Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Interjú Podmaniczky Szilárddal

Gyerekszáj, prózában
Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal



„…. hogy odafigyeljünk a gyerekekre, akik számomra mindaddig angyali lények, amíg meg nem jelenik bennük a gonosz felnőttség tükörképe. „

Nagyon sokféle hangvételű könyvet írt már, megszólalt már női kontra férfi nézőpontból is, amikor egyazon történet kétféle értelmezésben szólalt meg. Most miért választotta a gyermeki látásmódot?
Az előző könyvemben, a Döglött kutyával őrzött területben férfi és női monológok olvashatók, amelyek között szerepelt egy kisfiú és egy kislány monológja. Ezt a szálat folytattam ebben a könyvben, másfelől pedig nyelvileg rendkívül izgalmas volt egy gyerekszájon, a gyermek nézőpontján keresztül „elbeszélni” a felnőtt világot. Olyasmi ez, mint a svéd gyerekversek, csak prózában.

Kevés a derűs hangvételű történet a könyvben, miért van ez?
Az egész könyv alapja az emlékeimben élő gyerektragédiák voltak. Ha egy kisgyerek haláláról szólnak a hírek, mélységes szomorúság tölt el. Megrendülök, és közben tehetetlennek érzem magam. Hogyan lehetséges ez? Hogy történhetett meg? És nincs válasz. Nincs segítség. És ha mást nem tehetek, legalább megszólaltatni tudjam ezeket a gyerekhangokat. Rajtuk már nem lehet segíteni, de a valóságos történetükben lévő dráma van olyan megrendítő, hogy odafigyeljünk a gyerekekre, akik számomra mindaddig angyali lények, amíg meg nem jelenik bennük a gonosz felnőttség tükörképe.

Beszélgetett szülőkkel, esetleg gyerekekkel az írás során? Hogyan állt össze az a sokféle „életút”?
Nem beszélgettem senkivel. Figyeltem, olvastam, és gondolkodtam. A fülszövegben is írtam, nem volt bennem pedagógia szándék, nem akartam felnőtt nevelésbe fogni. A történetek súlyát és drámáját évtizedek óta cipeltem magamban. A megírásuk eddig soha nem érzett kínokat okozott azzal, hogy már nem élő, mégis valóságos személyek „bőrébe bújva” kellett megszólalnom. Merthogy az író azonosul a szereplőjével, belőle beszél. Nem egy történet végén éreztem, hogy most fog megszakadni a szívem, itt és most fogok belepusztulni. Minden egyes történetet egyetlen nekiülésben, valós időben írtam. Amikor elkészültem egy „elbeszéléssel”, jó ideig mély szomorúság telepedett rám, aztán valamiféle megtisztulásban feloldódott, hogy istenem, Tomika, Hédike, látjátok, egy rövid időre sikerült életre keltenem a hangotokat.

Gyerekkorából emlékszik hasonlóan megrázó történetre?
Igen, de konkrétumokat nem akarok mondani. A tragédiák természete, hogy kiszámíthatatlanok. Jönnek és elsöpörnek. Mi pedig csak nézünk, és azt kérdezzük, hogy miért. A valóság sokmillió tényező összjátéka, a kiszámíthatatlanságuk okán véletlennek nevezünk. Minden egyes mozdulatunkban benne rejlik a tragédia lehetősége, az a kérdés, kibomlik-e. A kibomlási esély szintjén a gyerekek védtelenebbek, ők ránk vannak bízva.

Van az elbeszélések között saját „élmény”?
Nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, amikor hajszálon múlott az életem. Én megúsztam a „véletlennek” köszönhetően, de más nem. És ezek a megúszások a mai napig tartanak. Figyelek, látom az esélyeket kibomlani. Talán ezt hívják egészséges veszélyérzetnek. Ugyanakkor nem tudok mindig ellenállni, hogy ne menjek bele veszélyes helyzetekbe. Adrenalin és tapasztalat.

Az Ön gyermekei hogyan reagáltak a könyvre?
30 és 26 évesek. Azt mondták, kemény. Ez nagyon kemény. Amikor folyóiratban, újságban közöltek a részleteket, mindig volt visszhang. Egy este chaten bejelentkezett Fligeauf Bence, hogy felkavarta az írás. Előtte soha nem beszéltünk.

Milyenek az olvasói visszajelzések?
Azt látom, hogy mindenkiben megmozdítja az érzelmeket, mert viszonyulni akar a témához. Olyan érzelmi szálak rezdülnek meg, amelyeken a hozzá kapcsolódó tragédiát anno nem varrták el, nem izzadták ki magukból. És nem feltétlenül azért, mert nem akarták, hanem azért, mert a halállal foglalkozni nem egyszerű. Van egyfajta hagyományunk, de abban több a rémület és az önsajnálat, mintsem az elfogadó technika.

Milyen hatásnak, olvasói, szülői, társadalmi reakciónak örülne a legjobban?
Amikor 2005 őszén hazajöttem Svájcból egy féléves ösztöndíjról, ápoltam magamban egy gondolatot. Azt, hogy jó lenne már az iskolában megtanítani azt, amit odakint láttam az emberi kapcsolatokban. Ez pedig a segítségnyújtás. A segítségnyújtásban benne van minden, ami az emberben jó. A figyelme, a szeretete, az önzetlensége. Azért mondjuk így, hogy a jóra törekedni kell, mert a bennünk élő emberfeletti gonoszság adott. Ha a könyvem segít a gyerekeknek felnőni, hogy ne traumák sorozata legyen az életük alapja, akkor az egy jó reakció lesz.

Iskolákban tervez felolvasást, beszélgetést?
Nem tudom, még nem kértek. De tény és való, van a történetekben olyan dramatikai lehetőség, amely az iskoláskorú gyerekeket megszólíthatja. Főként azért, mert gyerekek beszélnek benne. Ez az ő nyelvük. Nem egy bácsi akar okosakat mondani. Ugyanakkor a hatásuk számomra felmérhetetlen. Az első könyvbemutatóra szándékosan nem kritikust, hanem egy onkopszichológust, Szy Katalint hívtam beszélgetőtársnak.

Saját grafikák díszítik a könyvet?
Nem én rajzoltam őket. Egy rajzoló gyerekközösség vezetőjét kérte föl egy barátom, Galambos Ádám, hogy vállalnák-e az anonim rajzolást a történetek motívumai alapján. Vállalták, és hálás vagyok érte. Azért ez mégis csak egy mű, amelynek egységesnek kell lennie. Nem is annyira a rajzokra volt szükségem, inkább a gyerekrajzban megjelenő, összetéveszthetetlen gyermekiségre, a látásmódra, a kéz bizonytalan, mégis világábrázoló mozdulataira.

Saját kiadásban jelent meg a kötet, hogyan tartja fent magát a kiadó, milyen bevételeket tud szerezni a működéséhez?
Mondjuk inkább úgy, hogy a saját kiadóm adta ki az én könyvemet is, ami nem azonos a szerzői magánkiadással. A könyvkiadásból a bennem élő író is sokat tapasztal, mert belelát a könyvpiac működésébe. Nem írhatok olyan könyvet, amit nem tudok eladni. Megtalálni az egyensúlyt az írói habitus és a könyv pénzügyi konstrukciója között, megmozgatja a kiadói érzelmeket és az írói racionalitást. És ez mindkét részről valóságos tétekkel működik.
Illényi Mária

Podmaniczky Szilárd: Kisgyerekek emlékiratai
Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 2400 Ft


Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés