton van” az emberek szíve felé.
M. M.: Babits verssorát, hogy „Csupa nyom vagy magad is, mit az ősök lépte nyom”, Rómában érzi át igazán az ember.
D. P.: Ha lehet, szeretném itt idézni, amit a kötet előszavában is leírtam:
„Önfeledten, már-már önkívületben tett római sétáimon fogtam fel, hogy bár Róma minden temploma, bazilikája, harangtornya, kupolája, homlokzata, szökőkutas tere, szobros palotaudvara, szűk sikátora és minden, örökre tovatűnt társai után forduló torzója: külön-külön, önmagában is lenyűgözően szép, mégis létezik, egy rejtélyes, ősi Róma-egész, amely a csodálatos, sugárzó részeket összefogja, egybeveszi és egyben-tartja. Ebben az egyesítésben a részletek, a városrészek, mintegy magasabb szépség-egészbe szárnyalnak, az összkép által mélyebb értelmet nyerve, önmagukon túlmutatva, olyan históriai horizontra emelkednek, ahová Berlitz Guides-, Baedeker-tudással, Travel Guides-ismeretekkel, színes képekkel teli útikalauzokkal követni nem lehet és nem is érdemes őket, hanem csak türelmes áhítattal, hogy ne mondjuk: t é r d e n …”


– Mária hogyan, mikor kezdett fotózni?
M.M.: Sokfelé jártam, Amerikában is például, és mivel éreztem, hogy nem biztos, hogy ide visszatérek, rengeteg képet készítettem. Ilyenkor az ember szinte ki akarja „rabolni” az országot, ha másképp nem, a képekkel. Pétertől kaptam ’89-ben egy professzionális fényképezőgépet. Aztán jött Róma, ezekből a képekből idehaza versek születtek, így lettek a versek és fotók kölcsönös inspirációs erőterek egymás számára.
D.P.: Érdekes, hogy én a verseket soha nem Rómában írtam, legfeljebb vázlatszerűen. A kidolgozásuk itthon történt, azok után, hogy Mária képei elő lettek híva és felnagyítva. A fényképnek külön, szubjektív ideje van, ami akkor kezdődik, amikor a fotós ránéz a tárgyára. És elkezd az is múlni, mint az objektív idő. Így adódhat, hogy a kötetben szerves együtthatás van fotók és versek között. Annak ellenére, hogy egy könyv született, ám ez az egy mégis kettő: van, amikor kép és szöveg külön hajol, szuverén úton járnak. De van, amikor egymást gazdagítva, mintegy szimultán hatnak. Sokszor volt, hogy a helyszínen szemlélve egy több ezeréves arcot, nem éreztem semmi inspirációt, de a fényképet szemlélve utóbb már igen. S a fotón ismerőssé vált a soha nem látott arc.

– Közös utómunkálatok eredménye tehát a kötet?
D. P.: Nagyon sok Itáliával kapcsolatos versem jelent meg kötetekben, ezeket Mária gyűjtötte össze, és lassan kialakult a művek rendje. Szinte magától adódott, hogy hová kerüljenek az időközben született fotográfiák, a testvéri versek mellé.

– A Pompeji 1969 augusztusában című vers alcíme a kötetben: „A fényképezés az őrület egy csendes megnyilvánulása”. Mit jelent ez az őrület?
D. P.: Számomra az őrület egyik neme az, hogy minek örökítsek meg bármit is, amikor minden úgyis örök.

– A latin nyelv és ezen keresztül a latin kultúra már egész fiatalon szerves része lett mindkettőjük életének.

D. P.: A latin egész Magyarország kultúráját átitatta, és nem csak Janus Pannonius által. Sorolhatnék jóval későbbieket, Adyt, Babitsot, Kosztolányit, Áprilyt, Jékelyt. De ha egyetemesen szemléljük a művészeteket, a legnagyobbak mind szinte száguldottak Itáliába: Goethe, Liszt, Schopenhauer, Ibsen, Joyce, Shelley, Keats, a festő Turner, Gogol, Dosztojevszkij, a magyar Római Iskola festői… Vég nélkül sorolhatnám.

– Pasolini neve újra felbukkan a versekben. Ő egyfajta közös nevező a munkásságukban, Mária lefordította a Teorema forgatókönyvét.
D. P.: A filmet Bíró Yvette vetítette le nekünk annak idején, amikor Aczél György még nem engedélyezte a megvételét. De behozták, hogy az érintett hatalmasságok referáljanak, hogy lehet-e vetíteni. Yvette felkérésére írtam a Teorémáról és Pasolini géniuszáról egy átfogó esszét, középpontjában a Teorema című filmmel, melynek forgatókönyvét Mária fordította magyarra.

– Keveset hallani mostanában Dobai Péterről, a költőről, régen jelent meg verseskötete.
D. P.: Pedig megjelentek, csak a terjesztés mostoha körülményei miatt kevesekhez jutott el. Az Emlékek jövőidőben , a Ma könnyebb, holnap messzebb, a „Barth hadapród, becsületszavamra, visszatér a nyár!” a közelmúltban jelentek meg, minden, a személyemet sújtó, diszkrimináció ellenére.

– Egy világjáró és vérbeli hajós ember hogyhogy hűséges Budapest IX. kerületéhez?

D. P.: Szeretem Budapestet. Az Eötvös Reáltanodában érettségiztem, olyan tanáraim voltak, amilyenek ma már nincsenek a mai tanintézményekben. Egy-egy rövid időszak kivételével mindig is a Ferencvárosban laktam. Egy novelláskötetem része a hét kedves terem leírása, amiből öt a Ferencvárosban van. És hát a Duna… Úgy szoktam mondani, hogy Budapest legszebb épülete a Duna.
Laik Eszter 

Latin lélegzet
Dobai Péter versei és Máté Mária fotói
Kráter Kiadó, 211 oldal, 3500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/3. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés