Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

Nem hagyta nyugton az 1956-os történet – Heti KÖNYVHÉT

2019.10.10.

KÖNYVHÉT – könyves újság neten és papíron

Nagyapa emléke vagyok – Beszélgetés Halmai Róberttel
Nagyapa az ismeretlen ismerős, aki sosem volt ott, ahol lennie kellett volna. Csupán néhány bizonytalan eredetű anekdota és doboznyi használati tárgy maradt utána. Lehetett ő bárki, híres étteremtulajdonos, háborús hős vagy lepkegyűjtő világutazó. A Nagyapám című prózai műben valóság és elképzelés rakódik egymásra. De vajon kiről íródnak ezek a történetek és ki írja azokat? - erről és még sok másról beszélgetett az elsőkönyves Halmai Róberttel Jeges-Varga Ferenc. Könyvhét online [Halmai Róberttel a Margó Fesztiválon, a Várkert Bazár Kazamata színpadán Veiszer Alinda beszélget 2019. október 13-án, 13.30 órakor.]

Egy semmirekellő vallomásai – Beszélgetés Novics Jánossal
Egy tizenhat éves gimnazista fiú iskolát, barátokat, családot hátrahagyva lelép az országból és nyugatra szökik. Utazása során nem történnek vele különösen nagy dolgok, csupán a saját történetét keresi, az úton levés szabadsága hajtja előre. És hogy miért lehet számunkra érdekes ez a szókimondó, személyes hangvételű prózai mű, arról a Hózentróger szerzőjével, Novics Jánossal beszélgetett Jeges-Varga Ferenc. Könyvhét online [Novics Jánossal a Margó Fesztiválon Veiszer Alinda beszélget október 13-án, 13.30 órakor.]

Clarice csillaga – Clarice Lispector kisregényéről
Clarice Lispector a rejtélyek asszonya. Hihetetlen titkok tudója. Tekintetéből brazil őserdők párálló gomolygása, riói áttáncolt éjszakák melege árad; és még valami, valami, amitől kényszert érzünk, hogy szorosabbra húzzuk magunk körül a takarót, felötlik egy megvillanó penge az éjszakában. Bráder Edina recenziója. Könyvhét online

Jamagucsi Szango: Kamikaze, az isteni szél
Jamagucsi Szango történelmi könyvét olvastam: Kamikaze - Az isteni szél a címe. A Tokugava és a Szamurájok hajnala után az író új regényében a mongol invázió ellen folytatott heroikus küzdelmekbe nyerhetünk betekintést. Erdős Margit recenziója. Könyvhét online

Olga Tokarczuk és Peter Handke kapja a 2018-as és a 2019-es irodalmi Nobel-díjat
Olga Tokarczuk lengyel írónak ítélte oda a 2018-as és Peter Handke osztrák írónak a 2019-es irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Margó Fesztivál 2019. október 10. és 13. között a Várkert Bazárban
Több mint negyven kiadó mutatja be újdonságait a csütörtökön kezdődő őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a Várkert Bazárban, Budapesten.

Csaknem 400 magyar kötet mutatkozik be a 71. Frankfurti Könyvvásáron
Számos magyar kiadó mutatkozik be csaknem 400 kötettel a 71. Frankfurti Könyvvásáron október 16. és 20. között a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által rendezett kiállításon.

Elhunyt Vekerdy Tamás
Nyolcvannégy éves korában szerdán hajnalban elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb magyarországi képviselője.

Elhunyt Dobozi Eszter
Életének 64. évében, hosszú betegség után szerdán elhunyt Dobozi Eszter József Attila-díjas költő, író, a Forrás folyóirat szerkesztője - tette közzé a Hiros.hu kecskeméti hírportál.

Madách Irodalmi Napok – Madách Imrére emlékeznek Csesztvén és Alsósztregován
Madách Imrére emlékeznek halála 155. évfordulóján a Nógrád megyei Csesztvén és a szlovákiai Alsósztregován pénteken; a programokon szó lesz arról is, hogy milyen szerepet töltöttek be a nők a költő életében.

Konrád György-archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián
Konrád György kézirataiból, feljegyzéseiből, leveleiből, naplóiból és egyéb dokumentumaiból álló archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián (AdK) - közölte kedden a német főváros tekintélyes nemzetközi művésztársulása, amelyet hat évig a szeptemberben elhunyt Kossuth- és Herder-díjas magyar író, esszéista és szociológus vezetett.

Visszapillantó tükör - Kodolányi János emlékkiállítás és konferencia
Születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodolányi János-emlékkiállítást és konferenciát rendeznek a Kodolányi János Egyetem budapesti oktatási központjában október 15-én.

Határtalanul – Negyvenegy kiadó a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron
Negyvenegy kiadó összesen 15-20 ezer könyvcímmel várja a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron az olvasóközönséget november 14. és 17. között. A könyves rendezvényt Határtalanul mottóval szervezik meg - közölték az MTI-vel csütörtökön a szervezők.
A Könyvhét 2019/3. száma idekattintva ingyenesen letölthető
A tartalomból: Csak ne referenciálisan olvasd! Kukorelly Endre a kortárs regény befogadásáról – A régi és az újabb napok rendjéről. Interjú Mezey Katalinnal – Örömzenét írt a hatvanéves KAF. Kovács András Ferenc Mozartról és Csokonairól – Német város, magyar regény. Interjú Darvasi Lászlóval – Tükröm, tükröm… Mirtse Zsuzsa: Tizenhárom bűvös tükör – Tíz éves könyvcsalád és foglalkozáshálózat. Beszélgetés J. Kovács Judittal – „A novella az én világom”. Harag Anita – és sok minden más a Könyvhét új számában

Hanák András Ceruzák és radírok  – Az Élet és Irodalom 2019/41. számából
Hanák András Ceruzák és radírok című esszéje Murakami Haruki Férfiak nő nélkül című kötetéről szól. – Károlyi Csaba Örülök című kritikája Molnár Krisztina Rita Remélem, örülsz című kötetéről – A versrovatban Kálmán Gábor és Tóth Réka Ágnes versei olvashatók. – Oravecz Imre, Tóth Kinga és Mátyás Győző prózája. Tárcatár: Németh Gábor. – Báron György a Mű szerző nélkül című filmről írt. – Molnár Zsófia az Örkény Színház a Kertész utcai Shaxpeare-mosó című előadásáról írt. – Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az archívum kincseiből:
Sanghaj modernizálója: Hudec László – interjú Csejdy Júliával
Azok az ötvenes évek… – Beszélgetés Váradi Péterrel
Tágra nyílt pupillákkal – Beszélgetés Zalán Tiborral
Minden út Rómából indul – Interjú Dobai Péterrel és Máté Máriával
Nem hagyta nyugton az 1956-os történet – Beszélgetés Spiró Györggyel

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés