ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Kiemelt

Benedek Szabolcs: Történelem műanyag szatyorban – Az Élet és Irodalom 2018/42. számából

2018.10.18.

Az Élet és Irodalom 42. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Benedek Szabolcs
Történelem műanyag szatyorban címmel írt esszét egy 1956-os újsággyűjteményről.

„A gyűjtemény első darabja 1953. március 6-ai keltezésű, a Szabad Nép egyetlen lapból álló, üres hátoldallal megjelent különkiadása, amely a Szovjetunió Kommunista Pártjának patetikus és terjedelmes közleményén keresztül tudatja a magyar dolgozókkal, hogy J. V. Sztálin meghalt. Az újság innentől fogva egészen a temetésről tudósító március 10-i számmal bezárólag gyászkerettel jelenik meg, és azt is csak ezen az utolsó napon engedi meg magának, hogy legutolsó hasábjain két olyan rövid cikk is helyet kapjon, amelyek nem közvetlenül a gyásszal foglalkoznak (az egyik a koreai néphadsereg főparancsnokságának közleménye, a másik pedig hír arról, hogy Budapestre érkezett a szovjet röplabda-válogatott). Addig viszont még a nőnapi köszöntő is Sztálinról szól, nem beszélve a megrendült közlemények és a vállalati munkafelajánlások mellett minden lapszámban fölbukkanó versekről vagy tárcákról.
Sok egyébhez hasonlóan nem tudom azt se, hogy ismeretlen ismerősöm a jövőből valamit megsejtvén ekkor látott-e neki majdani gyűjteménye összeállításának, avagy később, válogatás nyomán formálódott ilyenné a kompozíció, mindenesetre az időben következő darab, a Tartós békéért, népi demokráciáért! elnevezésű újság 1956. február 19-ei száma teljes terjedelmében hozza Hruscsovnak az SzKP XX. kongresszusán elhangzott, a sztálini bűnöket leplezni kívánó beszédét. A furcsa című hetilapot Bukarestben adta ki a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája: lehetséges, hogy ismeretlen ismerősöm párttag volt, ezért érezte megőrzendőnek és jutott hozzá e lap több számához is?”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Bazsányi Sándor
Halál, Illyés, szeretet című recenziója Márai Sándor A teljes napló. 1982–89 című kötetéről szól.

„Még akkor is, ha Márai a súlyos beteg Kosztolányihoz hasonló „lenézéssel” és „émelygő gyomorral” vélekedik jó néhány írótársáról (azok merőben „más mondanivalójáról” és viselkedésmódjáról), leginkább és legsűrűbben az anyaországi pártállam reprezentatív hatalmasságáról, Illyés Gyuláról, aki ugyan szintén foglalkozott a „meghalással” a Kháron ladikjában, ámde a rosszkedvűen éles nyelvű emigráns író sosem ebben vagy valami ehhez hasonló összefüggésben emlegeti az általa többnyire „kommunista költőnek” nevezett kollégáját – és nem is csupán az utolsó évek naplóiban, de A teljes napló tizennyolc egységből álló sorozatának megelőző köteteiben is. És mintha Illyésen, az Illyésre összpontosító, erősen (ámde érthetően és joggal) elfogult látókör szűrőjén át volna számára érzékelhető minden, illetve maradna takarásban sok minden, ami a kései Kádár-korszak irodalmiságában történik ezekben az években. És innen nézve bizony az emlékiratíró Vas Istvánból is csak annyi látszik, hogy „polgári származású kommunista íróként” szerkesztője volt a hatvanéves Rákosi Mátyást köszöntő irodalmi antológiának (amit például az itthoni körülményeket érthetően másként érzékelő Réz Pál, némi cinizmussal, valamiféle pragmatikus okosságként értékel: aki ravaszságból szerkeszti a Rákosi-kötetet, annak nem kell hazug verset írni bele). És bármennyire is égett a kíváncsiságtól néhány éve a korábbi évtizedek naplóit olvasó Szilasi László, hogy vajon „mit szól majd Ottlikhoz, Mészölyhöz. Kertészhez, Nádashoz, Esterházyhoz” Márai a hetvenes–nyolcvanas évek bejegyzéseiben (Élet és Irodalom, 2015/31., július 31.) – ilyen tárgyú gondolatokat nem találunk az utolsó kötetekben. Meg kell hát elégednünk a Nyugat nagyjait követő írónemzedékek tagjait (néhány ritka kivétellel) illető „végtelen lenézéssel”, valamint a régebbiek (Bornemisza, Berzsenyi, Vörösmarty, Arany, Krúdy…) iránti tartós, az életformaszerű éjszakai olvasásokkal újra és újra megerősített csodálattal.”

AZ ÉS KÖNYVE OKTÓBERBEN

Bihari Péter
Erdély sorsfordító évtizedei címmel Romsics Ignác Erdély elvesztése 1918–1947 című könyvét elemzi.

„A mű leghangsúlyosabb – mintegy 220 oldalas – része természetesen az 1918 ősze és 1920 tavasza közötti időszak, az „impériumváltás stációi”, amelynek során a magyar politika minimális és folyamatosan szűkülő mozgástérrel rendelkezett. A Székelyföldről származó Ugron Gábor már 1918. november 11-i magánlevelében azt írta: „összeomlik minden”, és „Ebből már nem lehet kimászni, szegény Károlyi hiába erőlködik”. Elkerülhetetlenül előkerül a hadsereg bomlásának és újjászervezésének kérdése, Linder Béla hadügyminiszter szerepe (a bomlást „nem Linder rendelete idézte elő, de kétségkívül az is elősegítette” – írja Romsics) és a Károlyi-kormány felelőssége vagy felelőtlensége. Nem mellékes dologról van szó, mert az ismét hivatalossá szervesülő jobboldali mantra ebben jelöli meg Nagy-Magyarország „elvesztésének” legfőbb okát; ezért (is) kellett a „honáruló”, de legalábbis naiv és gyöngekezű egykori miniszterelnök szobrát eltávolítani a Parlament mellől. S éppen ezen a(z egyetlen) ponton nem tudok teljesen egyetérteni a szerzővel, amikor leszögezi: „A román hadsereg előrenyomulása és a román nemzeti tanácsok és gárdák helyi hatalmi törekvései egyre nyilvánvalóbbá tették a magyar kormány legnagyobb hibáját: elmulasztották [így!] egy ütőképes nemzeti hadsereg gyors felállítását”. Ez elég világos és egyértelmű állásfoglalás, amelyet viszont éppen az általa idézett források egyszerűen nem támasztanak alá.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Kustos Júlia és Röhrig Géza versei kaptak helyet. Ez utóbbiak itt, ebben a számban hét részből álló portrésorozatot képeznek, hét, köztünk, körülöttünk lévő hajléktalan emberről, hét pillanatnyi rajz hét reménytelen sorsról. Az egyáltalán nem szokványos verseskönyv hivatalosan megjelent már, két hónapon át azonban csak a Fedél Nélkül árusító rendszerében kerül forgalomba, a könyvet megvásárolók ezzel is segíteni tudnak a bajba jutottakon, azokon az embereken, akiket az e héten életbe léptetett új szabályozások még lehetetlenebb helyzetbe hoznak. Mutatványként Röhrig Géza ciklusából idézzük az egyik darabot:

csumi


oly kevés kell nekem
és mégis reménytelen

annyi hogy őrangyalom néha idenézzen
s szájon egy légzést adhasson ha kérem

oly kevés kell nekem
és mégis reménytelen

annyi hogy a ruhám rajtam varrd meg kérlek
nem tudom levenni testemmé vált végleg

oly kevés kell nekem
és mégis reménytelen

annyi hogy tudjam kellek a kenyérnek
sírna zokogna ha nem én enném meg

oly kevés kell nekem
és mégis reménytelen

PRÓZA

Bozsik Péter, Kürti László
és Miklya Anna prózája mellett Radnóti Sándor tárcája szerepel a héten.

