ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
A boldogság edénye

A boldogság edénye


Volt egy atyai jóbarátom, úgy hívták, Mojzes Áron. Székely kisnemes volt, vagyis „lófőszékely”, akkoriban – velem együtt – lakatos az Ikaruszban. Ő két évvel előbb került oda átképzősnek, mint én. Olyan férfiú volt, aki nem átallt emberszámba venni egy nála húsz évvel fiatalabb kamaszt, nem csoda, ha rajongtam érte.
Vedd tudomásul, Ákoskám, ilyenekre tanított, érdekemberek vagyunk. Ha kérsz valami szívességet Lieb Jánostól (a művezetőnktől), mindig gondolj arra, te mit tudsz adni neki viszonzásul, mert ha nem tudsz adni semmit, inkább ne is kérj. Úgysem kapsz. Érdekemberek vagyunk!!!
Még sok-sok példával bizonyította, hogy érdekemberek va-gyunk, azért a Liebbel áthelyeztetett engem egy jobb helyre, de ő tett Liebnek valami viszont-szívességet érte.
Egyszer azt kérdeztem: mondd, Áron, hogy van ez? Érdekemberek vagyunk, oké. De neked miféle érdeked fűződik ahhoz, hogy énvelem barátkozol, segítesz, tanítasz, egyengeted itt a gyárban az utamat; hiszen én neked semmivel nem tudok fizetni ezért?
És a ragaszkodásod, a szereteted, az smafu?
Ja, vagy úgy… ez más. És egyre jobban megszerettem Áron bátyámat.
Ő tanított arra is, az, hogy az ember boldogsága magánügy, nem annyira a körülményektől függ, hanem tőle magától. (Akkoriban a kemény körülmények adottak voltak, nem sok lehetőségünk volt belepofázni.) Mindenkinek van egy edénye ott belül… Akinek kicsi az edénye, azé gyorsan megtelik: az boldogságra, elégedettségre született. Akinek túl nagy az edénye, képzelheted egy bögrének is, annak minden jó kevés, mert a bögréje sosem telik meg.
Abszolút bölcs gondolat olyan korban, amikor a kollektív ér-dekérvényesítés lehetősége megszűnt, csak kicsi magán alkukkal lehetetett boldogulni, és még az endorfinról sem kellett tudni hozzá semmit. Ma már tudjuk, hogy az endorfin, amit a hipofízis termel, adja az egészséges elégedettség érzetet. Akinek kevés az endorfinje, az mesterségesen próbálja meg pótolni. Iszik. Drogozik. Ezzel csak tetézi a bajt, mert a mesterséges endorfin leállítja a spontán endorfin termelést, így alakul ki a függés, és elsődleges elvonási tünetként a depresszió.
Áron bátyám bögre-elmélete arról szólt, hogy ha nem tudsz változtatni a sorsodon, tanuld meg elfogadni, ha nem bírsz kitörni a börtönödből, tanuld meg jól érezni magad benne. Nem egy forradalmi elmélet, de az nem is a forradalmak, hanem a szolgaság kora volt. Bizonyos szempontból roppant kellemes kor volt: például senki nem politizált, állítom, egészségesebben éltünk, mentálisan is; kevesebb volt az infarktus, mert jobban működtek a közösségek, nagyobb volt a szolidaritás, az összetartás az emberek között.
Azt ne higgye valaki: visszasírom. Semmit nem sírok vissza, (legföljebb a szép lányokat). Tudom, az idő irreverzibilis folyamat, makacs elmúlás tolja a világot, ezen nem lehet változtatni. De Mojzes Áron gondolata a boldogság bögréjéről ma is megszívlelen-dő. Biztos, hogy muszáj minden versenyt megnyerni, még ha az ember beledöglik, akkor is? Biztos, hogy nem lehet elegánsan, sőt: fölényesen veszíteni? Az európai kultúrában azelőtt nem magasztosult föl minden győztes, és a vesztes iránt lehetett rokonszenvet is érezni. Sőt: még meg is lehetett siratni a vesztest!
És érvényes volt az a kérdés is, milyen áron győztél? És az is: ki tehet róla, hogy veszítettél?

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalSzókimondókaKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés