Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

Elhalasztják a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált – Heti KÖNYVHÉT

2020.03.12.

KÖNYVHÉT – könyves újság neten és papíron

Bartos Erika kapta 2018-ban a Janikovszky Éva-díjat – Beszélgetés a szerzővel
A kortárs magyar gyerekirodalom egyik legismertebb alkotója 2018. november 19-én vehette át a Janikovszky Éváról elnevezett elismerést a Hatszín Teátrumban. Bartos Erika többek között a munkásságában búvópatakként felbukkanó épített környezet fontosságáról, a Brúnó Budapesten sorozatról és Janikovszky Évához fűződő viszonyáról beszélt Dávid Ádámnak, a fotót Kosik Richárd készítette. Könyvhét, 2018/4. szám

Lélekelemzés egy különös gyilkosság tükrében – Frank Tallis Gyilkos illúziók című regényéről
Hogyan lehetséges az, hogy egy halálos lövést okozó golyó eltűnik, és a szoba, amelyben a gyilkosság történt, belülről van bezárva? A Gyilkos illúziók című regényben ez a megoldhatatlannak tűnő rejtvény adja a kiindulópontot. A történet végéhez közeledve az lehet az érzésünk, hogy ezek a rejtélyek talán örökre homályban maradnak, miközben betekintést nyerünk az emberi természet különös mozgatórugóiba. Vincze Ágnes recenziója. Könyvhét online

Almási Miklós: Ami bennünk van
Almási Miklós új könyvében ismét hihetetlenül izgalmas „boncolásra” hívja az olvasót. Azon túl, hogy a bennünk lakó titkok kibontása szinte tálcán kínálja ezt a metaforát, a kötet bemutatóján Szilágyi Ákos is rögtön a Molière korában népszerű úgynevezett anatómiai teátrumokat idézte meg (ha más nem, a híres Rembrandt-festményről ez a műfaj mindenkinek ismerős lehet), amely teátrumok „előadásai” óriási népszerűségnek örvendtek. Laik Eszter recenziója. Könyvhét, 2019/1. szám

Elhalasztják a Könyvfesztivált és a MITEM-et
Későbbi időpontra halasztják a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált és a 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), a Bach Mindenkinek Fesztivál pedig elmarad.

Végső búcsút vettek Csukás Istvántól
Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt Csukás István írótól, a nemzet művészétől szombaton a budapesti Farkasréti temetőben.

Április 16-ig várják a műveket a Janikovszky Éva Meseíró Pályázatra
Április 16-ig várják a 7 és 16 év közötti diákok műveit a Janikovszky Éva Meseíró Pályázatra magyarországi és határon túli településekről - közölte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) pénteken az MTI-vel.

Pilinszky János versének megzenésítésével debütál a Szirtes Edina Mókus új zenekara
Közönség előtt rögzítette Szirtes Edina és zenekara, a Szirtes Folk Band legújabb dalát. A csapat a népzene, a beatbox és a popzene szerves összeolvadásából alkot egyedi, etno-fúziós zenei világot. A különleges megközelítés Pilinszky János Tilos csillagon című versének megzenésítésével debütál.

„A név a variációk hanganyagában” - Kovács András Ferenc – Az Élet és Irodalom 2020/11. számából
„A név a variációk hanganyagában” - Kovács András Ferenccel beszélget Károlyi Csaba. – Tillmann J. A. írt esszét Szabványos szépség, általános arc címmel – Csuhai István Definiáld azt, hogy krio című recenziója Don DeLillo Nulla K. című regényéről szól. – A szám versrovatában Hevesi Judit, Krusovszky Dénes és Zalán Tibor versei olvashatók. – Benedek Szabolcs, Nomád Földi László és Szepesi Kornél prózája. Tárcatár: Grecsó Krisztián. – Torma Tamás az ötvenéves óbudai Faluházról – Herczog Noémi a Mohácsi testvérek és Kovács Márton Johannájáról – Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az Írók Boltja 2020. márciusi programjai
Frideczky Katalin: Újratervezés – Trió – Szkárosi Endre: Égzsák - Szkár Channel - Régi és új hangköltemények – Grecsó Krisztián: Magamról többet című verseskötetének dedikációja   – Bartók Imre: A testrablók éjszakája – A győri Műhely folyóirat 2020/1-es számának bemutatója – Kabdebó Lóránt: Öntörvényűen - Kortárs magyar költők rögeszmerendjei – és sok más program az Írók Boltjában

Az archívum kincseiből:
Képekből képzelt rémmese – Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Életképek kávé- és fahéjillattal fűszerezve – Matkovich Ilona új kötetéről
A szavak nélküli nyelv – Jean-Luc Outers beszélt regényeiről
A létezés szépségének kérdései – Beszélgetés Sári Lászlóval
„Szeretek emlékezni” – beszélgetés Palya Beával

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés