Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

A Könyvhét 2020/2. száma

2020.09.03.

A Könyvhét szeptember 9-e után megtalálható budapesti és vidéki könyvesboltokban, a Líra Könyv Zrt., a Libri és a Bookangel bolthálózatokhoz tartozó boltokban. A teljes lista itt olvasható.

E számunk idekattintva pdf formátumban ingyenesen letölthető

A tartalomból

4 A nyelv szüli meg a gondolatot
Megjelent Zalán Tibor Papírvárosának negyedik része
(Szénási Zsófia)
25 éve indult útjára Zalán Tibor lassúdad regénye, a Papírváros. Az öt kötetesre tervezett sorozat negyedik kötete néhány hete jelent meg a Kortárs Könyvkiadónál. A Kádár-korszak nyomasztó légkörét megéneklő regénysorozat hősei „az átkosban” nem tudják kiteljesíteni életüket és tehetségüket, az önpusztításba vezető alkoholfüggőség és a végsőkig fokozott testiség, mint pótszer jól szimbolizálja a kor emberének életérzését.

7 Az ész a fontos, nem a hajlam!
Beszélgetés Lackfi Jánossal
(Jolsvai Júlia)
Nemrég jelent meg Lackfi János legújabb könyve, a Száll a kakukk a fészre. A kötet, ahogy már a címe is jelzi, felfogható parafrázisok gyűjteményének. Ezek a sziporkák nagyon sokszor anakronisztikusak, profánok és tabudöntögetőek, épp ez az egyik forrása az üdeségüknek.

8 „Senkinek nem jár ebben az életben megváltás”
Beszélgetés Háy Jánossal
(Illényi Mária)
Háy János új regénye elmúlt harminc évünkről szól hozzánk. „A cégvezető a te életed könyve. Rólad szól és a barátaidról, meg a rokonaidról, az osztálytársaidról, a gyerekeidről és a szüleidről. A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve.” – írja a könyv ismertetője. Cégvezető mindenki, aki elolvassa.

11 „Az irodalom az emlékezet meghosszabbítása…”
Beszélgetés Sumonyi Zoltánnal
(Kurcz Orsi)
Sumonyi Zoltán anekdota gyűjteménye nem egy átlagos irodalmi visszapillantás, sokkal több annál. Történetei által híres íróink és költőink kertjében, íróasztalánál, baráti találkozóin időzhetünk árnyékként, bele-bele lesve a huszadik század nagyjainak mindennapi életébe.

13 Jeges viszonyok
Espen Ytreberg: Amundsen
(Laik Eszter)
Norvégiában járunk, a 20. század hajnalán. Az egész világ a felfedezések lázában ég, voltaképpen már csak a sarkok maradtak feltáratlanul. A britek és a norvégok élen járnak a nagy tétekkel játszott kalandozásban. Shackleton Scott kapitány expedíciójában, majd önállóan megközelíti a Déli-sarkot, Fridtjof Nansen még korábban a sodródó jég hátán vág neki hajójával az Északi-sarknak.

14 Környezetvédelem és művelődéstörténet gyerekeknek
(szénási)
A 21. század elején már nemcsak tudósok és lelkes nagykorú aktivisták kampányolnak a klímavédelem érdekében, hanem a fiatalabb korosztályok is. Greta Thunberg fellépése óta nem számít szokatlannak, hogy tizenévesek hallatják hangjukat és aktívan közreműködnek a Föld megmentésében.

15 70 éve a gyerekek szolgálatában a Móra Kiadó
(szénási)
A Móra Kiadó a 70. születésnapját ülte júliusban, az ünnepi évadot azonban szinte teljesen háttérbe szorította a világjárvány. Több ünnepi kiadvánnyal is készültek a jeles alkalomra, melyek már kézbe vehetők. Az Amikor a kukák világgá mentek című prózai kötet a jövőbe tekint, és úgynevezett „zöldmeséket” tartalmaz (erről már korábban írtunk), lírai kiadványuk pedig Diridongó címmel látott napvilágot.

17 Aki az Oszlop hívását elfogadta
Beszélgetés Bartos Feliciánnal
(Csokonai Attila)
Járt műszaki főiskolára, de első diplomáját a miskolci egyetemen filozófia-pedagógia szakon szerezte. Felsőfokú informatikai főiskolán szerezte a másodikat. Ma informatikusként dolgozik. Szeret főzni és virágokkal bíbelődni. Első regénye, az Andris és a fehér démon, amelyet a Móra Könyvkiadó jelentetett meg, rutinos írónak mutatja – talán mert régóta „hobbyja” a mesélés.

18 Az ősök szelleme közbeavatkozik
Beszélgetés Vámos Miklóssal tényekről és képzeletről
(Mátraházi Zsuzsa)
Az angol-francia identitású Linda – miután magyar származású, de külföldön született férje meghal – Budapestre érkezik. A nő nyelvi tévedése adja a regény címét. De hogy kerül a történetbe Wallenberg és Carl Lutz?




20 A szeretet dicsérete
C. S. Lewis: A szeretet négy arca
(Laik Eszter)
C. S. Lewis azon szerencsés írók, gondolkodók közé tartozik, akiket újra felfedezett a huszadik század, és haláluk után világhírnévre tettek szert. Az ír származású Lewisnak a Narnia krónikái hozta meg a modernkori „felfutást” a fantasy nagy térhódítása idején, a kilencvenes évek végén, jóllehet a mű az ötvenes évek elején született.

20 A népi frazeológia enciklopédiája
Balázsi József Attila – Kiss Gábor: Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája
(K. S. A.)
Minden nyelvben vannak olyan kifejezések, frazémák, állandósult (vagy állandó) szókapcsolatok, amelyek több szóból állnak, amelyeket mindig ugyanolyan formában és ugyanazzal a jelentéssel használunk, és amelyek kifejezésként mást jelentenek, mint a bennük előforduló szavak jelentésének az összege.

22 A sors Janus-arca
Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca - Egy cívis vallomásai
(Laik Eszter)
Jánoska, Jánosa – így szólították odahaza az írót, meséli a lapokon, más beceneveken gyerekkorában csak kevesek. A névrokon isten, Janus kettős arcú ábrázolása idővel a kétszínűség szimbóluma lett. Mintha e hatalmas műre is két arcával tekintene egyszerre a kezdet és a vég istene…

23 Mintha korunk kedvezne az önjelölt diktátoroknak!
Beszélgetés Kerékgyártó Istvánnal
(Vermes Nikolett)
„Letehetetlen!” – ezzel a felkiáltással keresem az írót, aki legújabb regényéről kezd mesélni. A Szeretett Gazdám, avagy Egy vezér ifjúkora különleges esszenciával bír, számos morális kérdést feszeget, miközben egyszerre vonzóan és visszataszítóan mutatja be, hogyan válik egy perifériára sodródott fiúból befolyásos vezető.

24 „Nem faggatni a sorsot: bárgyúság”
Beszélgetés Sári Lászlóval
(Illényi Mária)
Sári László kutatási területe a buddhista filozófia és a tibeti irodalom, elsősorban a tibeti vers. Írásaiban a nyugati és a keleti gondolkodás határait, a különböző logikai rendszerek jellemzőit vizsgálja.
Magyarul az ő munkáiból ismerhette meg az olvasóközönség Cangjang Gjaco, a 6. dalai láma (1683–1706) költészetét és a tibeti népköltészetet.

27 „Látja a csillagokat és istentelenül szomjas”
Interjú Tamás Menyhérttel
(Szepesi Dóra)
Tamás Menyhért többszöri szóratása óta emlékezik és emlékeztet. Van, amire emlékezzen és emlékeztessen. Emlékezik és eszméltet, „hogy a megszenvedett idő merüljön feledésbe, továbbélői eligazodjanak sorsukban, magyarázatot leljenek viseltes állapotukra, minden változásra összerezzent félelmeikre, szorongásaikra.
Korunk arculatvesztésére.
A tébolyára készült világra.”

 

29 Hazáról és a zsákutcákról
Kőrössi P. József emlékező kötettel jelentkezik
(Varsányi Gyula)
„Alulnézetből”, személyes történetekből érzékelhetjük a második világháború utáni, mindinkább eldurvuló romániai diktatúra hétköznapjait, emberi sorsait Kőrössi P. József Zsákutca két irányból – Köszönjük neked, Kondukátor! című új könyvében.

 

 

 

 

30 Harmincéves a Fekete Sas Könyvkiadó
Beszélgetés Fazakas István alapító-kiadóvezetővel
(Néráth Mónika)
„Idén 30 éves a Fekete Sas Könyvkiadó. Kevesen büszkélkedhetnek ilyen hosszú múlttal. Amikor 1990-ben megalapította, a Magvető szerkesztője volt. Hobbi kiadónak szánta, vagy máshol szerette volna folytatni pályafutását?”

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés