Új Márai-napló a Könyvhétre
Mészáros Tiborral, a Márai-naplók anyagának kutatójával és feldolgozójával a Teljes Napló új, 1957-58-as kötete megjelenése kapcsán beszélgetünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
– Mondhatjuk azt, hogy a Napló-sorozat következő kötete már igazi újdonság lesz az olvasóknak?
– Valójában a Teljes Napló újdonságnak számít, hiszen ahogy a cím is mutatja, ezekben a szövegekben már nincs kihagyás, cenzúrázás. Az 1957-58-as Napló újdonságértéke az ’56-os események reflexiójában, visszhangjában van, amely egyfelől érthető, másfelől meglepő. Érthető, mert az író reménye, hogy egy győztes forradalom esetén esélye nyílna a hazajövetelre, ekkor foszlott szerte. Meglepő, mert a naplók alapján megállapítható, hogy Márai bizonyos kiemelkedő, fontos eseményekről többnyire hallgat. A mai napig nehezen értelmezhető például, miért nem kapott nagyobb teret Sztálin halála, melyet szinte meg sem említ. A hangja rezignált, megszólal a szolidaritás az itthon maradtakkal és még lelkiismeret-furdalás is, hogy talán ők tették jól. Miközben hangsúlyozza: számára nem maradt más lehetőség, mint hogy a hazájától távol éljen.
– Nem lehet, hogy a hiányzó reflexiók megszülettek, csal eltűntek? Ön néhány éve előadást tartott a Márai-naplók titka címmel. Előkerülhetnek-e még újabb titkok?
– Nem gondolom, hogy találnánk még ilyen hiányzó részeket. Számozott, gépelt oldalak között feltűnik, ha egy oldal hiányzik. Az elhallgatás Márainál inkább úgy jelenik meg, mintha meg sem történt volna egy esemény, nem venne róla tudomást. Ez nála mindig annak a jele, hogy valami fontos, kiemelkedő eseményről van szó. Aztán valamilyen formában, egy későbbi bejegyzésben, visszautalás-szerűen mégiscsak megemlíti. Például a kisfia halála napján, akit még 1939-ben idehaza veszített el, nincs bejegyzés, de később visszautal rá többször.
Hogy titkok kiderülnek-e még, nem tudom, mert én is a kiadás szinkronitásában haladok a feldolgozással, de mindig felbukkan valami meglepő vagy váratlan. Például ’56 végén a pápánál személyes kihallgatáson szóvá teszi az 56-os forradalmat. Magyarországhoz viszonya ekkor még közel sem az a szikár, kemény, távolságtartó, elutasító, mint ami később jellemzi. De Márainál e stílus is csupán módszer arra, hogy a számára nehéz, fájdalmas eseményeket távolságtartással tudja szemlélni.
– Hozott-e meghatározó változást, törést a naplókban az ’56-os év?
– Inkább egyfajta hangnemváltás jellemző, ami összefügg például azzal, hogy ’57-ben lesz amerikai állampolgár. A témák tekintetében jelentkezik egy olyan vonás, ami már ezeknek az emigrációs éveknek a termése. Annak a felismerése, hogy az emigrációs években már nem lehet az az író, aki idehaza volt, elkezd drámai műveket írni, az akkori kor médiájának megfelelő rádió- és tévéjátékokat. Alkalmazkodik a körülményekhez, ami szükségszerű váltást hoz magával. Nevelt fiával, János, angolra fordítják a darabokat, hátha adódik lehetőség a bemutatásukra. Az más kérdés, hogy ezek a művek, melyek jó része olvasható a Jób… és a könyve c. kötetben, nem a legsikerültebb alkotások. Ha valami nem az erőssége, akkor a pergő párbeszéd, jó dramaturgia.
- Tudjuk-e, a hazaiak közül kikkel tartotta Márai a kapcsolatot?
– Az informálódáshoz több csatornája volt. ’67-ig a Szabad Európa Rádiónak rendszeres jegyzetírója volt, a rádió több hazai újságoz fizetett elő számára, ezeket szemlézte – nyomait a Naplóban megtaláljuk. Az édesanyjától vagy száz levél fennmaradt, ezekben elsősorban a családdal kapcsolatos hírek bukkannak fel. 1955-ben valaki Nyugat-Németországból írt Márainak, hogy ne írjon többet haza, ne küldjön csomagot se, mert rájöttek, ki lapul az álnév mögött, s az otthoniaknak ebből baja származott. Németh Antallal való levelezése a Színház című folyóiratban meg is jelent, de ebben az itthoni életről kevés szó esik. Sokszor írja a Naplóban, hogy most érkezett valaki otthonról, és meséli, hogy…
– Márai külföldi sikere töretlen. Milyen helyet foglalnak el ebben a naplók?
– Legutóbb április 11-én nyílt Barcelonában egy Márai-kiállítás. Ott is felvetődött a kérdés, hogy melyik Márait is szeretik. Változatlanul az ismert regények a legnépszerűbbek, de időközben spanyolra is fordítottak már vagy tizenkét kötetet. Immár minden nyelvre kezdik azokat a műveket is fordítani, amelyek az életmű az értékesebb, maradandóbb részét képezik. Az utolsó naplót például külföldön úgy interpretálják, hogy a legjobb Márai-napló. Lengyelországban például kiadtak egy 600 oldalas válogatás az eddig megjelent naplókból. A német példa pedig szinte hajmeresztő: két-három éve megjelent a teljes napló első két kötete – egészen meglepő, hogy ilyen gigantikus vállalkozásba fogtak. Ezzel párhuzamosan a kritikák is visszafogottabbak lettek atekintetben, hogy az értékesebb Márai-műveket megismerő olvasók kezdik strukturáltabban látni az írót. A Szindbád hazamegy című regénye, amire én azt mondtam, hogy a stílusa miatt képtelenség más nyelven visszaadni, vagy agyon kell jegyzetelni, hogy érthető legyen nem-magyar olvasóknak is, Lengyelországban megjelent és nagy sikere volt. Egyébként Lengyelországban jelent meg a legtöbb, 16 Márai-kötet. Ebben már elbeszélések is vannak.
– A Helikon Kiadó nemrég online felmérést készített a Márai-olvasók között. Hasznos lehet-e ez egy kutató számára?
– Minden felmérésben ott a torzítás veszélye. Hiába gondosan megválogatott, hogy kiket kérdeznek meg, sosem lehet teljesen objektív. Nem mernék megesküdni arra, hogy ha egy népszámlálás szint felmérést készítenének Máraiból – ami persze nevetségesen hangzik –, ugyanerre az eredményre jutnának. A kérdőívre reagálók ugyanis alapvetően kötődnek Máraihoz. De vannak használható elemi, például a tendenciát érdemes megfigyelni: mire reagálnak pozitívan, mit utasítanak el az olvasók.
Laik Eszter
Márai Sándor: A teljes napló 1957-1958
Helikon Kiadó, 248 oldal, 4990 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával