ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
A szó kihűl

A szó kihűl


Valakit fölhívtam, mert láttam (olvastam) a filmjét (könyvét)… – mindegy –, azt mondta „kösz, manapság olyan egyedül van az ember azzal, amit csinál”. Manapság?
Azelőtt – a 70-es, 80-as években –, még csak-csak éreztem, hogy létező elvárásokat elégítek ki, azért próbáltam elmondani, hogyan élünk, milyenek vagyunk. Miért, az olvasó nem tudta? Tudta. Megerősítést várt. Azt, hogy fogalmazzam meg neki és helyette, pontosan, vonzóan, szuggesztíven. Átélhetően. Hogy fölkiálthasson: „azannyát, ezt én is így gondolom, de nem bírtam volna ilyen jól összeszedni!” A műalkotás soha nem képes meggyőzni valakit kialakult véleménye ellenkezőjéről. Ahhoz, hogy a műalkotás a befogadóra hatni tudjon (ezt tessék nekem becsületszóra elhinni, itt nincs módom fölvonultatni esztétikai fegyvertáramat), nagyfokú átfedés szükséges a befogadó és az alkotó szemlélete között. A műalkotás nem a propaganda, nem a meggyőzés, a sulykolás, a rábeszélés, hanem a sejttetés, a hangulat, az elbódítás, a varázslás eszköze. A műalkotásnak mint kommunikációnak az üzenete nem tézis, nem dokumentum, hanem attitüd. Viszony szubjektum és objektum között, viszony köztem és a való világ között.
Az a baj, hogy ezt a várakozást, amiről föntebb szóltam, ma már nem érzem, így hát magam is egyedül vagyok azzal, amit csinálok…
De hát ez a magány végigvonul a huszadik század egész magyar irodalmán. Az Illés szekerén című versében Ady is erről beszélt.
Agyuk izzik, szívük jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporával a Nap.
Vagy József Attila.
Fáj a szívem a szó kihűl –
de hát kinek is szólanék.
És Babits Jónása:
Lám, megcsúfoltak, Egek Alkotója,
szolgádat pellengérre állították,
mert gyönge fegyver szózat és igazság!”
Ám az Úr így felel az elkeseredett Jónásnak:
A szó tied, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj Jónás, én cselekszem!
De ez nem nyugtatja meg Karinthyt, aki azt mondja:
Ki kérdezett? Ne kérdezd. Ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted! Ordítsd magad a kérdést és hidd el a visszhangnak, hogy ő volt és felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld
Mindez nem „manapság” volt, miért gondoljuk mi, hogy mostanában betelt rajtunk az átok? Amikor mindig is ez volt a sorsuk az igazmondóknak, a mágikus szavakat, hangokat, képeket keresőknek, a Megbízottaknak és a Küldötteknek, a Jónásoknak és az Illéseknek, azoknak, akiknek szikrázott ajka közt a szó. Én miért hiszem, hogy ez valamikor másképpen volt? Nyilván azért, mert volt az éltemben egy áldott pillanat, és azt az egyetlen pillanatot vetítem ki előre és hátra. És érzéki csalódás volt, hogy ez a pillanat olyan sokáig tartott, mert amíg a többiek kórusban nevettek, alkudtak, csaltak, pöröltek vagy ettek, vagy máskor mohón, hökkenve némultak el, vagy éppen egy cifra oszlop tetejére tettek, hogy szónokoljak és jövendöljem végét a világnak, addig folyamatosan bedőltem; azt hittem, én manipulálok a jóra, amikor pedig engem manipuláltak; elhitették, hogy fontos vagyok, hogy néhány lelkes megszállotton, amatőr világmegváltón kívül mást is érdekel, amit mondok.
Mert fuvolázó síppal, cincogó nádi-hegedűvel még gyógyítani is lehet, de a harsogó harsonák, a dübörgő nagydobok, a sok-megawattos hangfalak csak arra valók, hogy a szent szabad-versenyben túlbőgjék egymást a bóvli áruk reklámjai, és végleg el-nyomják a szívhangokat.
Aztán persze, hogy azzal bíztatjuk magunkat: ordítsd magad a kérdést és hidd el a visszhangnak…

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés