A csend hangjai
Beszélgetés Gergely Ágnes legszemélyesebb könyvéről
azóta is a lábnyomodban baktatok
A mottóul választott sorok Gergely Ágnes, Jonathan Swift éjszakái című új kötetének lényegét sűrítik magukba. Arra vállalkozik a költő a négy ciklusra osztott versekben, hogy „a rövid boldogság és a hosszas szorongás cserepeiből” összerakja a múltat. Mindegyik rész egy férfihoz kötődik; a ciklusnyitó és -záró költemények gondolatilag körbeölelik a közbensőket.
A szerkezet ötlete született meg előbb, s ahhoz válogatta a verseket, vagy maguk a költemények adták ki a szerkezetet?
– Ez az utóbbi. Nem hiszem, hogy a mesterkéltség veszélye nélkül bele lehetne kényszeríteni valamilyen kalodába a verseket. Egyetlen feltételem volt: mindenképpen arról akartam írni, hogy milyen kegyetlenségek között megy végbe az életnek az a szakasza, amelyben én vagyok most. Az öregedést írtam így körül.
S miért lett címadó vers a Jonathan Swift éjszakái?
– Swift súlyos betegségben halt meg, s amikor a legnagyobb gyöngédségre és gondoskodásra lett volna szüksége, akkor az ápolója, ha úgy hozta kedve, megverte. Az angol irodalom egyik legnagyobb gondolkodója volt Swift. S amikor egy ilyen szellemiségű ember ott fekszik tehetetlenül, ott hányódik az élet végső mezsgyéjén, akkor megütik, többször is. Ez olyan hihetetlen. De aztán szétnézek magam körül, s látom, hogy a világ rendkívül gyöngédtelen lett. Nem tudnak mit kezdeni az emberek a technika behálózta világgal. Rendelkezésünkre áll e-mail, sms, üzenetrögzítő és a szerencsétlen mobiltelefon. Az autóbuszokon, várótermekben, üzletekben mindenki mobilozik, még a piacon is, míg a kofánál vásárol. Az a kép, amit a magyarok magukról szeretnek festeni, az a vitézi és méltóságteljes emberi portré egyszerűen sehol sincs. Ebből az országból locsogó ország lett. Mindenki fölösleges dolgokat beszél. Egy ország, amelyik nem tud csöndben maradni, az nem tudja, mi a gyöngédség, mi a tapintat és mi a szeretet. Nincs módja megtanulni. Ez volt az érzelmi háttere a könyvnek. Azért írtam meg, hogy kibírjam ezt a kegyetlen korszakot, amelyben élek. Ráadásul nemzedékem öregedése nemcsak a nyugdíjaztatásunkkal esett egybe, hanem a rendszerváltozással, ezen belül a kormányok váltakozásával, tehát egy csomó újdonsággal, amelyhez hozzá kell edződni, s mihelyt megszokja az ember, máris jön egy másik kormány, egy másik gép, más emberek. Nagyon nehéz, s akkor hozzá a biológiai háttér.
Képzeletbeli utazás ez a kötet, nemcsak fiktív térben és időben, hanem az érzelmek síkján is.
– Minden emlékezés utazás. És ez a könyv emlékezés arra a négy férfira, aki fontos volt nekem, vagy így, vagy úgy, az életemben. Le akartam tenni egy-egy virágcsokrot, vagy a sírjukra, vagy a lábukhoz. Azt akartam, hogy legyen ott minden, ami az ő világukat jellemezte: az ízlésük, az elképzeléseik, még a tévedéseik is. Ez a legszemélyesebb könyvem.
A négy férfi habitusa szerint válogatta csokorba a verseket?
– Mondok példát. A Nyugat centenáriumára című vers azért került az első ciklusba, mert a Nyugat költőiért együtt rajongtunk az első szerelmemmel az egyetemen, sőt a középiskolában is. A második ciklusbeliek: versek a vándorlásról. Az az ember hontalan volt, a tengerek vándora. Ebben szerepel Az állomáson című vers; úgy váltunk el egymástól, hogy egy vasútállomáson odajött hozzánk az ő névleges hazájának egyik besúgója, nem titkolta, hogy figyel bennünket. Rettenetes jelenet volt, szabályosan elszakított bennünket egymástól. A harmadik ciklusba biblikus versek kerültek, A prédikátor álma, A testek útja. Ez a férfi gyönyörűen zongorázott és templomban is orgonált, bibliás ember volt ő is. A negyedik ciklusban van a legtöbb fikció, a barátom még él, és nem akarom megsebezni. Ide került A Liffey-parton című vers, mert mindig vágytunk Írországba, szerettünk volna együtt utazni Velencébe, Toldóba, de aztán ez nem sikerült. Ebben a ciklusban van a Fúga című vers, amelyet édesanyámról írtam. Ezzel a férfival ők ketten nagyon szerették egymást. S mind a négy barátom kapott valamit a szörnyű swifti sorsból, mindegyiküket megütötték valahogyan. Elég sok tragédia zsúfolódik össze a kötetben, mégis remélem, hogy nem deprimáló a könyv.
A régi emlékekbe beleötvöződik az a tudás is, amelyet az azóta eltelt idők során szereztünk. De igenis ott van e versekben a szépség. Hogy aztán közben vagy utána megjelenik a sötétség, arról nem a költő tehet.
– Ez a könyv nem csupán emlékidézés; jövendölés is akarna lenni. Azt sejtem, sejtetem, hogy nem lesz könnyebb az életünk. Az, hogy mindennapjainkat gazdasági mozgások határozzák meg, sokkal inkább az előtérbe nyomakodóan, mint a közelmúltban, előrevetíti, hogy mi vár ránk. Szerintem a következő nemzedéknek nem lesz könnyű megépíteni az emlékeit, amelyeket majd úgy felidézhet, ahogyan én most tettem. Még az ipari forradalomnak is volt bizonyos romantikája, de ennek a mostaninak nincsen. Azt hiszem, soha nem megy ki a divatból a romantika, aki azt hiszi, hogy meg tud nélküle lenni, rosszul öregszik.
Lehet jól öregedni?
– Aki nem engedte magát tönkreverni, annak a lelke rugalmas marad. Aki megőriz valamit a fiatalkora ideáljaiból és úgy tekint vissza, hogy ne rögződjön bele a múltba, az könnyebben öregszik. Én is csupán viszonyítási pontnak próbálom tekinteni a régvoltat. A befelé figyelésre nemcsak az írónak van szüksége: az olvasónak is. Így fedezi fel újra az ember az elfelejtett csönd áhítatát.
Mátraházi Zsuzsa
Gergely Ágnes: Jonathan Swift éjszakái – Versek négy arckép alá
Argumentum Kiadó, 60 oldal, 2100 Ft