Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Interjú Asperján Györggyel

A versek ideje lejárt?
Asperján György költészetről és világról



„Nem az a probléma, hogy ezek baljós költemények, hanem az, hogy maga a világ egyre baljósabb.” Asperján György költővel most megjelent Kiáltás a mindenségben című verseskötetéről és a világról beszélgettem.

Megdöbbentett a fülszövegben olvasható gondolata: napjainkra „a versek ideje lejárt, lírai költőnek lenni szégyen…” A világgal van a baj?


A művésznek, írónak, költőnek nagyon nehéz megmutatni önmaga lelkét, amikor annyi más gond és probléma nyomasztja az emberiséget. Szinte félő, hogy embertársai irritáló megnyilvánulásnak vesznek minden egyes költeményt.

A költőt, mint „vészcsengőt” említi. Ön szerint ma is feladata a lírikusnak figyelmeztetni a társadalmat?

Költője válogatja. A lírának semmiképpen nem feladata, hogy a politika és az emberek közé állva ágáljon. Ha valami feladata mégis van, csak annyi, hogy megmutassa önmagát. Így a saját személyiségén átszűrve írhat arról, amit lát, azaz ami a társadalomban zajlik. A művésznek hasonlítania kell arra a világra, amely körbeöleli. Ha a többi emberben a költő nem ismeri fel, mint egy tükörben, a saját arcát, és azok sem látják meg a költőében a magukét, akkor mindketten vesztesek. A költőnek, amikor verset ír, olyan felelősséggel kell gondolkodnia, mint egy Boeing repülő tervezőjének: a gépnek nemcsak szépnek kell lennie, hanem biztonsággal föl és le is kell tudnia szállni. Ha a vers nem ilyen, akkor inkább csak játék, mintsem komoly művészet.

A kötet fő témájául a világ mai problémái szolgálnak. Vagy talán nem is annyira maiak ezek a gondok? Inkább általános emberiek?

Az ember a világmindenség része, és mint ilyen, hordozza magában az univerzumot. Sajnos manapság az emberek többsége úgy él, mintha azt gondolná, hogy az élete majd örökké tart, tehát bármilyen felelőtlenséget elkövethet, mert bőven marad ideje korrigálni. De ez nem így van. Tudatosítania kéne magában mindenkinek, hogy miként születtünk, úgy el is megyünk innét, és egyáltalán nem mindegy a jövő generációja számára, hogy míg létezünk, mit és hogyan cselekszünk.

Mondhatjuk, hogy ezek a versek víziók az emberiség jövőjéről?

Az én verseim nem baljósak, hanem realisták, a földi civilizáció ugyanis ténylegesen veszélyezteti önmagát. Azt szerettem volna, hogy ezek a versek a valóság arányait magukon viselő víziók legyenek sorsunkról, a jövőnkről. Elfogadom Stephen Hawking, angol fizikusnak a véleményét: az emberiség még soha nem volt olyan közel önmaga elpusztításához, mint a XXI. században. A bolygó az evolúció fáradhatatlanságának köszönhetően talán teremt majd helyünkre egy új, intelligens létezőt, aki persze nem lesz több, vagy másabb, mint mi voltunk, mert ugyanúgy az evolúció termékeként alakul ki, miként mi magunk is. Tehát semmi sem fog változni, mert ők is a kényszerűség hatására cselekszenek majd.

Borúlátó világszemlélete és több verse emlékeztet Berzsenyi gondolatvilágára. Eszmei rokonságot érez vele?

Szeretem a klasszikus költőket. Sok mai problémát felismerhetünk műveikben, mert a világ igen, mi emberek viszont alig változtunk. Itt van friss példaként Líbia. Gátlástalanul gyilkol mindenki mindenkit, és mindegyik fél jogosnak érzi a maga sértettségét, hatalmi vágyát s így felhatalmazottságát a gyilkolásra.

Maradt még múzsa ebben a megbomlott világban?

Az a bizonyos múzsa valójában nem a külső világban van, hanem a költő lelkében születik meg, alakul ki és ott él, ha él, így és ebben az értemben nekem van múzsám. Azt mondhatnám: a saját személyiségem.

„… a vers, az irodalom, bármily fontos emberi lom…” – írja a fölszövegben, hivatkozás nélkül felidézve József Attila egyik verssorát. Úgy gondolja: tényleg nem kell már az embereknek az irodalom?

Az emberek sokkal többre becsülik napjainkban azt, amit magukra ölthetnek, ami praktikus dolog. Így, ennek következtében folyamatosan elveszítik önmagukkal a lényegi kapcsolatot. Az emberiség eddigi története során az igazi lelki tükör az irodalom, a művészet volt, s most éppen ez az, ami kitöredezni látszik az életéből.

Akkor talán még inkább szükség volna erre a lelki tükörre…

A világ züllik, egyre nagyobb szerepet kap az erőszak. Ha az emberek nagy többsége nem tudja elviselni, hogy tükrök veszik körbe, akkor szétzúzza azokat. Ez a szomorú igazság. Szóval hiába akarna vagy tudna a vers segíteni, ha éppen a segítségre szoruló űzi el magától.

A jobbító szándékot szalasztja el, aki irodalom és művészet nélkül él?

Nem gondolom, hogy az emberiség önszántából javulni akarna, erre mindig a körülmények kényszerítik rá. Nem hiszem, hogy az emberekhez közelebb lehet juttatni a verset. A költészet a többség számára idejét múlt megnyilvánulási forma. Ahogy visszagondolok a beszélgetés elején mondottakra, kicsi módosítom az álláspontomat: talán mégiscsak akad feladata a költőnek: öntudatának megformálása, hogy esetleg így embertársaiban is felébressze az öntudat igényét.

Gondol-e arra, hogy derűsebb tartalmú költeményeket is írjon?

Aki reális képet alkot az emberiség mai állapotáról, az kénytelen a baljós előjelekről is írni, hiszen ez a tényleges helyzet. De ettől még nem pesszimista, inkább derűlátó, mert a bajokat számba véve reménykedik, hogy megőrződik, tovább él az emberi faj. A remény segíthet rajtunk, hogy jobbak legyünk. És ebből a küldetésből talán részt kaphatnak a versek is.

KO


Asperján György: Kiáltás a mindenségben
Attisz Kiadó, 160 oldal, 2690 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés