ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
A szertelenek gyönyörű népe

A szertelenek gyönyörű népe


Magda, ne csináld ezt velem, hát nem bírom letenni, közben meg folyamatosan bosszankodom; azért nem bírom letenni, mert minden irodalmi hókuszpókusz nélkül egyszerűen izgalmas, várom, mit hoz a következő mondat, a következő pillanat, ezeket a mesehősöket lehet szeretni és nem szeretni, de közömbös nem bír lenni irántuk az ember, hát az öklét rágja olvasás közben, hogy jaj, istenem mi lesz velük –, de ez egy mese volna, és a mese szimbolikája szigorú, következetes és logikus kellene legyen; ha például a szegény ember legkisebb fia elmegy szerencsét próbálni, és találkozik az erdőben a rőzsehordó anyókával, aki azt kérdi, nem segítené-e föl a vállára a rőzsét, dehogynem öreganyám, mondja illedelmesen a legkisebbik fiú, és fölsegíti a rőzsét a banya vállára, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mondja a vénasszony, és akkor attól kezdve védőszárnyai alá veszi a szegény ember legkisebb gyerekét, mert megérdemli, mert segítőkész és jószívű, így a jóság elnyeri méltó jutalmát, mert a banya természetesen a jó boszorka… –
de a te mesédben, a Pogány Tűzben, olyan következetlenek a szimbólumok, hogy csak úgy kapkodom a fejem; itt nincsen jótett helyébe jót várj, mert azt sem tudom, mi a jótett és mi a rossz; imádom ezt a Parát nem csak azért, mert gyönyörű, hanem mert ilyen szenvedélyesen bír szeretni (istenem, ha valaki engem szeretne egyszer így!), és micsoda alak ez a jégszívű Pahó, hogy azt meri mondani neki: népem minden lánya gyönyörű, te is egy vagy közülük, te is gyönyörű vagy, szóval hogy Para csak egy a sok közül, hát szabad így belegyalogolni egy szerelmes lány lelkébe?! –
de amikor Pahó azt mondja, nem tud mit kezdeni Para szerelmével, mert éget, mint a tűz, mert úgy érzi, többet vár tőle, mint amire képes, akkor már megértem Pahót, és nem vágyom ilyen forró szerelemre, mert a tűzhelynél meg lehet melegedni, de a vulkán tüzénél nem lehet… és aztán mit kezdjek Parával, aki mindig más alakot vesz föl, mi ez? – a lángoló szerelem jele, vagy a sunyi ravaszságé? – hamis ez lány, hogy képes levetni a maga bőrét, hogy mindegy neki, ha azonos marad önmagával, ha nem, csak megszerezze, csak birtokolhassa a királyt vagy az őrülésig szerelmes?!
Hú, de hosszú mondat volt, egészen kifulladtam!
Izgalmas a mesédnek minden pillanata, de látod, nem bírok eliga-zodni rajta. Hogy Para Dyivé változik, és idegen asszony testében lesz Pahóé, ez most jó, és jutalmat érdemel, vagy álnokság-e, és büntetést érdemel? Senkit sem szabad ennyire szeretni, mondja a király húga, Asvala, mindenkit ennyire kellene szeretni, válaszolja Para; mindketten a szívemből szólnak, kinek adjak igazat? Para, igaz, először szerelmi őrületében szerzi meg Dyi képében, egy idegen asszony testével a királyt, de másodszor már Asvala könyörgésére hozza meg az áldozatot Pahó egészségéért, a sumburók népéért.
A végén aztán elnyeri méltó jutalmát, amikor már önmagáért, Para alakjában is megszereti a király… vagy büntetését? Mert akkorra elkezdődik egy másik pokoljárás: Golo Rat Datar, vagyis Dat, az elátkozott fiú története.
Aztán meg mit kezdjek Jitóval? Udvari bolond, ez rendben van, ő mondja ki a legbölcsebb gondolatokat, ez is rendben van, de ez a Jitó mintha a király főminisztere volna, az meg nem illik a bolondhoz, aztán hogy a bolond még asztrológus is legyen, mint Kepler, és éppen a kisázsiai zodiákus asztrológiát művelje, ebben megint csak nincs logika, ne haragudj!
És annak meg mi a tanulsága, hogy Para-Dyi nem a jóslatra hallgat, nem a szerelmére hallgat, nem a népe, a sumburók érdekét tekinti (vagyis nem jó honleány, mondhatnánk, hazaáruló), hanem hagyja, hogy elsodorják az anyai ösztönök; ez is szenvedélyes szeretet, ezúttal a magzata iránt, de retteneteset árt vele millióknak, a saját népének; most akkor szeressem-e érte vagy haragudjam reá? Megszüli azt a fiút, aki romlásba dönti a sumburók hatalmas birodalmát, elpusztítja a sumburók népét, hogy hírondó is alig marad belőlük, de nem úgy, mint a görög sorstragédiákban mondjuk Oidipúsz király, akinek megjósolják, hogy meg fogja ölni apját, és az anyjával hál, mert az, szegény, nem tud róla, fogalma sincs, mit cselekszik, tudtán kívül öli meg apját, és veszi feleségül anyját; Dat azonban ismeri a jóslatot, mindvégig tudja, mire rendeltetett, de nem tesz semmit ellene, és a végén a végzetet be is teljesíti.
Akárhogy is, ez egy eredet-mítosz, a romák eredetéről szól, arról, hogy pusztultak el a romák ősei, a sumburók, de hát miért, mi volt a vétkük? Olyan következetlenek ezek a mese-szimbólumok, mintha nem is mesét olvasnék a Te meséd festőien színes stílusában: ezek olyan bolondok, kiszámíthatatlanok, hisztisek és szenvedélyesek, mintha valódi, hús-vér emberek volnának! Mi a sumburók bűne? Hogy sok népet leigáztak, hogy szerették a hatalmat? (És melyik egykori nagy nép nem? Ezért kellene örökké bűnhődniük?) Hogy a szeretetük éget, mint a tűz? Hogy a gyűlöletük vág, mint a jég? Hogy a boldogságuk lángol és dalol és táncol és ezerszínű, mint a szivárvány? Hogy barna a gyászuk, sötét és feneketlenül mély, mint a pokolverem?
Nem tudom… Egy szóban tudnám megfogalmazni, milyenek voltak a sumburók: szertelenek. De hát ezért kellene bűnhődniük?
Miután legyőzték, majdnem kiirtották őket, lerombolták váraikat, palotáikat, városaikat, a győztes király kegyelméből futhatott, aki még megmaradt. Tizennyolcan maradtak a földönfutók. Egymásra néztek. Mik vagyunk mi akkor most már, ha sumburók sem vagyunk? Emberek vagyunk, mondták. Egyszerűen csak emberek, vagyis romák.
Így aztán, látod-e, Magda, én is közétek tartozom, mert ember va-gyok én is, azaz roma. Még ha fehér is a bőröm, kék is a szemem, még ha nem is vagyok közel sem olyan szép, mint a sumburók leszármazottai.
“Szegény romák elindultak, vissza sohasem fordultak. Barátokat nem ismertek, hazát soha nem szereztek. Vándoroltak elátkozva, csillagokra hagyatkozva.”
Így mondod Te.
De én azt kérdezem, miért? Mert a romák szertelenek? Ezért vannak örökre elátkozva? Hát ne legyenek szertelenek, adják föl önnön valójukat? Ki kívánhat ilyen badarságot tőlük?
El kell hogy jöjjön egyszer az a világ, ahol minden jó embernek helye lesz, még a szertelen és szenvedélyes romáknak is.
(Szécsi Magda: Pogány tűz; Bp., AB OVO, 2000, 93 oldal a szerző 24 színes illusztráci-ójával – 1200.- Ft.)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés