2017. szeptember 11. Ma van a huszadik évfordulója annak, hogy a Könyvhét első száma megjelent. Ünneplés nélkül telt el ez a nap is, legföljebb némi „őskori” emlékeket felidézve, azt mondhatnánk, hogy munkával ünnepeltük ezt a kerek születésnapot (mint ahogyan a nem kerekeket is). Semmi nem változott: készülünk következő számunkra, ezen ügyködtünk ma is. Annyi változást jósolhatok meg, hogy archívumunk kincseinek feltárását előreláthatólag  az év végéig folytatjuk, de a bevezető mondat mostantól már úgy szól majd, hogy „a Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből.”  
A huszadik évfordulót a mi életünkben jelentős pillanatnak gondolom – az első években nem csupán mások gondolták azt, hogy nem fogunk kitartani évtizedeken keresztül, de magunk sem voltunk mindig meggyőződve arról, hogy leszünk mi még húszévesek is – és lám, lettünk. A Könyvhét húsz éves történetét összefoglaló írás elejéből idézem fel itt a gondolatot: egy újság húsz éve a magyar sajtó történetében röpke pillanat, de hosszú idő egy ember életében.

Munkatársaink, akik velünk kezdték, lányokból többgyermekes anyák, életerős férfiemberekből életerős nyugdíjasok lettek, akik egyszer-egyszer pici gyermeküket elhozták a szerkesztőségbe, mostanában már ama gyermekek diplomaszerzéséről, házasságkötéséről számolnak be.
Volt munkatársaink közül többen már az égi szerkesztőségben ülik körül az asztalt, rájuk is emlékezünk.

Huszadik évfordulónk napján köszönöm minden külső és belső, volt és jelenlegi munkatársunknak, hogy munkájukkal hozzájárultak a Könyvhét húsz évéhez.
Köszönöm.
Kiss József

[A Könyvhét 20 éves történetét összefoglaló beszámoló idekattintva olvasható el]