Részlet Bozsik Péter Kubanap című írásából:
„(havanna, 2016. 02. 06., szombat) enyhén másnaposan ébredek. lassan cihelődünk, nincs meleg víz, a detoxikáló zuhany ezért jót tesz. fölpezsdülök. míg mila zuhanyozott, azon morfondíroztam, hogyan írta volna meg pedro druszám a tegnapi kalandunkat. amikor valaki ellopta a fényképezőgépünket: „sípolásra ébredtem. egy vonat érkezett a vágányra. éberen figyeltem. sétáltam egyet a parkban. nem voltak rendőrök. és a parasztok áramlani kezdtek kifelé a kapukon. mindenki föl volt pakolva és meg volt zavarodva. senki nem jöhet havannába élelem nélkül. rizsa, bab, gumósok, sertéshús, gyümölcsök. ez könnyen megy, máskor is csináltam már. beférkőztem a parasztok közé. hogy kiválasszam áldozatomat. rögvest meg is találtam. láttam, hogy fáradt a középkorú férfi. majdnem húsz óra az út santiágótól havannáig. egy negyedosztályú vonaton, kemény ülésekkel. követtem a kocsmáig, ahová az áruját tolta, ügyesen, hat egymásra pakolt kartondobozt, házilag elkészített taligáján. betért egy rumra. követtem. rumot rendeltem magam is. de a kocsmában megláttam két turistát, akik már kissé becsiccsentettek. láttam a mobiltelefonjukat, meg a leghátsó zsebben megpillantottam az automata nikont, az könnyebb lesz, mint a kartondobozok, és többet kapok érte a feketepiacon. egy mulatt pasival beszélgettek, aki azt mondta, tanulja az angolt.”

TÁRLAT

Sinkó István
kritikája Lossonczy Tamás, Szabados Árpád és David Stuart Sutherland kiállításáról szól, mely a Rugógyár Galériában október 30-ig látható.
„Oldott, vidám perceket szerez nézőinek, a galéria látogatóinak Iványi-Bitter Brigitta  galériavezető az Innen és Túl című csoportos kiállítással. Három művész, két magyar és egy angol festő munkáit hozta egy nevezőre. Megtalálta bennük a közös érdeklődés, a közös szín és formavilág és a közös derűs életszemlélet azon pontjait, melyek egységes egésszé tették e tárlaton kiállított anyagukat. Egyben sikeresen mutatta fel a nem geometrikus absztrakt –Szabadosnál és Lossonczynál inkább az organikus kifejezést használnám – derűs, vidám, oldott szemléletét. Olyan stílusjegyekkel felruházott anyagot lát a néző, mely elsősorban a húszas-negyvenes évek nyugat-európai formakereséseiben eredeztethetőek. A szerves és szervetlen világ elemei a világos-sötét tört és lokálszínek együttesen merész használata, a vonal és folt kapcsolatrendszere, a szabad és geometrikus elemek egy képen belüli váltakozása mikró- és makró kozmikus világokat mutat fel.”

TÁNC

Fuchs Lívia
a Magyar Állami Népi Együttes Határtalan táncfőváros című táncfesztiváljáról írt.

„Két évig tartó rekonstrukció után megnyílt hát a Hagyományok Háza, a népművészeti tradíciók továbbadásának központja. S miután a Budai Vigadó egyben a Magyar Állami Népi Együttes otthona is, az együttes négynapos mini táncfesztivállal ünnepelte meg saját színháza megfiatalodását. A Határtalan táncfőváros cím azonban – akárcsak az azonos című tavalyi rendezvény – nem a belső határok nélküli európai néptánc hagyomány sokféleségét kínálta, hanem a Kárpát-medence együtteseinek műsoraira szorítkozott: a házigazda MÁNE mellett kizárólag romániai magyar néptáncegyüttesek vonultak fel, míg a Kárpát-medence tágasságát néhány amatőr csoport képviselte.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba
Esterházy villamosa címmel a Litera Rádió Előhívás című sorozatáról írt.

„Ha egyszer majd újra lesz közszolgálati rádió, abban helye volna az olyan elemző beszélgetéseknek, mint a Litera Rádió Előhívása. Tudom, leírtam már, de nem lehet elégszer ismételni, annyira kikopott a nagyobb nyilvánosságból az efféle szakmai diskurzus. Ráadásul ez olyan beszélgetés, mely közönségbarát. Sőt, a hozzáértő irodalmárok úgy beszélnek, hogy mindig érezni, a dolog személyesen is fontos nekik. Öröm hallgatni.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés