„Kötelezővé tenném a naplóírást” – Kukorelly Endre

Kukorelly Endrét nem kell bemutatni. Ismert és elismert költő, író, kritikus, kreatív írást tanít – és egy éve az LMP országgyűlési képviselője. Ám azt nem mindenki tudja róla: folyamatosan naplót vezet. Erről kérdeztük.

–Mióta ír naplót?
– Sorkatonaság alatt kezdtem, nem voltam még húsz. Kétségbeesésből, időmúlatásból. Határidőnaplóba, füzetbe írtam, 1992-ben vettem egy komputert, azóta oda. Terjedelmes anyag, annyi, mint ide az a fenyőfa. Többfajta napló van, ki a lelkét írja bele, ki az örökkévalóságnak írja, mint Thomas Mann. Az enyém kevésbé lelki, írók inkább műveikben mozgósítják a lelküket. Nagyjából rögzítem, mi minden történt velem – és abban bízom, hogy amikor később visszaolvasom, a szöveg „környezete” is visszajön. Az is, amit nem írtam le. Mint valami film, egyszerre csak megelevenedik, mozogni kezd az egész, mindaz, amire nem is emlékeztem, amit már elfelejteni véltem, amiről úgy gondoltam, hogy egészen máskor volt. Nem célzom az örökkévalóságot, remélem, halálom előtt tíz perccel szólnak majd, hogy legyen időm megsemmisíteni.
– Nem akarja megjelentetni?
– Így nem. Teli van olyasmivel, ami nem tartozik másra. Volt már bajom vele így is, a nők szeretnek kutakodni, elképesztő botrányok származtak belőle. Nyilván nem vagyok elég ügyes, jobban el kellett volna rejtenem vagy rejtjeleznem – csakhogy abból indulok ki, hogy én nem olvasnék bele másokéba.’92 óta tanítok kreatív írást, ott is és máshol is mindig elmondom, hogy én mindenki számára kötelezővé tenném a naplóírást. Az írás tükör. Királyi útja annak, hogy az ember megismerheti önmagát – legalábbis valamiféle képet alkothat a mentális szerkezetéről. Persze akkor, ha rendesen írsz, belülről, innen, kifelé, nem szépírsz, nem fogalmazol, nem akarsz eredetibb és okosabb lenni írásaidban, mint amilyen vagy. Az őszinte, autentikus beszéd mindenkit – szó szerint – lenyűgöz. Erre várunk, ezt vágyjuk, mert ebből kapjuk a legkevesebbet. A napló erős fényképfelvétel az ember lelki konstrukciójáról. Ez versre, prózára is vonatkozik, de a napló még brutálisabb, mivel nem publikálásra szánod, így az önmutogatás, magadkelletés, a szebbik arc mutatása nem ront bele a dologba.
– Milyen gyakran írja a naplót?
– Minden napról írok valamit. Nem minden nap. Van, hogy négy-öt nap kimarad, elsodornak az események, akkor később próbálom rekonstruálni. A tükörfunkció mellett a napló egészen hátborzongatóan mutatja azt is, hogyan működik az emberi elme. Olyan dolgok is elraktározódnak, amit nélküle soha nem tudnék mozgósítani. Előveszek egy harminc évvel ezelőtti följegyzést, kinyitom, és nem mondom, hogy teljes mértékben fel tudom azt a napot idézni, de rengeteg minden előjön. A napló olyan file-okat nyit ki az agyban, amiket semmi más. Az álom sem, Az eltűnt idő nyomában Madeleine-keksze sem. Mert itt rögzítve van az idő: az idő, az összes jelentésével. A dolgok és a kontextus. Azt mondjuk, nem jut eszembe, pedig eszemben van, csak nem jön ki belőle! Napló nélkül már soha. Még a három héttel ezelőtt történtek sem, gyakran a tegnapi nap sem. De így, hogy lokalizálva van, el van helyezve az agyba, a napló odavezet egyetlen pillanat alatt, és ez hátborzongató.
– A naplójának bizonyos részeit felhasználja a könyveiben. A legutolsóban, a Reggel az egyik istennőben például álomnapló olvasható.
– 33 álom szerepel benne. Volt egy periódus, amikor leírtam az álmaimat. Régi ügyek – de ha elolvasom, konkrétan látom magam előtt ezeket az álmokat. Egy-két írásomban használom a naplóm, ha felkérnek például arra, hogy írjak a rendszerváltás évéről, valamilyen évfordulóról, olyankor előveszem annak az évnek a naplóját. Kincsesbánya, bárhol kinyitom, oldalakat tudok írni belőle, róla, miatta. Hogy az effektív szépírói szövegekbe mi kerül be, az véletlenszerű. Tervezem, hogy beírom a kézírásos naplóim, és kommentálom is – de hát ez sziszifuszi munka. Elég érdekes volna pedig, de kéne hozzá egy internetes portál, amely vállalja, és fizet is érte.
– Akkor mégiscsak publikálná a naplóját?
– Jelenlegi formájában nem, így igazából mások számára érthetetlen, használhatatlan. Kommentárokkal viszont – azt hiszem, az brutális hatású lehetne.
– Azért egy írói napló jobban ki van szolgáltatva az utódok kényének-kedvének, mint egy magánemberé. Ha egy író meghal, és kiderül, hogy írt naplót, automatikusan elkezdik kiadásra előkészíteni, függetlenül az író eredeti szándékától.
– A helyzet az, hogy ha megvan, ki kell adni. Bárki író bármi érdekes szövegét. Nem szeretném, ha engedélyem nélkül megjelenne a naplóm, borzasztó volna, de leírtam és nem töröltem ki, nem égettem, úgy kell nekem. Ha most hirtelen meghalok, és kiadják, akkor az van. Ha félsz, ne írj. Nem kell leírni, vagy nem kell meghalni. Vagy valami így együtt.

Jolsvai Júlia

Kukorelly Endre: Reggel az egyik istennő.
Három 100 darab
Kalligram Kiadó, 256 oldal, 2800 Ft