Az Élet és Irodalom 5. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

VÁRADY SZABOLCS 80

Részlet Kőrizs Imre köszöntőjéből:

„Várady Szabolcs napra pontosan Ady Endre halála után huszonnégy évvel született, vagyis muszáj neki most nyolcvanévesnek lennie. Pedig, mint Radnóti Sándor öt éve írta, „kortalan”. Az ötvenes éveik elején járó költőknek tehát apja lehetne, de valahogy mégsem apafigura, még ha helyenként talán volna is rá igény.
„Persze, hogy nem – mondta erre a néhai Bojtár Endre –, mert Szabolcs nem apa, hanem báty típus.” Azt meg Lator László mondta, a nevezetes szerdai ebédek egyikén, mintegy felismerésszerűen, hangjában a derűnek azzal a kihívó szabadságával, amely a gyerekek és az öregek kiváltsága: „De hát már Szabolcs is öreg!” Ez úgy tizenöt éve lehetett. A most kilencvenötéves Lator akkor volt annyi, mint amennyi Várady Szabolcs most.
„Veszedelmesen kész költő” – ezt pedig rögtön a pályája elején írta róla mestere, Vas István. Szerintem nem volt egészen igaza, mert ha Várady Szabolcs verseit már a kezdet kezdetén is jellemezte valamiféle poétikai totalitás, válogatott, újonnan előkerült és teljesen új verseinek friss kötete (Bookart, 2023) arról tanúskodik, hogy ez a költészet ma is minden, csak nem zárt és nem lezárt.”

INTERJÚ

Emberiességünk megerősítése– költészet, civil társadalom és demokratikus etika
TomasVenclova litván költővel Ellen Hinsey beszélgetett.

„Tomas Venclova a litvániai Klaipėdában született, 1937-ben. A litván és a szovjet ellenzéki mozgalmakban 1956-tól vett részt. Egyike volt a Litván Helsinki Csoport öt alapítójának. Jó kapcsolat fűzte írótársai közül Anna Ahmatovához, Borisz Paszternakhoz, Joszif Brodszkijhoz és Czesław Miłoszhoz. Huszonöt litvánul, oroszul és angolul írott könyve között van számos verseskötet, kritikai és irodalomtörténeti munka, interjúkötet, Vilniusról szóló könyv. Kétkötetes litván irodalomtörténete 2018–2019-ben jelent meg. Elnyerte a Litván Nemzeti Díjat, a Két Nemzet Díját Czesław Miłosz társaságában, az Új Európa Új Kultúrája díjat, a kínai Csinghaj-díjat, a Vilenica- és a Petrarca-díjat. Magyarul megjelent könyvei: Vilnius – egy város Európában; Litvánok és... (esszék), Mondjátok meg Fortinbrasnak (versek).
Az interjút Ellen Hinsey készítette, a New England Review nemzetközi tudósítója, amerikai költő, esszéíró és műfordító, Venclova angolul kiadott válogatott verseinek szerkesztője és egyik fordítója.  Jelenleg a Göttingeni Egyetem vendégprofesszora.”

FEUILLETON

Bence Erika Balkáni road-movie címmel írt esszét Fenyvesi Ottó útikönyvéről és annak környezetéről.

„Az élet egy road-movie”, amelyben a „nappalok és éjszakák átmenet nélkül torlódnak egymásba”, miközben „sebességváltó nélkül rohan” a választott jármű: „van, aki gyorsvonaton vagy repülőgépen éli le a fél életét”, ez esetben viszont egy Volkswagen szeli a kanyarokat. Az utazásélmény metaforává (tudatfolyammá, mint metaszövegében, az Ulyssesben) alakítása után az elbeszélő a Balkán-jelenséget is körüljárja a könyv Balkánról szólva című második fejezetében. Megkerülhetetlen kérdés a térségi irodalmi diskurzusban, jelzőként (balkáni, balkanizálódott) is kiterjedt kontextust jelent. A Mély vizek, magas hegyek előtt többek között Végel László Újvidék-trilógiájának darabjaiban, a Bűnhődés, a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje és a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja című regényekben, illetve Végel magyarul és szerbül egyaránt olvasható naplóiban reflektálódik. Tematizálja a kérdést Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című nagyregénye is. Valamennyi említett szöveg a Balkán-fogalom vadságra, erőszakra és háborúra vonatkozó jelentéseit mozgatja, a lenyűgöző természeti környezet, a színpompás és gazdag kulturális meghatározottság mellett a térség kibékíthetetlen közösségi konfliktusokat, háborúkat és népirtásokat jelentő történelmi örökségéről, súlyos mentális állapotáról beszélnek.
Fenyvesi Ottó útikönyvét az teszi különlegessé és egyedivé a Balkánról szóló irodalomban, hogy látványképeit és -leírásait, élménybeszámolóit éppúgy, mint a térség történelméről és félmúltjáról szóló történeteket személyes élettapasztalatain, olvasás- és utazásélményein átszűrve teszi láthatóvá számunkra.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Az utolsó előtti föllángolás című kritikája Julia May Jonas Vladimir című regényét elemzi.

„Mindezek tetejébe a Vladimir kiváló, gördülékeny regény elsősorban az időről, az emberi életidő és a történelmi korszakok megszabta idő természetéről, amelynek középpontjában egy önző és végeredményét tekintve kétségekkel teli, végső soron személyiségromboló gesztus áll, egy korosodó nő a fiatalabb férfikollégája iránti óhatatlan vágyakozásának részletes rajza és merész kitárulkozása. A Vladimir egészen biztosan nem referenciális önéletrajzi regény, debütáló szerzője, a Brooklynban élő Julia May Jonas 1981-ben született, a nemzedéki korfán inkább a céltábla közepébe állított Vladimir, mintsem a nyilát kilőni készülő főhősnő közelében. Engem, azt hiszem, ez a tény segített annak felismeréséhez, hogy a Vladimir inkább nagyon jó kézzel megírt, a megszokott helyzeteket számtalan ponton kifordítva szemlélő középfajú társadalmi regény, és mégsem az, aminek első nekifutásra tűnik, irodalmi eljárásokkal létrehozott elsőrangú lektűr.”

ÉS-KVARTETT

„Szeifert Natália Örökpanoráma című regényéről beszélgetett Károlyi Csaba Márjánovics Diánával, Puskás Pannival és Zelei Dáviddal 2023. január 25-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb február 22-én Mán-Várhegyi Réka Vázlat valami máshoz című kötetéről lesz szó.”

VERS

A szám versrovatában ezen a héten Csehy Zoltán, Hegedűs Gyöngyi, Lázár Júlia és Várady Szabolcs versei olvashatók. Kedvhozóul itt Várady Szabolcs versét mutatjuk meg:

Apámról

„Fele se beretválkozott még
a hajdúknak” – nyilatkoztatta ki
tarokk- vagy bridzsparti közben apám.
Tűnődtem, gyerekfejjel, mit jelent ez.
Nincs veszve minden? Vagy a java most jön?

Szokás volt, hogy a diák nyáron elmegy
dolgozni, mondjuk, pincérnek beáll.
A család emlékezete szerint
apukám parkett-táncosként kereste
a pénzt, amit elkártyázott utána.
Nem csapták ki a jezsuitáktól,
nagybátyja volt a kalocsai érsek.

Szerette a nőket. Ó, nagyon is.
A karmester drogfüggő felesége
(aki Füst Milánhoz beprotezsált)
azt mesélte, hogy az ura apámra
bízta őt, amikor elutazott. „Vigyázz rá.”
„De néhány nap múlva apád már
arra célozgatott…” Ahogy azt a hölgyet
elnéztem, nem eredménytelenül.
Honnan ismerte? Nem forgott amúgy
művészkörökben. Szerették a nők.
A rabbi lánya kikeresztelkedett
miatta. Fényképek, szép esküvői pár,
karon pólyás. De tátong egy sötét folt.
Válás után a gépírókisasszonyt
vette el üzeméből. Véget ért
a háború. Három bő év követte. Majd
államosítás, börtön, gyógyszerészség,
harmadik feleség. A második
lakásában egy szoba az övék lett.

Mesét egyet tudott. Valami nagy spenóthegy…
Ketten nőttünk fel az öt gyerekéből.     
A hamvait most ötven év után
elvisszük, mert a jog lejárt, az új
terminust nem biztos, hogy megérjük.
Szórásos temetés lesz, emléktábla.
A temető megbontott fala mentén
a padok rozsdás vasáról lelógnak
a korhadt deszkacsonkok.
Esik az eső. Visszük az apánkat.

PRÓZA

Iványi Zsófia, Littner Zsolt és Tóth Kinga prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Tóth Kinga Koszorú című írásából:

„Csendesen surranunk, az avar sem rezdül, kisállattá változom, a húgom is, ahogy a nyúl, úgy tartjuk a kezünk, orrunkkal az ég felé, keressük a tobozszagot. Az aljzat még friss, mohás és tűlevelű, hamar elválik tőle, kiviláglik a kiszáradt. A szabadidőnk is zöld, apró szél marad utánunk, lopunk, elveszünk az erdőtől karikába.
Melyik ág a hajlékony, hogy lehet hengeresíteni, erőszakot tenni rajta, zsineggel feszíteni, amíg megadja magát és körbe rendeződik, akkor lehet felszúrni a toboznak. Megtalálni a közepén, ahol nem pergeti le a kis elfásult szárnyakat azonnal, ahol a spravel ráfújva úgy marad. Ne húzgáld a szád, mert úgy maradsz. Ha nevetsz, úgy maradsz. Kinyílt úgymaradtak állnak a körbe, amikor tekerni kezded őket, kerül bele örökzöldlomb, tűlevél karcolja fel a száraz tobozszirmokat, csak kesztyűben szabad megfogni, amíg értük nem jönnek.”

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás a Ferenciek terei és a Deák téri, most átadott metróállomásokról írt kritikát.

„Itt mi elsősorban átutazók vagyunk, nem az építészeti extrákat figyeljük (bár a négyes metró Duna-parti Gellért és Vámház téri állomásán a mélység szülte az ütős építészeti látványt, a látszóbeton gerendák 35 méteres, szövevényes – és mint kiderült, egy csontszövet mintázatát követő – rendszerét). Ezek a föld alatti terek nem andalgásra születtek, átszállás, jobbról balra vagy balról jobbra, tessék haladni. A közlekedési építészet elsősorban technológiai és nem szépészeti kérdés – és talán az az igazán jó, ha észre sem veszem, csak gördülékenyen használhatom.“

ZENE

Fáy Miklós a párizsi Bastille Opera Trubadúr-előadását értékelte.

„Végül pedig számunkra a legfontosabb: Azucenát a temesvári Kutasi Judit énekli, a nagyszabású szereposztásban nagyszabású énekesnőként, gyönyörűen szóló mélységekkel. Először énekel a színházban, de nyilván nem utoljára, a közönség odavan érte, és minden oka meg is van rá. Voltaképpen miatta jöttem, hogy megismerjek egy fiatal mezzót, aki mennyire sokra vitte máris, csak föl kell fedezni.“ 

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu