„Az magyar nípnek, ki ezt olvassa” – Kőszeghy Péter
A Magyar Művelődéstörténeti Lexikon a magyar könyvkiadás egyik legjelentősebb vállalkozása, jelenleg a 11. kötetnél tart. A lexikonkészítés miértjéről és mikéntjéről Kőszeghy Pétert, a főszerkesztőt kérdeztük.
– A Lexikonon mintegy két évtizede kezdtünk el dolgozni. Az előmunkálatok 7–8 évig tartottak, miközben a sanyarú anyagi helyzet miatt a hagyományos lexikon-szerzői struktúra – több tagú főszerkesztő-bizottság, tudományágakként szerkesztőbizottságok stb. – helyett egy szervezőtitkár, egy szerkesztő és egy főszerkesztő igyekezett a munkálatokat szervezni, a többszáz szerző munkáját koordinálni. Ennek számos hátránya volt, de kétségtelenül volt előnye is: meddő viták, pseudo-koncepciók helyett dolgoztunk. Sokat.
– Milyen elvek alapján készül?
– Egy régi vágyálmam próbáltam megvalósítani, amelyet Klaniczay Tibor felfogása inspirált, aki egykor az MTA Irodalomtudományi Intézetében az igazgatóm és mesterem volt. Tibor a tudományos diszciplínák határait rendkívül rugalmasan fogta fel, s ezzel a szemlélettel engem már fiatalon megfertőzött. Úgy gondolkozott, hogy a középkor vagy a kora újkor bármely tárgya, eszméje vagy akár irodalma nem vizsgálható a kontextus, a művészettörténeti, a zenetörténeti, a mentalitástörténeti, a filozófiai, a teológiai stb. ismeretek nélkül. Az irodalomban például a retorikai, szövegimmanens vizsgálatok rendkívül fontosak, de – ez az én véleményem is – sohasem elégségesek. Célom volt továbbá – s ez sem független Klaniczay elképzeléseitől – egy régi magyar értelmiségi adattár létrehozása.
A lexikon előszavában felelevenítem a régiség fogalmát, amelyet főleg a XIX. századi irodalomtörténészek használtak. E terminus látszólag elmossa a különbséget a különböző korszakok és stíluskategóriák (középkor, reneszánsz, barokk) között, de csak látszólag. A régiségen belül ugyanis mindenfajta korszakolás jogos, de vitathatatlannak tartom, hogy az államalapítástól nagyjából a 18. század végéig terjedő időszak alapvetően más, mint az utána következő, a modernitás kora. Alapvetően más, valamint az előtte és után lévő korokhoz képest alapvetően egységes.
A cél az volt, hogy ennek a magyar régiségnek a kultúráját összefoglaljuk. Joggal kérdezheti: világos, hogy mi a régiség, de vajon világos-e, hogy mi a magyar? Nagyon őszintén válaszolva: erre a lexikon egésze ad feleletet, esetenként szükségszerűen nem egyértelmű feleletet, lényegében a kérdést megkerülve. Iskolás válaszok persze könnyedén lettek volna adhatók.
Eredetileg hat vaskos kötetben gondolkoztam. Ám a számos kép – amelyeket rendkívül fontosnak gondolok – és a választott formátum felülírta az elképzelést: most tartunk a 11. kötetnél, s remélem, még idén meg fog jelenni a 12. Jövőre napvilágot lát az utolsó, a 13. kötet. Tervezünk még egy 13+1. pótkötetet, amelyben a konkordanciák, a mutatók lesznek, továbbá errata, s a valamiért kimaradt cikkek. Ha mindez megvalósult, kezdődik egy másik munka: a rendelkezésünkre álló tartalomból internetes adatbázis készítése, annak állandó karbantartása, fejlesztése.
– Az interneten is fent van a lexikon egy része.
– Vagy 8–10 éve készült ez az adatbázis, amely mindössze mutatvány. A könyv-formátumban megjelenő szócikkeknek körülbelül 20%-át tartalmazza, és képek sincsenek benne. Semmi más célt nem szolgált, mint hogy ha valakit ez a téma érdekel, akkor szimatot kapjon, bele tudjon tekinteni a lexikonba. Mára már elavult, olyan Java-scripteket igényel, amelyeket a legtöbb modern böngésző szeret letiltani. Nem fejlesztjük, a cél a fentebb említett teljes, karbantartott adatbázis majdani létrehozása, korszerű, nagy teljesítményű adatbázismotorral.
– Sikerült megvalósítani azt, amit a kezdet kezdetén elképzelt?
– Nyilván csak részben. De egyáltalán nem vagyok elégedetlen. Ma, itt és most, több mint 400 összehangolandó, soha tisztességesen megfizetni nem tudott, lényegében elhivatottságból dolgozó szerzővel, a szerkesztő és főszerkesztő nagyon véges tudásával ezt lehetett létrehozni. Mindenképpen köszönettel tartozom a szerzőknek és főként a kötetek szerkesztőjének, Tamás Zsuzsának kitartó, áldozatos munkájáért.
Nos, nem egészen olyan a gyermek, mint amilyennek reméltem, de azért szerethető. S kiváló felnőtt lehet belőle (ha ez a mostani, 1.0-ás változat továbbfejlesztődik, mondjuk 4.0-ás szintre); végül is a legtöbb értelmes ifjú kiheveri a szüleit.
– Érte-e támadás a lexikont?
– Persze, de – remélem, nem vagyok nagyképű, ha ezt mondom – ezek lényegtelen kis döfkölődések. Többen felrótták például a formátumot, mondván, hogy a lexikonok nem ilyenek szoktak lenni, nincs hely a margón a jegyzetelésre stb. Igazuk van. De hát én pontosan olyan valamit szerettem volna csinálni, ami sok szempontból felrúgja a hagyományos lexikonok szerkezetét; valami olyasmit, ami folyamatosan is olvasható, s nem csak egy-egy adatért ütik fel, a rövidítések nem mennek az olvashatóság rovására, kisesszészerű portrék idézik meg a régiség értelmiségét, egy-egy helységet. Ezzel kapcsolatosan hadd mondjam el két élményemet. Az egyik: a villamosan utazva ült velem szemben egy ifjú hölgy, aki a második kötetet úgy olvasta, mint egy regényt, egyik lapot a másik után. A másik: egy vidéki múzeumigazgató éjjeliszekrényén láttam az egyik kötetet. „He-he – mondám neki –, altató helyett?” Rámnézett, komoly arccal, s azt mondta: „Minden este elolvasok 50–60 oldalt. Élvezem.” Ezek szerint legalább két ember már van ebben az országban, aki ráérzett: ez a lexikon nem úgy lexikon.
– Kinek szánja a lexikont? Mit gondol, létezik ma Magyarországon úgynevezett művelt nagyközönség?
– Nehéz kihagyni Szerb Antal bonmot-ját, mely szerint a művelt nagyközönség a műveletlen tömegek eufemisztikus elnevezése. Azt hiszem, korunkra ez minden jópofáskodás nélkül egyre igazabb megállapítás. A lexikont használják az egyetemi oktatásban, a szemináriumi dolgozatok szakirodalma is – jó esetben – a lexikon bibliográfiáit követi, számos nagy könyvtárban, levéltárban van ott a kézikönyvek között. A „felsőoktatási segédkönyv”, „kutatási segédlet” jelleg tehát világos, s ez kirajzolja a felhasználók körét. De ön nem azt kérdezte, hogy kik használják a lexikont, hanem azt, hogy kinek szánjuk. Nos, a bonmot ellenére, hadd adjak egy Sylvester Jánostól lopott, akkor is, ma is idealista és hazafias választ: „a magyar nípnek, ki ezt olvassa”.
Jolsvai Júlia
Magyar művelődéstörténeti lexikon
Középkor és kora újkor, XI.
Balassi Kiadó, 496 oldal, 6900 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával