Gyermek- és ifjúsági könyvkiadás és irodalom

A magyar gyermek- és ifjúsági irodalom illetve könyvkiadás legújabb kori (1945 utáni) négy évtizedes története egyenlő az Ifjúsági, később Móra Ferenc (Ifjúsági) Könyvkiadó történetével, az általa megjelentetett kiadványokkal. Amely históriát megírni soha senki sem fogja, egyre kevésbé is lehetne, mert a gyermek- és ifjúsági irodalmat nálunk még mindig nem kezelik egyenrangúan a (kényszerűségből) mondjuk és írjuk így: felnőttirodalommal. Ez már csak így maradt. Habár vannak biztató jelek. Például virágzik a gyerekkönyvkiadás.

Már legelső mondatomban kimondtam: nevezett kiadónak évtizedeken át monopóliuma volt a gyermekkönyvkiadás (de nem szabad megfeledkeznünk a Kozmosz Könyvek Szerkesztőségéről sem, amely a Mórához tartozott, viszont nem gyermekirodalmat gondozott, hanem pl. sci-fit, klasszikus magyar és „világirodalmi" költészetet, mai magyar verset és prózát, ismeretterjesztő sorozatokat!) Mindenesetre a magyar (nyelvű) gyermek- és ifjúsági könyvek legalább 95 %-át a Móra Kiadó jegyezte, illetve voltak határon túli (főleg) magyar kiadókkal közös kiadványai is.

E cikk írója még csak vázlatosan sem kíván javaslatot tenni egy virtuális kutató-közösségnek, amelyik esetleg mégiscsak számba vehetné nagyjából négy és fél évtized eredményeit, ellentmondásait és hibáit: az 1950-1990 közötti évekre gondolok. Helyette egyszerűen a gyerekkönyvkiadás mai trendjeivel összehasonlítható múltról (kiadói, könyvrecenzensi tapasztatokról) akarok írni, főleg a lényeges eltérések érzékeltetése végett.

Legelsőnek az írók „társadalmáról" kell szólni. Hagyjuk a külföldi klasszikus példákat: hogyan lett a Robinsonból, Gulliverből, Huckleberry Finnből, stb. ifjúsági irodalom (kb. úgy, ahogy Gárdonyi „történelmi" regényéből - igazából happy endes „love story"-jából. És hagyjuk a 19-20. századi külföldi példákat: Carrollt, Milne-t, Saint-Exupéryt, Looftingot, Mary Traverst, Lagerlöföt, Collodit, Jack Londont vagy éppen Kästnert, és így tovább. Maradjunk a saját portánkon!

Háromféle író írt nálunk akkoriban a gyerekeknek: 1. aki fontosnak tartotta, hogy nekik is írjon, 2. aki „kiszorult" azaz egyáltalán nem érvényesült az ún. felnőttirodalomban/ból és 3. akiben az a sajátos tehetség volt meg, amely gyerekkönyvek (vers, mese, regény) írásához kelletik. (2/a eset: a magyar gyerekirodalomnak csak jót tett, hogy bizonyos korszakban bizonyos írók-költők más területen nem publikálhattak, csak az Ifjúsági Kiadónál. Itt talán fontosak a nevek: Szabó Lőrinc , Szabó Magda , Pilinszky János , Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván és Lengyel Balázs, utóbbi kritikusként is foglalkozott gyermekirodalommal. Az 1-3. ponthoz túl sok nevet kellene felsorolni, és ez túlontúl kényes feladat is.)

A monopol-helyzethez szorosan hozzátartozó jellemvonása az akkori könyvkiadásnak: a tervgazdálkodás. Mondhatnánk akár kvótarendszert is. Meg volt szabva, hány (régebbi és friss) hazai illetve külföldi (ezen belül elsősorban szocialista országból - külön a Szovjetunióból átvett orosz illetve „szovjet") mű jelenhetett meg egy évben. Hány klasszikus (pl. Cervantes, Defoe, Swift, Mark Twain stb., és hány élő szerző könyvét adják ki. A 80-as évek második felében (1985-1990) a kitűnő Piknik Könyvek sorozatban már feltűnt pl. az új korszakot, irányzatot jelző-képviselő Chistine Nöstlinger , Roald Dahl , Sue Townsend és Katherina Paterson neve, de a „hanyatló nyugat" ifjúsági irodalma mutatóba került a magyar könyvpiacra: néha-néha egy-egy kortárs holland, olasz, svéd, dán vagy francia szerzőtől. (Persze, amire emlékszem, az magától értetődően, sajnos csak nagyjából igaz és pontos, rövid cikket írok, nem elemző, adatokban gazdag, pontos tanulmányt. Azt mondom el, amire másfél évtizedes közvetlen szakmai rálátásomból futja. 1993-ban „új fejezet" kezdődött e téren végzett tevékenységemben, 1997-től éppen a Könyvhétnél). Például szemtanúja lettem annak, hogy a gyerekkönyvek piaca hatalmasra nőtt, és elárasztottak bennünket az angolszász termékekkel. J. K. Rowling fantasztikus sikere után, ami angol vagy amerikai volt, az bestsellernek jelentkezett be Magyarországon. Ezzel tulajdonképpen átestünk a ló másik oldalára. És még azt is említhetem itt, hogy mivel a Harry Potter sorozat 7 kötetből áll, a behozott sikerszerző-jelöltek olyanok voltak, akik akár még hosszabb szériával álltak elő (Anthony Horowitz , Mag Cabot , Darren Shan , Geronimo Stilton , Thomas Brezina , L. M. Montgomery , ide említhetem Böszörményi Gyulá t, és a továbbiakban felsorolt nő írók között is akad ilyen több.) A piacon naprakész verseny folyik a hazai sikerszerzőkért és a külföldi sikerlistások „elcsípéséért". Hozzá kellett szoknunk, hogy ez a természetes (kapitalista körülmények között, ahogy tanultuk.) De bizony betelepültek hozzánk olyan külföldi kiadók, amelyek képeskönyvei elrettentő példaként mutathatók fel: szörnyű illusztrációkkal, klasszikus mesékre emlékeztető, kiherélt történetekkel. Kedves Szülők, nem árt az óvatosság. Nem mondhatom ki, melyik az a 8-10 kiadó, amelynek az „áruja" biztosan nem selejtes, de tessék figyelni Gyermek - ifjúsági rovatomat e lap hasábjain! 

Régen a sorozatok nem azt jelentették, hogy egy szerző szakmányban írja hősének újabb és újabb kötetet kitevő kalandjait. Legfeljebb trilógiák születtek. De voltak sorozatok. Sokan emlékszünk ezekre, a Pöttyös ön kívül az összes megszűnt, vagy átalakult, vagy hiába próbálták feltámasztani. Hosszú volna a felsorolás: a legszebbek, legnépszerűbbek egyike a Búvár Zsebkönyvek volt, a Képes Történelem bizonyos kötetein, mint ahogy egyes történelmi regényeken ott volt az ideológiai vörös-rózsaszín máz. A Már tudok olvasni sorozatot sikerrel indította újra a Kiadó, Az én könyvtáram -at nem, a Regék és mondák at szerencsére folytatja. Az életműsorozatok közül (pl. Móra, Verne ) több változatban kerültek más-más nemzedékhez tartozó olvasók kezébe. Egykori fontos sorozat megújítása más kiadónál valósult meg, ilyen is akad.  

Az idősebb olvasók néha még keresik a könyvekben: hány példányban jelent meg.

Az akkori példányszámok a kötetek kolofonjában kivétel nélkül megtalálhatók. A halhatatlan giccs, az Öreg néne őzikéje példányszáma mai szemmel elképesztően magas volt. Az iskolai kötelező illetve ajánlott irodalomról (pl. Gőgös Gúnár Gedeon és A Pál utcai fiúk ) ne is beszéljünk. De Illyés Gyula eredetileg 1956-ban megjelent Hetvenhét magyar népmese kötete 3. kiadásban is 30.000 példányban jelent meg. Ezen a három könyvterjesztő vállalat: Állami Könyvterjesztő Vállalat , Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és a rövidebb ideig létező Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat könnyen megosztozott (10-10-10 ezer). A Móra a Kiadói Főigazgatóság felügyelete alá tartozott, ellentétben az Akadémiai és a Kossuth Könyvkiadóval, amelyeknek, a Táncsics Kiadóval együtt saját terjesztő hálózata volt. Bizony már csak a legöregebb mai könyvbarátok emlékeznek a bolti és üzemi könyvterjesztésre, a részletfizetési lehetőségre!

Hogy melyik művet adták ki a legtöbbször? Talán A Pál utcai fiúk at, talán a Kincskereső Kisködmön t? Ha valaki kíváncsi az egyéb pontos kimutatásra, precíz könyvészeti adatokra, még megtalálja két kiváló könyvtáros, Kepes Ágnes és Szász Eta Beszélő könyvtár című annotált bibliográfiáiban, amelyek persze nem a teljes időszakról adnak áttekintést, viszont nem kizárólag a Móra kiadványairól.

Kétségtelen, a 80-as évek elején volt a nagy felfutás, a csúcsteljesítmény egyik fokmérője: az év minden egyes napjára jutott egy újdonság a Móránál (81-ben vagy 82-ben). És akkor már negyedszer-ötödször rendezték meg - sajnos télen - a Gyermekkönyvhetet. Ma jobb helyen van a naptárban, és az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódik közvetlenül. Akkor ez nem csupán könyvek kiadását jelentette, hanem a szerkesztőgárda és a szerzők mozgósítását, az ország minden sarkába eljutottak, hogy személyesen találkozzanak, beszélgessenek könyvekről... s bármi egyébről. Mint egyetlen gyermekkönyvkiadó, külön székházában évekig közművelődési feladatokat is ellátott. Az egykori Móra Könyvklub nak számos követője akad ma a piaci versenytársainál.

A Móra Kiadó egykori főszerkesztője mereven nemet mondott a képregények kiadásának, amikor ez a „könyvtípus" már világszerte hódított. Voltak, akik egyetértettek vele, voltak, akik nem. Az én véleményem szerint a magyar ifjúsági regényekben nagyfokú volt a prüdéria, az úgymond kényes témák külföldi minták nyomán csak később jelentek meg újító íróink műveiben. Hogy (nemcsak) a gyerekkönyvek olcsók voltak valóban, ez a szocialista gazdaság nagy trükkjének számított. Ma elég nagy a szórás, ha az európai árakat nézzük, nem magasak, ha a saját pénztárcánkat (és az előzményeket: 1981-ben 27 Ft volt a Móránál az átlagár, amit csak a magam korabeliek tudnak értelmezni), akkor viszont igen. Az ízlés, az érdeklődés megváltozása bizonyos műfajok átalakulását hozta magával: ma már nem menő az indiánregény, mások a történelmi regények és hódít a (számomra kétes értékű) fantasy (amely a klasszikus sci-fit váltotta fel nagyjából.)  

A Kiadó saját maga tájékoztatta rendszeresen az iskolákat, a könyvtárakat és a könyvesboltokat szerény kivitelű, de jól szerkesztett „Híradói" révén a friss termésről. Ezek a füzetek óriási példányszámban „propagálták" a gyermek- és ifjúsági könyveket, írókat és illusztrátorokat. Apropó illusztrátorok! Európa-szerte ismert és számos helyen elismert, kitüntetett grafikusok, festők végeztek értékes munkát könyvillusztrációikkal. Ha már írókat nem soroltam fel, az ő nevük álljon itt! Róna Emmy , Győrffí Anna , Lukáts Kató , Reich Károly , Würtz Ádám , Réber László , Rékassy Csaba , Sajdik Ferenc , Gaál Éva , Urai Erika , Heinzelmann Emma volt talán a legkedveltebb, de ne felejtsük, Hincz Gyula , Szántó Piroska és Kass János is vállalt gyerekkönyv-illusztrálást, és jöttek a fiatalok: Kovács Péter , Molnár István , Vida Győző , Kalmár István , Rényi Krisztina , Faltis Alexandra . A hazai könyvkiadás nagy átalakulásakor az illusztrátorok voltak az elsők, akiknek a szakma búcsút intett. (Illetve az öregek meghaltak.) Persze a legtöbb hazai (magyar tulajdonú) gyerekkönyvkiadónak elsőrendű érdeke újabb tehetségeket felfedezni és a régiek közül még aktívakat foglalkoztatni, gondolok Sinkó Veroniká ra, Keresztes Dórá ra, Szegedi Katalin ra, Győrfi András ra, Békés Rozi ra és Molnár Jacquelin ra .

A Móra Kiadó abszolút profi szerkesztői gárdája még kapott némi haladékot, aztán szétszóródtak, és dolgoztak tovább az újonnan alakult kisebb-nagyobb könyvkiadóknál, amelyek a régi készlettel és a divatos új külföldi könyvekkel folytatták a gyerekek kiszolgálását (sajnos egyikük-másikuk néha „alulkínálva" a portékájukat).

Igen, az „átkosban" a szerzőnek, aki csak úgy beállított a kiadóba, miután elfogadták a kéziratát, átlag 1,5 évet kellett várnia könyve megjelenésére: mert azt a szöveget a rutinos szerkesztő lelkiismeretesen megszerkesztette, a kézirat-előkészítő előkészítette, aztán a műszaki szerkesztő dolgozott vele, szerkesztői korrektúra után a szerzői sem maradt el, a korrektor kiszűrte a még benne maradt hibákat. Szóval, több lépésben haladt a kézirat a megjelenés felé, ha illusztrált volt, a képszerkesztő is invenciózusan bánt a készülő művel. Ez garanciát jelentett. A kiadó szerkesztői egyetemi oktatókat „tanítottak meg" arra, hogyan kell professzori tudás birtokában a kicsiknek írni! Az új korszak (a piacgazdagság) elején különösen sok kiadvány került utcára (N. B. aluljáróba), elképesztően gondozatlan kivitelben, rossz fordításban, a szövegekben csak úgy hemzsegtek a különféle hibák! De ezen hál'isten túl vagyunk. Végső soron alkalmazott irodalom lévén a gyermekirodalom, sokan kaptak megbízást regény-, mese- és versírásra. De ez a gyakorlat elsősorban az ismeretterjesztő művek világra segítésében volt bevett. Ma inkább ilyen művek idegenből való lefordíttatása dívik. (Kiegészítve a betoldott magyar vonatkozásokkal.)

A kiadó (azaz az olvasói korosztályonkénti) szerkesztőségek éves terveket készítettek, aztán jöhetett a tervtárgyalás a terjesztőkkel. A három, később fővárosivá és vidékivé egyszerűsödött két bolthálózat révén a könyvek tényleg majdnem minden könyvesboltba eljutottak, Budapesten, a nagy- és a kisvárosokba is, már kevésbé a nagyközségekbe, falvakba. Ma korántsem ilyen rózsás a helyzet. Igaz, sokat segíthet az internet, ha könyvet akarunk rendelni.

Mint fentebb mondtam, a gyermek- és ifjúsági irodalomnak nem volt igazán renoméja. Rendszeresek voltak a Szekszárdi Tanácskozások , ezeknek az előadásoknak az anyaga stencilezett formában meg is jelent. Voltak ugyan olvasással, kiadással, gyerekirodalommal, konkrét műfajjal foglalkozó kiadványok, de nem sok vizet kavartak. (A gyerekek másképpen olvasnak , Gondolatok a gyermekirodalomról , Az ifjúsági könyv mint művelődési jelenség , Olvasó ifjúság , A hetvenes évek ifjúsági regényei , Címzett: az ifjúság ). Az esztétikailag és politikailag korlátozott könyvkiadás nem tudott okulni ezekből.

Az irodalmi lapok, folyóiratok nemigen foglalkoztak gyerekeknek szóló könyvek recenzeálásával. Néha megjelent egy-egy tanulmány, vitacikk, ötévente egy számot rászántak. Rendszeresen csak a Könyvvilág , a Könyv és nevelés , a Gyermekünk , az Óvodai nevelés és akkoriban még a Kincskereső is közölt könyvismertetéseket. A színvonaltalan főiskolai jegyzeteken kívül alig volt szakirodalom, mígnem Komáromi Gabriella figyelemre méltó munkákkal jelentkezett. Ő írta meg az első olyan monográfiát, amely a korszak egyik, a gyermekirodalomnak is meghatározó alakja munkásságát méltatja. Lázár Ervin után annak a Janikovszky Évá nak az életművét dolgozza fel mostanában, aki Molnár Ferenc után (csak olaszul vagy 8 fordítása van A Pál-utcai fiúknak!), több mint 30 nyelven megjelent köteteivel a korszakban a legismertebb magyar író volt külföldön. (Megjegyzem Tolkien ról és Rowlingról előbb olvashattunk magyarul biográfiát, mint bármelyik írónkról!) A gyermekkönyv-kritika ritka, mint a fehér holló, de több folyóirat ad helyet különféle műfajú írásoknak, legyen az szép- avagy szakirodalom. Talán a sport mellett a gyerekek művelődési lehetőségeit is bőkezűen támogatják egyszer, akik a pénzt osztják.  

Az utóbbi évtizedben több fiatal, komoly felkészültségű irodalmár, kutató, oktató, irodalomtörténész, kritikus jelentkezett, akik gyerekirodalommal foglalkoznak. Igaz, legtöbbjüket a mesekutatás izgatja. Volt afféle gyermekirodalmi lexikon, diáklexikon (Borbély Sándor: Kik írnak a gyerekeknek? , Fogarassy Miklós (szerk.): Ki kicsoda a mai magyar gyermekirodalomban? ), de a svájci, osztrák és német gyermekirodalmi intézetekhez, könyvtárakhoz fogható magyar létesítmény, amely kutatóhely is egyben, belátható időn belül aligha lesz. Az anyaggyűjtést természetesen a médiára is ki kellene terjeszteni!

A legnagyobb probléma, úgy látom, az, hogy az olvasni vágyók, a potenciális vásárlók eligazodása az áttekinthetetlen gyermekkönyvpiacon gyakorlatilag lehetetlen. Mindegyik könyves újság külön-külön igyekszik pedig, de a Könyvvilág és az Új Könyvek összefogottságát, hiánytalanságát nem tudjuk utolérni sajnos.

Az export divatdömpinget nem lehet ellensúlyozni, se pályázatokkal, se megbízásokkal, ösztöndíjakkal, de továbbra is piacon vannak klasszikusaink művei (természetesen nem csak a Móra Kiadónál), és a „nagy triász" után (J. É. és L. E. mellett a ma is aktív Csukás István tartozik ide, akinek az írásainak a tv és a megfilmesítés hozott nagy sikert - és Andersen-diplomát), kitűnő gyerekkönyvekkel jelentkezett Békés Pál , Zalán Tibor , Petőcz András , Darvasi László , Szijj Ferenc , Podmaniczky Szilárd , ma Varró Dániel , Lackfi János és Dóka Péter erősíti a férfi mezőnyt, de náluk is népszerűbbek talán a nő szerzők: Berg Judit , Bartos Erika , Marék Veronika (aki nemzetközi sikerre is szert tett), Bosnyák Viktória , Boldizsár Ildikó (aki mesekutató elsőrendűen) és Balázs Ágnes . A névsor nem teljes. Az Év-Gyermekkönyve díj elnyerése nagy érdem, és lassan-lassan József Attila-díjat, meg egyéb kitüntetést, jutalmat, elismerést is kaphat kizárólag gyermekeknek és fiataloknak író szerző is. 

Mint ígértem, irodalomról és könyvkiadásról vegyesen írok ebben az eszmefuttatásban. De nem szabad megfeledkezni a gyermekkönyvtárakról sem. Az a meggyőződésem, hogy a jól működő gyermekkönyvtárak alapvető feladatuk ellátása mellett sokféle programmal és jó felszereltséggel (számítógépekkel, videók, cd-k és DVD-k kölcsönzésével) nagyon sokat tehetnek, és tesznek is az olvasáskultúra megmaradásért, a kicsiknél az olvasás megkedveltetéséért, a gyerekek művelődéséért, szórakoztatásáért. És ahogy volt, ma is van olvasáskutatás, vannak szakemberek, akik olvasásszociológiával foglalkoznak. Sőt, van már meseterápia is - de egészen más lapra tartozik.

Nincs tanulság, nincs slusszpoén. Ahogy „egész" világunk, benne a könyveké is nagy átalakuláson ment-megy át, lásd pl. hangoskönyv, e-könyv. Attól tartok előbbi joggal népszerű a gyerekolvasók körében (is), az e-book viszont nem tudja felvenni a versenyt az igényes képeskönyvekkel. Nem merem összegezni, mi volt abszolút jó régen, és relatíve rossz ma, és vice versa. Annyira mások a körülmények. A dolgunk („mi"= szülők, pedagógusok, olvasáskutatók, irodalmárok, képzőművészek) az, hogy jobb produkcióra „provokáljuk" a könyves szakma, az olvasásra nevelés összes tisztességes, elkötelezett, önzetlen résztvevőjét.

                                                                                              Csokonai Attila